Földrajzi környezet

Területe 10,05 km². Észak-északnyugaton Bakonyjákó, keleten Németbánya és Csehbánya, délen Kislőd és Magyarpolány  községek határolják. Határa az Északi-Bakony kistájcsoport Öreg-Bakony kistájában helyezkedik el.

       Észak-déli kiterjedése 3,9, a kelet-nyugati 4,7 km. A település központja 385 m tengerszint feletti magasságban fekszik, a Tüdőszanatórium tengerszint feletti magassága 403 m. A határ legmagasabb pontja 418 m, a legalacsonyabb a Köves-patak mentén 258 m.

       Felszínét nagyrészt negyedidőszaki lösz borítja. Alatta oligo-miocén, helyenként felszínre bukkanó törmelékes összlet van. A határ északi részén, a tüdőszanatórium környékén eocén mészkő, tőle északra a Bittva-patakig kréta mészkő található.

       Éghajlata mérsékelten hűvös, mérsékelten nedves. Az éves átlaghőmérséklete 8-8,5 ºC, a csapadék éves átlaga 850 mm.

       Csapadékvizeit délen a Köves-, középső részén a Bodas-, északon a Bittva-patak vezeti le.

       Eredeti növénytakarója a szubmontán bükkös. Szántóföldi- és rétgazdálkodás a belterülettől délnyugatra figyelhető meg, ettől eltekintve a települést körben erdők övezik. Nagy összefüggő erdőterület van a községtől északra a Bittva-patak völgyéig, valamint a határ nyugati részén a Köves- és Bodas-patakok által közrefogott területen.

       A település a 8-as főútról Városlődnél leágazó, Pápára vezető 83-as út mentén fekszik. A legközelebbi vasúti megálló Városlőd (7km).

       A községtől délre található a Farkasgyepűi Kísérleti Erdő Természetvédelmi Terület, melynek fő célja a szubmontán bükkösök tanulmányozása. A Farkasgyepűi Tüdőgyógyintézet parkja helyi természeti érték.

Településtörténet

A település nevének eredete, változásai
 

A megyei helytörténeti lexikon a falu nevét magyar eredetűnek tartja, és KISS Lajos (1988.) etimológiai szótárához hasonlóan feltételezi, hogy a farkas állatnév, valamint az ellene készített gyepű, sövény, mesterséges akadály vagy járhatatlanná tett határ összetételéből származik. 
 

Farkasgyepű címere

GUTHEIL Jenő (1979.) nem zárja ki, hogy a név születése a mélyen tagolt határvédelmi rendszerrel kapcsolatos, s így a közeli avar kori temető és földvár földsáncának, gyepűjének emlékét őrzi.

A Veszprémi Káptalan 1401. március 21-én kelt okirata a környező területet jelöli ezzel a névvel, egész pontosan a városlődi erdő egy részét. Lehetséges ennek az átvétele a későbbiek során a település lakóinak részéről. (RÁCZ I. 1996.)

A szájhagyomány megint más magyarázattal szolgál. Eszerint ugyanis a Bakonynak ezen a tájékán szép számmal éltek farkasok, s ezek mind a helybéli lakosságra, mind az átutazókra állandó veszélyt jelentettek. A déd- és üknagyapák emlékezete szerint az ideérkező utasok az erdőn áthaladván égő szalmakévéket dobáltak le a saroglyából maguk után, hogy ezzel elriasszák a rájuk leselkedő farkasokat. (ÁGH Z. 1978.)

A farkasveszély az 1700-as évek elejére megszűnt. A Veszprém és Pápa között húzódó biztonságos, ám hosszabb ún. „királyi utat", mely a forrásokat érintette (Tapolcafő, Döbrönte, Mánczhegy, Borsodpuszta, Kislőd) immár le lehetett rövidíteni. Az erdőn már csak a szomjúság és éhség réme leselkedett az utazóra. Ennek elűzésére csárdát létesített az út mentén a Veszprémi Püspökség. Feladata volt, hogy az utas és lovai teljes ellátásban részesüljenek. Ebből származik a település néhány további elnevezése is: Csárda, Korcsmácska, Koplaló, Wirtshäuzl. Az első katonai térképen 1787-ben a települést Koplaló néven találjuk meg. Ugyanez a környező erdőrész neve is. Kérdéses, hogy a csárda melletti erdő a kiskocsmától, vagy a kiskocsma az erdőről kapta-e a nevét?

Más magyarázat szerint a 18. század derekán az itt táborozó osztrák katonaságot nem bírta a csárda élelemmel ellátni. Legvalószínűbb azonban, hogy az erdőn átutazó, s a kiskocsmában megforduló utasok adták neki a Koplaló nevet, mert az nem tudta őket kiszolgálni, s ők kénytelenek voltak a következő, kb. 5–6 km-re lévő Jákói-, vagy Hajmári ­csárdáig koplalni. A Wirtshäuzl szó a helybéli német anyanyelvű lakosságtól származik s a Kiskocsma svábos megfelelője. A népesség növekedésével a Farkasgyepű megnevezés vált elterjedtté úgy az 1830-as évektől kezdődően, bár a többnevűség napjainkig fennmaradt.

