Földrajzi környezet Településtörténet Hagyományok Intézmény-rendszer Látnivalók Források Hírek  

Bakonyoszlop - Településtörténet

 


A település nevének eredete

        A Veszprém Megyei Helytörténeti Lexikon szerint a magyar „oszlop” szó egyszerű helynévi alkalmazásban. A másik lehetőség szerint személynévből származik. Középkori adatok szerint egy helybéli embert Szelemennek, azaz gerendának hívtak, a fiát pedig Oszlopnak. Ezek az adatok 1250-ből származnak.

 Bakonyoszlop légifotója

A néphagyomány szerint azért nevezik így a falut, mert a nagy háború után (török háborúk) Steierből betelepült családok az Elma-hegy alatt egy oszlopot találtak, rajta egy Mária-szoborral.
       Minden valószínűség szerint a személynévből származhat a falu neve, mert az oklevelek tanúsága szerint már a középkori falu is ezt a nevet viselte. A falu nevét az évszázadok során különbözőképpen írták: 1392: Ozthlop (Zsigmond oklevele), 1477: Oßlop, 1478: Ozlop, 1488: Oszlop (adóösszeírás). Ettől fogva következetesen Oszlop névvel és írásmóddal szerepel, illetve 1854-ben és 1857-ben Dorf Oszlop. 1913 óta Bakonyoszlop.

 


Régészeti leletek által megőrzött múlt

         Bakonyoszlop község a Kőhegy és a Libahegy közötti völgyben fekszik 271 méteres tengerszint feletti magasságban az Oszlop-patak mentén. Már a csiszolt kőkorban is lakott volt, de a bronzkorból is találtak leleteket a település határában. A római hódoltság idejéből cseréptöredékek, építőkövek, téglák (épületmaradványok) kerültek elő. A rómaiak az egész Dunántúlt meghódították, és az 5. századig uralták. Bakonyszentkirálynak Crispiana volt a neve. Bakonyoszlopot nem említik, de a leletek egyértelműen bizonyítják a hódítók jelenlétét. 
        A község csatornázási munkálatainak során őskori, római kori, kora Árpád-kori, késő középkori leletek kerültek elő a földből. A megtalált leletek alapján feltételezhető, hogy a település több alkalommal elnéptelenedett. A honfoglalás alatt és után szláv lakosság élt a Bakonyban, akik később beleolvadtak a magyarságba. Emléküket több földrajzi név őrzi: Cuha, Csesznek, Porva. 
        A leletek között meg kell említenünk kézi kovácsolású kaszavasat, elkorhadt faedényben tárolt oltott meszet(!), különböző edények törött cserépdarabkáit, régi háztartások töredezett emlékeit. A községben 1951-en vezették be a villanyt. A villanyoszlopok földbe ásása során kőfundamentumot találtak mintegy 1,5 méter mélységben, ma az úttest alatt van.

 

Bakonyoszlop a középkorban

        Bakonyoszlopot viszonylag későn, 1392-ben említik először oklevélben. Pontosan 1392. október 20-án jelenti a veszprémi káptalan Zsigmond királynak Csesznek vár „tartozékait”, a felsorolásban „OZTHLOP” néven. 
        Az 1488-as adóösszeírás adatai alapján 130 körüli volt a középkori falu létszáma. A falu 26 forint adót fizetett, Szentkirály 10 forintot, de pl. Pápa 236 forintot. Meglepő, hogy Veszprém 18 forintot, Weim-puszta pedig 23-at.

 

Bakonyoszlop a török hódoltság időszakában

        Az ezt követő néhány évtizedről nincs adat; az első török csapások elnéptelenítették a falut, csaknem két évszázadig puszta faluhely, prédium. 1624-ben újra említésre kerül a neve Kutassy Mihály cseszneki várkapitány feleségének birtokaként. 1632-ben ismét feldúlta a török Csesznek környékét, s ebből a környező falvak sem maradtak ki. 1645-től az Eszterházy-család váltotta meg cseszneki uradalmat.