Régészeti leletek Farkasgyepű határában
 

         Farkasgyepű környéke az emberi megtelepedésre kiválóan alkalmas vidékek egyike. Ennek bizonyítékai a késői bronzkorból származó, a Pörös erdőben lévő, ma is fellelhető halomsírok. Ezeket Magyarország Régészeti Topográfiájának 4. kötete részletesen is tárgyalja. A feltárások során csont, cserép, bronz-tű és csontmaradványokat is találtak. A dr. Mithay Sándor és Ilon Gábor által feltárt leletek a pápai Esterházy Károly Kastély és Tájmúzeum Gyűjteményében ma is megtalálhatók.

A Bakonyi Erdőispánság területén
 

A honfoglalást követően kialakuló államszervezet keretén belül Erdőispánságot hoztak létre a Bakonyban. Ez a később létrejött közigazgatási szervezettől függetlenül még sokáig működött. Az Erdőispánság székhelye Hölgykő várában volt, mely Csehbányától déli irányban néhány kilóméterre fekszik. A terület mára beerdősült, de csekély falmaradványok így is fellelhetők itt.

A 14. századra bekövetkezett nagyarányú birtokadományozás és a közigazgatási szervezetek átalakítása következtében az Erdőispánságok szerepe alapjaiban megrendült. Hölgykő várát Nagy Lajos király 1378. március 17-én kelt alapítólevelében a Várostődön letelepült karthauzi szerzetesek kolostorának juttatta. 1555-ben, a Veszprémi Püspökség birtokába kerültek a földek, és aztán 390 éven át, 1945-ig a tulajdonukban maradtak. (NÉMETH P. 1966.)

Üveghuta létrejötte és működése
 

        Az 1753-as esztendő több okból is jelentős a település életében. Ekkor létesült az út menti csárda, s ekkor alapították Németbányán az üveghutát is. A veszprémi püspök városlődi birtokához tartozó erdőségben Kostajger Mihály pillei „üvegbányász” 1756-ban létesített új üvegfúvó üzemet, amelynek munkásai két telephelyen Németbányán és Farkasgyepün (Koplalón) telepedtek le. 1785-ben az üveghutában a munka megszűnt, Farkasgyepüről a munkások elszéledtek és csak a 19. század elején telepített ide újra német lakosokat a veszprémi püspök (Hock, Veiland, Frischling, Keller, Leimeister, Weingartner). Új lakói a csárda körüli települést Wirtshäuzl’ (Wirtsheizel-nek), kiskocsmának nevezték. A lakosság körében a hármas névhasználat Koplaló, Wirtshäuzl’ és Farkasgyepü még a 20. században is visszatér.

A betelepedés és körülményei
 

Farkasgyepű, Német Öreg-Bányához hasonlóan, az 1785-ös, II. József-féle összeíráskor még nem volt önálló község, csak Városlődhöz tartozó prédium, puszta. Így lakóikat a városlődiekkel együtt írták össze. Nem szerepelnek a települések a németekkel betelepített községek 1773. évi névjegyzékében, a Lexikon Locorumban sem. Ezek alapján feltételezhető, hogy a Veszprémi Katolikus Püspökség és a lakosság közötti szokásos telepítési szerződés (lásd: Várostőd, Kislőd) azért nem készült el, mert első lakói nem betelepítettként, hanem a környező üveghuták ide építkezett munkásaiként kerültek ide.

Farkasgyepű lakosairól az első adatokat a városlődi római katolikus egyházi anyakönyvben találhatjuk. Ennek tanúsága szerint 1773 és 1807 között 32 gyermek szülelett. A környékről 1784-ben készült katonai felmérés térképe szerint a csárda mellett elsőként két zsellérház épült, melyeknek Weingartner György, illetve Tunhoffer György volt a lakója.

A területet, mint filiát a Veszprémi Püspök 1807-től Jákóhoz (ma Bakonyjákó) csatolta. Az átcsatolást követően a jákói születési anyakönyvbe innen bejegyzett gyermekek születési helyeként 1827-ig 2 esetben Kiskocsma, 6-6 esetben Koplaló, illetve Wirtshäuzl van bejegyezve.

1828-ban, az I. Ferenc által elrendelt népszámláláskor írják először össze önálló településként (lakott pusztaként) lakosait. A következő évi statisztikában Farkasgyepű 12 házas és 6 házatlan zsellérrel, valamint 55 lakosával szerepelt.

Farkasgyepű népességének alakulása:

A 19. század első felétől a Tüdőszanatórium létrehozásáig terjedő időszak jellemzői
 

Az 1829-től kezdődő szakaszra a népesség számának lassú, de fokozatos növekedése volt a jellemző. Az állandóság egyik mutatója a már korábban, feltehetően 1825-ben megnyitott temető. Korábban Bakonyjákón, illetve Városfődön temetkeztek.

Csábítóan hatott a püspöki erdőkben az erdőgazdasági tevékenység beindulása. Ennek központja 1832-től Németbányán volt, s a közelben végezhető munka lehetősége annyira felduzzasztotta a lakosság lélekszámát, hogy a farkasgyepűi telep 1863-ban hivatalosan is község lett, majd 1872-ben iskolát is kapott.

Az eltartó képesség a korabeli viszonyok között úgy tűnik elérte felső határát. Az 1880-ban 305 főt számláló lakosság 1890-re 293 főre apadt. Ez a tendencia a környék más településeire is jellemző lehetett, hiszen beindult egy kisebb kivándorlási hullám. Nincs gabonatermesztésre lehetőség, emiatt a Püspökség Farkasgyepű és Németbánya lakói számára, a megmaradás és megélhetés érdekében, valamint a további kivándorlás megfékezésére a községek körül 25–25 hektár erdőterületet irtás céljára kihasított. (MÉSZÁROS GY. 1974.)

Az intézkedés végrehajtását követően az életkörülmények javultak, így a népesség számában ismét egyenletes növekedés volt tapasztalható. A módosabbá válás kézzel fogható bizonyítéka a neogótikus templom 1909-es megépítése, illetve a falu emlékkeresztjének három évvel korábbi, 1906-os felállítása is.

A természetes szaporodás ütemét sajnálatos módon visszafogták az I. világháború eseményei. A harci események 16 személy életét követelték. A lakosság az ekkor hősi halált halt katona fiainak a templomban emléktáblát állított.

A tábla felirata a következő:

„PRO-PATRIA 1914-1918"

A tüdőszanatórium szerepe a falu életében
 

        Farkasgyepű jó levegőjének gyógyító hatását már a 20. század elején felismerték. Az ide telepített Erdei Iskolában városi gyerekek ezrei találtak gyógyulást légzőszervi panaszaikra. Ezzel a település egy csapásra országos ismeretségre tett szert. A hírnéven túl azonban sokkal nagyobb szerepe van a gyógyintézetnek a falu életében!

A Farkasgyepűi Tüdőszanatórium bejárata

A kezdetektől falufenntartó erőként funkcionáló erdőhöz hasonlóan a helyiek megélhetésének, a megmaradásának fő forrása lett. Munkát kínált az 1930-as évek gazdasági válságának idején, a II. világháború pusztításai után, majd a bauxitbánya bezárását követően is. Óriási részt vállal abból, hogy ma már a területfejlesztés kerülhet szóba Farkasgyepűn, s nem a környékbeli települések - Kislőd, Németbánya, Csehbánya - elnéptelenedési gondjaival kell küzdeniük. Emellett az ország jórészt az itt dolgozók odaadó munkájának, szakértelmének, s az intézmény fekvéséből adódó ideális körülményeinek köszönheti a morbus hungaricus leküzdését, felszámolását.

A gyermekszanatóriumot, vagy ahogy akkoriban nevezték, az Erdei Iskolát 1928-ban Vass József népjóléti miniszter ideje alatt, az ő erkölcsi és anyagi támogatásával építették. Erre a célra Rott Nándor veszprémi katolikus püspök, a terület birtokosa a Hallgató-hegyen 19 kat.hold nagyságú területet adományozott a Gyermekvédő Ligának.

A leendő épületek helyén kivágták a 80-100 éves bükk, cser és tölgyfákat. Az útépítést követően helybeli építő- és segédmunkásoknak köszönhetően 1929-ben megnyitották az intézményt. A pavilonszerű épületekben a nyári hónapokban, egészen a tanév kezdetéig 2-2 hetes turnusokban 500 tüdőgyenge gyermeket üdültettek. Szeptember elsejétől az őszi-téli hónapokban az erre a célra kijelölt és átalakított fűthető pavilonok 50 gyermeknek nyújtottak oktatási-tanulási tevékenységgel összekötött gyógyulási lehetőséget.

A tüdőgondozó Intézet dolgozói

A létesítmény igazgatója, s egy személyben gondnoka is Koszoru Imre volt.

A háború szele 1944 őszén érintette meg először az intézményt. Berendezésének, felszerelésének nagy részét még novemberben, a maradékot a tél folyamán Balatonalmádiba szállították, ahol azok a későbbiek folyamán megsemmisültek. Ezzel egy időben a személyzet is távozott. Az üresen maradt épületekbe aztán sorban a magyar, a német és a szovjet hadsereg is beköltözött, kisebb-nagyobb károkat okozva bennük.

A népesség számának alakulása a két világháború között
 

        Az 1930–35 népszámláskor szembeötlik a lakosság számának ugrásszerű megnövekedése, szinte megduplázódása. Az 1920–35 384 fő 615-re emelkedett. Ennek egyértelmű oka az Erdei Iskola 1929-ben történő átadása volt. Az intézmény az elkövetkező időkben gyógyászati céllal működött (Tüdőszanatórium), lakó- és munkahelyek sokaságát biztosítva a helybeliek és idetelepültek számára. Az 1930-as, és a háború előestéjén 1941-ben közzétett statisztikai adatok állandóságról, stabilitásról tanúskodnak. A népesség számának változása (+ 12 fő) nem számottevő. Mivel a női lakosság számaránya változatlan maradt, ez a többlet a férfiaknál jelentkezett. Vallási hovatartozás tekintetében uralkodó maradt a római katolikus, számottevőnek mondható a református, elenyészőnek további három felekezet. Anyanyelvi téren a német és magyar lakosság 1930-ban még nagyjából azonos százalékban van jelen, 1941-re a németek száma megnő. 