 Az Esterházy család bakonyoszlopi kastélya
        Közülük az első „cseszneki kapitány” gróf Eszterházy I. Dániel (1585–1654) volt. A család földesúri, majd kegyúri ténykedése határozta meg a község további fejlődését közel 300 éven át. 
         I. Dánielnek 16 gyermeke született, hét fia és egy lány nőtt fel. Legidősebb fia, I. János sikerrel védte Győr várát a Bécs elfoglalására induló törökök ellen, jelen volt Buda mindkét ostrománál (1684 és 1686). 1686-ban Palotát (Várpalota), 1688-ban Batthyány Ádámmal Fehérvárt foglalták vissza a töröktől. 
        A másfél százados török uralom romlásba döntötte az országot. A jobbágyság az adófizetés elől az erdőkbe, és a közeli várakba menekült. Egész vidékek váltak néptelenné. A II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharc 1711-ben a szatmári békepaktummal zárul. Ezután kezdődött az elpusztult falvak újratelepítése.

 

Betelepítések, a falu fejlődése 1848-ig

        A viszonylag túlnépesedett országok elszegényedett és munkanélküliséggel sújtott tömegei igyekeztek jobb körülményekkel kecsegtető országokba vándorolni. A településünkre Steierországból és Sziléziából érkeztek. Ozlopra már 1714-ben megérkeztek az első telepesek, de csak átmenetileg. A továbbállásukra nincs magyarázat, mert telepítőlevelek nem kerültek elő. A második telepítés 1719-ben történt. Feltehetően Sziléziából, és a steier tartományokból érkeztek katolikus vallású németajkúak. Ezt erősíti meg a néphagyomány, mely szerint „17 család jött Stájerből...”, ők találták meg a korábban említett oszlopot a Mária-szoborral. (De minden bizonnyal nem ebből ered a falu neve.) 1715-ben még csak négy németajkú települést tartottak nyilván Veszprém megyében, 1720-ban már nyolcat, köztük Oszlopot. 1747-ben már 291 lelket számoltak a faluban. Néhány név a teljesség igénye nélkül: Babernits, Bitmann, Czingiszer, Furtpoker (Furmaker), Kaufmann, Márhoffer, Wolf, Zelnicsek (Zelencsik). A telepítés az egész 18. században folytatódott, a belső mozgás is gyakran változtatott a lakosság összképén.

 Bakonyoszlopi ház

        II. József császár elrendelte az első magyarországi népszámlálást. Ez az összeírás a 18. századi népességtörténet legfontosabb forrása. Veszprém megyében az összeírás 1785-ben zajlott. Eszerint Oszlop népessége 627 fő: 311 nő, 316 férfi, polgárok (falusi mesteremberek), parasztok (negyed teleknél nagyobb területen gazdálkodók), zsellérek (negyedtelkes jobbágyok), illetve gyerekeik.
       
A tervszerű telepítésekkel párhuzamosan folyt a megművelhető földterület visszanyerése az erdőből. A többszöri elnéptelenedés következtében a régi falu területét visszafoglalta a természet. A letelepedés első lépcsője az erdőirtás volt. Ennek emlékét őrzi Bakonyoszlop határában az „Irtásföldek” nevű mezőgazdasági terület. A megérkező első telepesek nem a középkori falu területén telepedtek le, hanem a jelenlegi falu területén, és komoly építkezésekbe kezdtek. 1726 és 1746 felépült a falu új temploma, amelyet Eszterházy Imre nyitrai püspök szentelt fel 1746. június 24-én. 1749-ben felépítették a plébániaházat, és vele szemben az iskolaházat is. A Mária Terézia és I. Ferenc által kiadott II. Ratio Etucationis (átfogó oktatási-nevelési rendszer) meghatározta, hogy a falusi iskolák fenntartása a földesurak és kegyurak feladata, a tanítók szerény javadalmazása a földesúr és a lakosság közös terhe lett. A falu tanítója ekkor Kunhet Mihály írni és olvasni tanított német nyelven. Feladata volt még a harangozás és a vészjelzés.
         1777-ben tűzvész pusztított a faluban. Leégett a templom, a plébániaház és az iskolaház is. A tűzvészt csak az alsó faluvégen sikerült megállítani. Emlékét a Flórián-szobor őrzi (Kossuth u. 67. előtt). Nagy nyomorúság közepette, de 12 év alatt megtörtént a teljes újjáépítés. 1818 körül bővítették az iskolaházat, az ekkor már több mint 100 tanuló miatt. 1831-ben rettenetes csapás zúdult az országra, az „epeláz” néven ismert kolera. Veszprém megyén öt hónap alatt végigsöpört. Bakonyoszlop 803 lakosából 30 áldozatot szedett a kór. Ebben az időben „Csesznek vár örökös ura” Eszterházy Nepomuk János volt. Felesége, Bánffy Ágnes 1831. szeptember 14-én, menye, Batthyány Josefa 15-én hunyt el a kolera áldozataként. Mindketten a templom alatti kriptában nyugszanak. 1855-ben egy újabb kolerajárvány söpört végig a falun, de halálesetekről nincs feljegyzés, csak tartós hasmenésről és enyhe lázzal járó megbetegedésekről.