Ebben nyilvánvaló aktuálpolitikai irányzatok tükröződnek vissza. Csökken a magyarul tudók száma is.

Farkasgyepűi lányok viseletben

A népesség megoszlása nemek szerint

a.)       A népesség megoszlása anyanyelv szerint

b.)       Vallási hovatartozás szerinti megoszlás

A II. világháború hadi eseményeinek hatása
 

Az Országos Gyermekvédő Liga erdei iskolájának épülete a nyilas hatalomátvétel,

1944. október 15-e után bekerült a magyar hadtörténelembe, ugyanis kiürítették és katonai célokra hasznosították. Ide költözött 1944. november 8-án Beregffy nyilas honvédelmi miniszter és a magyar fővezérség. A település rövidített neve a magyar hadparancsnok keltezéseiből „Gyepű 1.” formában vált ismertté. November 16-tól a 3. magyar hadsereg parancsnoksága vette birtokba a pavilonokat. Az intézet udvarában munkaszolgálatosok bunkert, a környéken, Németbányán utat építettek, illetve javítottak. A front beérkezését megelőző időszakban a német Balck hadseregcsoport is itt, valamint a környező erdőben állomásozott. Távozásuk előtt az iskola egyik épületét nem tudni mi okból, de felrobbantották.

Farkasgyepű szovjetek általi elfoglalása meglepetésszerűen történt. Az előrenyomuló szovjet alakulat, a Vörös Hadsereg 3. Ukrán Front 6. gárda-hadsereg 9. gépesített hadtestnek 46. harckocsi és 18. gépesített dandára (RÁTZ. I. 1996.) Veszprém és Herend elfoglalása után, a mai 83-as út vonalán Városlődnél erős német ellenállásba ütközött. Ezért csapataik irányt változtattak Csehbánya és Németbánya felé. Innen érkeztek váratlanul 1945. március 25-én este Farkasgyepűre.

A faluban tartózkodó német parancsnokság s katonai alakulat járműveiket és felszerelésüket hátrahagyva az erdőn át Magyarpolány felé menekült. A szovjet földi alakulat váratlan irányú és gyors előretöréséről légiereje nem értesült. Ennek az lett a következménye, hogy légitámadást intéztek a már elfoglalt település ellen. A becsapódó lövedékek megöltek egy leánygyermeket (Reiner Katalin 7 éves) és három szovjet katonát, felgyújtottak 11 lakóházat, mely 19 család otthonául szolgált. A szovjet katonákat a templomkertben temették el, majd még ebben az évben, nyári exhumálásukat követően a pápai Alsóvárosi temetőbe szállították. A szovjet csapatok megérkezése előtt a Városlőd irányából visszavonuló német alakulat magával hozta 7 bajtársának holttestét, akiket itt a temetőben hantoltak el. Később a helyi lakosság ezekre a sírokra rátemetkezett, így azok megsemmisültek. Egy, a bajtársai által az erdőszélen eltemetett katona sírját a lakók 1993-ig gondozták, amikor a német Hadisírokat Gondozó Szervezet, a környék többi német áldozatával egyetemben exhumáltatta, s Veszprémbe szállíttatta az ott létrehozott hősi temetőbe.

          Visszatérve Farkasgyepű lakóira, tudjuk, hogy 59 lakóházban 77 család lakott a háború kezdetén. Férfilakosságának egy része a német, másik fele a magyar hadseregben szolgált. A háború megtizedelte őket és a polgári lakosság köréből is több áldozatot szedett. Emléktáblájuk az I. világháborús hősökhöz hasonlóan a templom falán található.

A II. világháborúban elhunytak névsora:

Polgári áldozatok:

Reiner Katalin: 7 éves kislány a községet ért szovjet légitámadás áldozata.

Schmidtauer József: a front áthaladását követően szovjet katonák a Bodzás tetőn (Holler­ kiplin) agyonlőtték, mivel kerékpárjával felszólításukra nem állt meg.

Kitelepítések 
 

A magyar és német kormány 1944. április 17-én a sorsközösségre való hivatkozással megegyeztek abban, hogy minden magyarországi német 17-től 62 éves korig a háború időtartamára a hitleri véderő hadkötelezettsége alá tartozik. Besorozásukat pedig az SS, vagy a Wermacht fogja végrehajtani a helyi Volksbund segítségével. Eme egyezménynek egyenes következménye volt hazánk német anyanyelvű lakosságának kitelepítése Németországba, mely két szakaszban ment végbe.

Az első szakasz 1944 decemberében zajlott le. Szervezői a Volksbund, a német hadsereg és a magyar nyilas hatóságok voltak. Célja voltaképpen a front elől a Német Birodalom területére való menekülés volt. Környékünkön, egész pontosan a bakonyjákói közjegyzőség területén, jelentős népmozgás volt tapasztalható. A kitelepítéseket a táblázat foglalja össze:

Ezzel a farkasgyepűi lakosság létszáma 558 főre esett vissza. Az önkéntesen kitelepültek nagyobb része még 1945-ben visszatért ugyan, de nemzethűség szempontjából az igazoló bizottság őket megbízhatatlannak minősítette, így 5 család kivételével a véglegesen kitelepítettek közé kerültek.

A szövetséges nagyhatalmak potsdami értekezletükön ugyanis elfogadták a kollektívbüntetés elvét, s kimondták „... a német nép bűnhődik szörnyű bűneiért, amelyeket azoknak a vezetése alatt követett el, akiknek a sikerek idején nyíltan helyeselt és vakon engedelmeskedett”. (HALMOSI D. 1966.) A kérdés rendezését Magyarországon a Szövetséges Ellenőrző Bizottságra bízták. 1945 tavaszán aztán a négy koalíciós párt megállapodott abban, hogy a Volksbund szervezetek és az SS tagjait fogják kitelepíteni, mintegy 200-220 ezer főt. Egyébiránt ezt nem is annyira a magyar, hanem sokkal inkább a csehszlovák kormányszervek szorgalmazták. Azzal az egyáltalán nem is titkolt szándékkal, hogy az innen távozó németek helyére telepíthessék át a szlovákiai magyar nemzetiségű lakosságot. Farkasgyepű esetében aztán ennek kapcsán idegen betelepülés nem történt. Az 1945. július 1-jén kiadott 3820/1945. M.E. sz. rendelet alapján aztán megkezdődtek a minősítések. Azokban a járásokban, (így itt is), amelyekben jelentősebb számú német lakosság élt, háromtagú felülvizsgáló bizottságokat hoztak létre. A bizottság elnökét - a helyi viszonyokat ismerő, jogi képesítésű személyt - a belügyminiszter nevezte ki. A bizottság második tagját a járási nemzeti bizottság delegálta, a harmadikat pedig a helybeli demokratikus érzelmű németek köréből kellett kiválasztani. A felülvizsgálat minden 16. életévét betöltött és magát német nemzetiségűnek valló személyre kiterjedt, nemre és foglalkozásra való tekintet nélkül. A bizottság a felülvizsgálatra kötelezett személy összes körülményeinek mérlegelése után a következő megállapításokat tehette:

a) Az érintett személy hitlerista szervezetben vezető szerepet töltött be, vagy önként lépett be az SS-be.

Ezeket a személyeket a földosztásról szóló jogszabályokban meghatározott hátrányokon felül a rendőrség őrizetbe vette. Családtagjainak, ha a határozat alól nem mentesítették őket, az internálás helyére kellett költözniük. Az internáltak és családtagjaik fejenként 200 kg ingóságot vihettek magukkal.

b) az érintett személy hitlerista szervezet tagja volt, vagy ismét felvette német

hangzású nevét.

Az ebbe a csoportba tartozók a földosztásnál szintén hátrányba kerültek, s közmunka- kötelezettség terhelte őket. Ezen kívül össze lehetett költöztetni őket a Népgondozó Hivatal által kijelölt helyen, de ekkor minden ingóságukat magukkal vihették.

c) Az érintett személy hitlerista szervezetnek bizonyíthatóan tagja nem volt, de azok

célkitűzéseit támogatta.

Ezek kötelesek voltak ingatlan vagyonukkal az országos telepítési akció rendelkezésére állni. Ez azt jelentette, hogy a Népgondozó Hivatal az érintettek ingatlanait az ország más részein fekvő ingatlanokkal cserélhette fel. Emellett kötelesek voltak az első és második csoportba tartozókat, illetőleg családtagjaikat házukba befogadni.

d) Az érintett személy hitlerista szervezet vezetője, tagja és támogatója nem volt.(BALOGH S. 1988.)

Farkasgyepűn és környékén a vizsgálatok 1947 végéig folytak. Ezt követően került sor a kényszer-kitelepítésekre az alábbiak szerint.

A farkasgyepűi lakosságból 110 fő kitelepítésére került sor. Ez 23 családot jelentett, 2 személyt egyedül telepítettek ki. Az érintetteket csomagjaikkal együtt lovas kocsikon, karhatalmi kísérettel a kislődi MÁV állomásra szállították. A vagonokba történő berakodásuk előtt megtörtént még egy utolsó vizsgálat. Ennek során a betegeket, illetve a kitelepítési bizottság szerint nélkülözhetetleneket visszatartották, mentesítették, hazaküldték (16 fő).

A 20. század második felének népmozgásai
 

A II. világháború veszteségei és a kitelepítések komoly törést okoztak a falu életében. A lakosok száma az 1941-es 627 főről, 1949-re 448 főre, csaknem 30%-kal esett vissza. Az ezt követő fél évszázadban a népesség számának alakulásában 2-2 hullámhegy és hullámvölgy figyelhető meg.