 

1848/1849-es szabadságharc és az azt követő birtokrendezések

        Az 1848-as forradalmi események a jobbágyság életét is befolyásolták. Rendszeres volt a közlegelők elfoglalása, mely rendzavarásnak minősült, konkrét hadi események csak ritkán történtek. A nemzetőrség toborzása megyénkben nagy nehézségekkel folyt. Kibúvókat kerestek, de fizikai állapotuk miatt sem voltak alkalmasak a szolgálatra. Ha kidőltek a sorból, hazaküldték őket.

 Bakonyoszlopi utcarészlet

        A külső veszély hatására 1848 telére a faluban élők gondolkodása megváltozott. A katonák olyan népszerűek voltak, hogy minden gyerek huszár akart lenni. A faluból 30 önkéntes vonult Kosztolányi Mór pápai őrnagy zászlaja alá. Az Eszterházy család több tagja is részt vett a harcokban, emellett pénzügyi és természetbeni segítséget is nyújtottak a nemzetőrségnek.
        A szabadságharc leverését néhány évi látszólagos csend követte Oszlopon. Megkezdődött a jobbágyból paraszttá válás folyamata, a paraszti társadalmi osztály kialakulása. Rendezték a lezáratlan úrbéri pereket, meghatározták a birtokok nagyságát. A határ felmérése, a birtokkönyv elkészítése és a földek osztályozása 1856. október 21-én kezdődött. A veszprémi Úrbéri Törvényszék jóváhagyása alapján (1857. szeptember 18.) a tagosítás és elkülönítés 1858. június 18-án fejeződött be. A birtokrendezés alapján 1859-ben készült el Oszlop új telektáblája, melyet 1859. június 18-án hitelesítettek. Az akkor kialakított birtokszervezet konzerváldott egészen a 20. század közepéig.  


Kivándorlás és a falu története a II. világháború végéig

        A település lélekszáma egy időn keresztül stagnált, mintegy 10%-on belül maradt a mozgás. Majd mozgalmas évek következtek. Az 1880-as évek elejétől – a mezőgazdasági válság jelentkezésétől vált tömegessé a kivándorlás. 1888 és 1914 között mintegy félmillió ember hagyta el a Kárpát-medencét. A cél Amerika és Kanada.

 Hahn Ignác kereskedése Bakonyoszlopon
        A Bakonyban a kivándorlás olyan méreteket öltött, hogy a Zirc és vidéke c. lap hetente beszámolt az úrlevelet kapottak számáról. Az itthon maradtak saját birtokaik mellett napszámba jártak dolgozni a grófi birtokra, vagy nagyobb gazdákhoz. A napszám mellett kereseti lehetőség volt a részes művelés. Az aratás részért történt, ellátás mellett. A munkaviszonyok nem voltak kedvezőek. A nagyobb gazdák a helyiek mellett idegeneket is alkalmaztak. Ők voltak a summások.
        1914-ben kitört az I. világháború. Sok tragédiát és szomorúságot okozott a háborúba vitt apák és fiúk sorsa. 45 katona maradt örökre a csatamezőn. Elestek a háborúban, melyről azt ígérték nekik, hogy: „…itthon lesztek, mire ősszel hullani kezdenek a levelek….” A történelem másként alakította a sorsukat. A bakonyoszlopi katonák harcoltak Sabác és Belgrád mellett, a Stry- és Dnyeszter-menti ütközetekben.