A háborús károk gyors helyrehozatala, a környék települései közül elsőként megvalósuló villamosítás, a továbbra is működő Erdőgazdaság és Gyümölcsös, az újra beinduló Tüdőgyógyintézet munkahelyi lehetőségeivel, az erdő pedig szépségével, s megélhetést segítő ezernyi képességévei vonzotta az embereket.

Az 1960-as, 70-es évek országszerte a falusi lakosság elvándorlásával, városokba költözésével jellemezhetők. Bányák, ipari üzemek kezdik meg működésüket, s egymást érik a nagy lakótelepi építkezések. Farkasgyepűről is erős elvándorlási hullám indul meg a környező városokba, Veszprémbe, Ajkára, Pápára, de szép számmal költöznek Budapestre is.

Bauxitbányászat beindítása
 

Az 1970-es évektől aztán újra növekszik a népesség. Iharkúton ugyanis Kiss Albert tanító malacai napi portyájukról vörösre festett orral tértek haza. Hamar kiderült, hogy a falu határa jelentős külszínileg is fejthető bauxitvagyont rejt. Ez az ércvagyon közvetett úton aztán megnövelte Farkasgyepű lakóinak számát is. Iharkút felszámolása megkezdődött. A holtak exhumáltattak, s a németbányai temetőbe kerültek át. Az élőket pénzzel, vagy a bányavállalat által Farkasgyepűn épített házzal kárpótolták. Nyolc családdal nőtt így a település lakóinak száma. A "vörös föld" kitermelése jól fizetett, megérte ideköltözni, s a bányánál állást vállalni. A munkálatok folyamatossá, gördülékennyé és gazdaságossá tétele érdekében az 1970-es évek közepén Farkasgyepűn a Balatonalmádi Bauxitkutató Vállalat és a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat kirendeltségeket létesítettek.

Az 1990-es évek elejére az iharkuti ércvagyont kibányászták, a munkahelyek és kirendeltségek megszűntek. Felszámolásra került a közeli gyümölcsös, új gazdát kapott az Erdőgazdaság, ahol jelentős létszámcsökkentésre került sor. Ezek az események vezettek az 1990-es mélyponthoz (381 fő).

Azóta a fogyás megállt, sőt szolid mértékű növekedés tapasztalható a lakók számát illetőleg. Ennek legfőbb okaként az ide is elérő dezurbanizáció, és a beinduló idegenforgalom jelölhető meg. Jelenleg 393-an élnek Farkasgyepűn, ebből 196 a férfi, 207 a nő. Nemzetiségi hovatartozás szerint Farkasgyepűn 133-an (34%) vallják magukat hazai kisebbséghez tartozónak. Ebből 131 fő a német (33%), 1 szlovák (0,26%) és 1 fő arab (0,26%).

Gazdasági élet a 20. század első felében 
 

1896-ban a Veszprémi Püspökség az addig Németbányán működő erdőhivatalát Farkasgyepűre telepítette. Ekkor építették meg a püspöki üdülőt is, mely ma az erdészet központja. Az átköltözést Pollák Ferenc irányította, aki 1918-ban bekövetkezett haláláig irányította az erdészet munkáját.

Utódja, és egyben a püspökség utolsó erdőtisztje id. Dobó Jenő volt, aki 1945-ig töltötte be ezt a tisztséget. A fakitermelés nagyüzemi jelleget öltött, munkalehetőségek sorát kínálva Farkasgyepű lakói számára.

A nagyüzemesedés csalhatatlan jele az erdei iparvasút kiépítése volt. Ennek első szakaszát Dr. Rott Nándor püspök engedélyével egy Hirscfeld nevű bérlő építette 1918–19-ben. Nyomtávja 750mm, hosszúsága 10,6 km volt. Kezdetben a vonat Franciavágás MÁV állomás - Huszárokelőpuszta-Odvaskő-Királykapu-Németbánya-Kislőd MÁv állomás között húzódott.

Létrehozásának fő célja Pápa város tüzelőellátásának biztosítása, valamint a véghasználatú fatömegek főközlekedési útvonalra juttatása volt.

Hirscfeld bérletének lejárta után a Püspökség a kisvasutat leágaztatta Farkasgyepűig. Ettől kezdve az itt létesített, Lengyel Imre vezette fűrészüzem kiváló faanyaga is eljutott a nagyvasútra, ahol azt vagonokba rakva szállították tovább.

Az erdei iparvasutat a német községekben, melyeken áthaladt "Snakl Po" - nak, csettegő vasútnak nevezték. Kezdetben gőzmozdony vontatta, majd egy ORENSTEIN és KOFFEL gyártmányú motor­mozdony szállította a faanyagot kifogástalan üzembiztonsággal.
Sajnos a kisvasutat a Pápai Magas-Bakony Erdőgazdaság 1965 után megszüntette, felszámolta, a kirándulók legnagyobb bánatára. Tiltakozásuk ellenére a nyári üzemeltetését is leállították, a síneket felszedték. Leginkább a pápai diákság sajnálta megszűnését. Mondják, hogy akik egyszer is végigutaztak a vonalon, és megismerkedhettek a Bakony vadregényes tájaival, szépségeivel, életük végéig nosztalgiával gondoltak vissza rá. Az erdő adta Farkasgyepű számára a legtöbb munkalehetőséget. A 615 lakos közül 34% volt kereső, s ebből a mező-, illetve erdő gazdaságban 173 -an dolgoztak, ami a keresők 81,2%-át adja!
Iparral mindössze kilencen foglakoztak (4,2%). Közülük 3 önálló munkást, 1 ipari tisztviselőt, 4 segédmunkást és 1 tanoncot jegyeztek fel az 1930-as népszámlálás alkalmával. A kor országos viszonyaihoz képest nagyon magas a harmadik ágazatban tevékenykedők száma. Közszolgálat és közlekedés terén 31 foglalkoztatott volt, ami 14,6%-os részesedést jelent. Ez a kor viszonyaihoz, és a település jellegéhez mért magas arány az 1930-ban megnyílt Erdei Iskolának volt köszönhető. Az 1930-as ide vonatkozó adatokat a 8. sz. táblázat és ábra foglalja össze:

1930. A népesség megoszlása gazdasági aktvitás szerint

Keresők megoszlása ágazat szerint:

 Forrás: KSH 1932
 

Ekkorra tehetők az idegenforgalom kezdetei is. A honi vadászok körében híres volt a környék erdeinek állatvilága. Számukra fizetővendég-szolgálat kezdte meg működését a településen. A két világháború közti időszak munkalehetőségeinek számát növelte a Püspökség által 1939-ben 100 katasztrális holdon létrehozott gyümölcsöskert is.

Sokan a megélhetés érdekében több tevékenységet is folytattak. A többség még a II. világháború ideje alatt is napszámból, földművelésből élt. Ennek az volt az oka, hogy kicsi, pár holdas gazdaságuk jövedelméből nem tudták családjukat eltartani. Az erdészetnél és a csemetekertben napi 60–70 fillérért is dolgoztak. Ezen kívül a fűrésztelepen segédmunkára volt lehetőségük, természetesen a háztáji ellá

Intézményrendszer

Közigazgatás
 

• A terület a honfoglalást követően a Bakonyi Erdőispánsághoz tartozott.

• 1378-ban Nagy Lajos birtokadományként a Városlődre települt karthauzi szerzeteseknek jutatta.

• 1555-tól a veszprémi Püspökség kapta meg a vidéket.

• 1753-tó1 a környező üveghuták dolgozóinak telepe.

• 1863-ban hivatalosan község lett. Egészen 1950-ig Németbányával és Iharkúttal a Bakonyjákói Közjegyzőséghez tartozott.

• Farkasgyepű 1950. október 22-e után önálló helyi tanácsot, a tanács pedig végrehajtó bizottságot választott. Ez ebben a formában 1966. január 31-ig működött.

• A Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1966. február 1-jei hatállyal elrendelte Bakonyjákó Közös Községi Tanács területének Farkasgyepű önálló községi tanácsának területével való kiegészítését. A közös tanács illetősége ezt követően Bakonyjákó, Farkasgyepű, Iharkút és Németbánya községekre terjedt ki. Ezek közül Iharkút 1981. december 31-i hatállyal megszűnt. (8. kép, Farkasgyepüi Polgármesteri Hivatal)

• A közigazgatási hovatartozás 1990-ben, az önkormányzati választások után megvá1tozott. Ettől kezdve a községet képviselőtestület - élén a polgármesterrel és a jegyzővel - irányítja. Első polgármestere Tímár György erdőmérnök, majd lemondását követően Szabadics Károly lett, 1994 óta folyamatosan ifjú Csöbör Károly tölti be ezt a tisztséget. (CSÖBÖR K. 2003.)

Farkasgyepű címere

Lakóházak száma és minősége
 

Farkasgyepűn az első lakóházak a csárda mellett jelentek meg, még a 18. század végén. Az 1787-ben a környékről készült polgári kataszteri térképen a Koplaló mellett már 11 lakóházra, vagy kimért házhelyre utaló jelek találhatók (RÁTZ 1. 1994.)

Az I. Ferenc által elrendelt összeíráskor 12 lakóházat jegyeztek fel, melyek száma 19l0-re 58-ra nőtt. Érdekes ezek építőanyag szerinti megoszlása:

Farkasgyepűi régi parasztház

A II. világháború alatt 17 ház leégett a faluban egy szovjet foszforos lövedékektől. Ekkor a falu kétutcás település volt. Az újjáépítést két dolog hátráltatta. Az egyik a kitelepítéseket követő bizonytalanság állapota, majd a kedélyek lecsillapultával a rosszul értelmezett hagyománytisztelet. Nehezen ment át a hatóságok javaslata a köztudatba, amely a szalmatetős, kicsiny bakonyi házak helyén nagyobb és komfortosabb lakóházak építését szorgalmazta. Úttörőnek számított Rajki Mátyás asztalosmester, akinek portáját kezdetben sokan túl nagynak, díszesnek találták. Aztán hamarosan gomba módra nőttek ki a földből a 3–4 szobás, emeletes, parkettás, csempézett fürdőszobával ellátott házak, s a komfort teljesen természetessé vált.