 Bakonyoszlopi I. világháborús hősök emléktáblája a templom falán

       

       De megfordultak a román hadszíntéren és a Piave-menti ütközetekben is. Az itthon maradtak számára is keserű volt az élet. A katonák távolléte a mezőgazdasági munkákban is megmutatkozott. A hiányzó férfiak pótlására egyre több nő állt munkába, és a munka is sokkal nehezebb volt, hiszen a férfiak mellett lovakat is bevonultattak. A hiányos művelés következtében kevesebb lett a termény. A háború végén a túlélők hazatértek, sokan közülük súlyos sérülten, vagy maradandó károsodással. De az élet nem állhatott meg, folytatni kellett a munkát, etetni kellett a jószágot, és nevelni a gyerekeket. A háborús hősök emlékét tábla őrzi a templom bejárata mellett jobb oldalon.

 



Történetek az oszlopi Esterházy család életéből

          Az őszirózsás forradalom és Tanácsköztársaság (1918–1919) nem hagyott mély nyomot a falu életében. Apróbb zavargások előfordultak, de azokban az alkoholmámor nagyobb szerepet játszott, mint a nagypolitika. Egy ilyen alkalommal történt, hogy környékbeli ittas suhancok megtámadták az idős Esterházy György grófot. Kezét hátrakötözve a tulipánfa alá vezették. Az „ad hoc bíróság” a kivégzőosztag is volt egyben. A nagytermetű gróf alatt letört a tulipánfa ága. Az időközben odaérkező falusiak kis híján maguk torolták meg az „idegenek” részeg próbálkozását, akik jónak látták menekülőre fogni a dolgot. A „merész legények” közül volt, aki csak Amerikában „fejezte be a futást”.

 Bakonyoszlopi Esterházy kastély

        Az öreg grófot tisztelték a faluban, nem csoda, hogy a védelmére keltek a falubeliek. György úr gyönyörű parkot alakított ki a falu határaiban, de elődje, László gróf is természetbarát volt. Hársfák, liliomfélék, és az említett tulipánfa is az ő kezük munkáját dicsérik. György gróf csodás sétautakat tervezett és épített a parkokban. Ezen vezettek délutáni sétaútjai. 1924. szeptember 8-án egyedül indult szokásos sétájára. Nem tért vissza. Holtan találták meg a bokrok közé bukva, szívszélhűdés érte. Főúrnak kijáró pompával temették el, pedig csak középbirtokos volt. Két fia és felesége is itt fejezték be életüket. Az egyetlen grófi család, mely teljes létszámban itthon maradt holtában. Az említett tulipánfa negyven évvel élte túl gazdáját, 1964-ben kiszáradt.
     
Esterházy György gróf halála után rövidesen végrehajtották a végrendeletét. Az ingatlanvagyon közeli rokona gr. Esterházy János kapta, a kastélyban lévő ingóságokat egy távoli unokatestvér. Szép összegeket hagyott különböző templomokra, értékes kötetei, miseruhái is szétosztásra kerültek. Oszlop is kapott ezekből. Ma a veszprémi püspökség tulajdonát képezik. Az értékpapírokat a személyzet örökölte. Ezek a világháború után nem sok értéket képviseltek. A személyzet minden tagja magával vihette, ami a szobájában volt: bútor, varrógép, stb.

 

        Az I. világháború után többen hazajöttek Amerikából, de földet nem lehetett kapni, az ipar pedig még nem adott megélhetési lehetőséget, ezért sokan vissza is hajóztak. A megművelendő területeket a falu lakói ellátták, megindult az iparosodás. Kőművesek, ácsok, bognárok, asztalosok, kőfaragók. Nem volt mindegyik „iparengedélyes” mester, de a lakosság igényeit kielégítették. Az ipari tevékenység alakulása szoros összefüggésben volt a Bakony biztosította lehetőségekkel, a hatalmas erdőkkel.


 A bakonyoszlopi gyermekotthon a kastélyban

        1927-től működött a Levente Egyesület. Tagja minden elemi iskolát befejezett 14 éves fiúgyermek 21 éves koráig. Előírt foglalkozási terv szerint kapták a kiképzést: alaki, céllövészet, futás, súlydobás. A legények katonáskodtak a leányok elszegődtek háztartási alkalmazottnak többnyire a fővárosba.

        1928 virágvasárnapja előtti szombaton nagy szerencsétlenség érte Oszlopot, leégett több mint a fél falu. A sváb közösség összetartó erejét bizonyítandó hatalmas összefogás indult adományokkal, fizikai munkával. Az 1928–29-es nagy tél, majd az 1931-es nagyfokú szárazság keseríti meg a mezőgazdaságból élők napjait.

        1936-ban hirdetik meg a kegyúri birtok eladását. A vásárolni szándékozók körében nagy volt a földéhség, 20–25 család a parcellázás során elveszíti kenyérkeresetét. A politikai élet változása és a már érezhető háborús feszültség bizalmatlanságot költöztetett az emberek közé. A háborút közvetlenül megelőző erdélyi menekülthullám során az Esterházy-kastély volt a menekültek tábora, akik a falu életében sok zavart okoztak. Kocsmáztak, verekedéseket provokáltak. Erdély egy részének visszacsatolása után visszatértek otthonaikba.

         A II. világháború megtizedelte a falu lakosságát. Sok szegény család lépett be a Volksbundba meggyőződés nélkül. Visszaút nem volt. Családok fordultak egymás ellen, de családon belül is megoszlottak a nézetek, szembekerültek egymással családtagok, barátok. Százakat soroztak be erőszakkal az SS-be, akik ezzel elvesztették magyar állampolgárságukat. 18–20 éves fiatalok hullottak el a harctéren, zokogástól volt hangos a falu. A fiatalok után a családapák kényszerbevonultatása kezdődött, gyakran a sokgyerekesek is, magyar, német egyaránt. Ebben nem volt különbség. Békefi Antal kántortanító 1943. január végén őrmesterként eltűnt, hadifogságba esett valószínűleg. Az utolsó hírt 1953 októberében kapta a család. 1944-ben a háború sorsa is eldőlt. A politikai események egyre nehezebbé tették az életet. 1944 őszén 200 főnyi német katonaság jött autó- és tankjavító műhellyel, a katonákat családoknál helyezték el. 1945. március 22-én és 23-án 12 órás tűzharccal a szovjetek megsemmisítették Bakonyoszlopon a német állásokat, több németajkú esett áldozatul szovjet golyónak.

 

A II világháború után…

        A II. világháború befejezése után szinte minden családnak volt hiányzó tagja, sokan haltak meg, még többen tűntek el nyomtalanul. Lassan megjelentek a nyugatról hazaszivárgó menekültek is. Lakásaikat nem foglalhatták el, tulajdonuk, állataik sehol. Nehéz körülmények között, de itthon voltak, falujukban, rokonaik, barátaik közelében. Félelemben éltek az előttük álló kitelepítés miatt. 1945. július 17. és augusztus 2. között a potsdami konferencián döntöttek olyan nemzetközi kérdésekről, mint a lengyel, csehszlovák és magyarországi német nemzetiségű lakosságcseréről, mely a feltételek hiánya miatt csak később valósulhatott meg. 1948. január 24-én jött a híre, hogy Olaszfaluból és Nagyesztergárról 71 családot vittek el 100 kg-os csomagot, 200 kg élelmiszert, 80 kg ruhaneműt, és fejenként 30 Ft készpénzt vihettek magukkal.

        Bakonyoszlopon a kitelepítés 1948. január 25–29. között zajlott le, sürgős volt, mert a Felvidékről kitoloncolt magyarokat nem tudták elhelyezni. Fájdalmas napokat éltek át valamennyien, akár mentek, akár maradtak. Barátságok szakadtak meg, tanító siratta tanítványait, de a felelős(?) politikai döntés ellen nem volt fellebbezés. Új Magyarország épült, új szelek fújtak. A paraszti sorban élők sorsa továbbra is nehéz maradt, de a fennmaradás ősi ösztöne mindig győz az érzelmek felett, s ez nem történt másképpen akkor sem. Új családok, új barátságok születtek, új szerelmek szövődtek. A politikai döntéshozók szerepét az idő vagy megszépíti, vagy még jobban besározza hol joggal, hol érdemtelenül. Ennek megítélése (ha még eddig nem, vagy csak hiányosan történt meg) már az utókor feladata.

 

Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb!”  

                                       /Szophoklész/

 

 

   © 2009-2012 schwaben.hu