Farkasgyepű villamosítása
 

A falu villamosításának körülményei kalandosnak mondhatók. Az 1945-ben, a környékbeli erdőkben állomásozó szovjet csapatok elsősorban a fejvesztve menekülő németek által hátrahagyott műszaki felszerelések felhasználásával vezették be a villanyt a házakba és a Tüdőgyógyintézet területére is. Egy évvel később aztán az ÉDÁSZ vállalat dolgozói a felmerülő hibákat kijavították, a rendszert úgymond legalizálták.  

Vízellátás

1951. december 31-én adták át a törpe vízművet. Ez igazi áldás volt a falu számára.

Előtte ugyanis, a megtelepedés óta, a lakók télen-nyáron a falutól 500 m-re, a völgyben lévő forrásból, majd a 20. század elejétől négytekerős kútból kézben és vállon hordták az iváshoz, főzéshez, mosáshoz való vizet. Vízvezeték csak az erdei iskolában, valamint gravitációs megoldással az erdész- és tanítói lakásokhoz volt addig bekötve. A csatornahálózat átadására 2002-ben került sor.

 

Közlekedés
 

A település az országos vasúti forgalommal csak erdei kisvasútja révén tartott fenn időlegesen kapcsolatot. Jelenleg a legközelebbi állomás 8 km-re, Városlődön található, míg a már a fővonalakhoz tartozó Pápa vasútállomása 25 km-re van.

Sokkal jobb a helyzet a közúti közlekedés terén, Farkasgyepűn halad át a Veszprémet Pápával, illetve Győrrel összekötő 83-as számú főközlekedési útvonal. Ezen 1925 óta van autóbusz közlekedés. Az első Rába fapados buszok naponta 2 járat­párban szállították az utasokat Veszprém és Pápa között. Napjainkban a járatok száma 27. Távolsági járatok segítségével Budapest, Szeged, Dunaújváros, Keszthely, Székesfehérvár, Sopron, nemzetközi járatain Bécs, Dunaszerdahely, Arad és Varasd is elérhető.

Posta, távközlés

Farkasgyepű önálló postakirendeltsége csak 1954 óta működik. Korábban Városlőd volt az u.p. azaz az utolsó posta, onnan hozták, oda vitték a küldeményeket. Legendás postása Hock Péter apró termetévei és óriási táskájával 30 éven keresztül nap mint nap megtette gyalog a Városlődre és vissza vezető 8-8 km-es utat. Ez télen a hidegben, az eltakarítatlan behavazott úton, és nyáron a rekkenő hőségben bizony óriási teljesítmény volt.

A Soproni Távközlési Igazgatóság a községháza udvarában, 1993-ban crossbar telefonerősítő állomást létesített, a Westel pedig a Tüdőszanatórium mellett állított fel adótornyot, így a település elérhetősége teljesen megoldódott.  

Oktatás 

Farkasgyepű 1872-ben kapott katolikus elemi népiskolát. Tanulói a Veszprémi Püspökség Levéltárában őrzött Sematizmus szerint 1853 és 1871 között a jákói körzeti katolikus elemi iskolába jártak. Létszámuk évente 26 és 38 fő között változott.
 

Farkasgyepűi tanulók és tanáraik

Az új iskola beindulásakor az 1872/73-as tanévben 28 fő kezdte meg helyben a tanulmányokat. Első tanítója, Messzelhauzer 1872–1891 között meglehetősen mostoha anyagi körülmények között végezte munkáját. Az iskolamúzeumban őrzött, a királyi tanfelügyelőnek címzett, 1880-as keltezésű levelében, - melyben egy a magyar nyelv tanulását szolgáló nyári tanfolyam alól kéri felmentését - így ír erről: „…épp akkor … országszerte az aratás megkezdődött, mi az ő életfenntartását is képezi nagy számú családját, hogy eltarthassa magának kell az aratást elvégezni. Napszámost nem fogadhatott, mivel maga is a nemzet napszámosa”. A 19. században a legmagasabb az 1879/80-as tanévben volt a tanulók létszáma 49 fővel.

Farkasgyepűi tanulók és tanáraik

Ez az első iskola, amely a Fő utca 36. szám alatt működött, jelenleg magántulajdonban van, ebből lett egykor a tanítói lakás. Helyette a Veszprémi Püspökség építtetett új iskolát, 1912-es tanévkezdéssel, 61 tanulóval, ifj. Polczer József tanító irányításával, aki 1914-ben hősi halált halt.

A faluban 65 éven keresztül, 1947-ig működött az önálló katolikus elemi iskola. Legtöbben, az ismétlősökkel együtt 78-an az 1941/42-es tanévben jártak ide. Amíg egyházi tulajdonú volt az intézmény, a tanulók létszámától függetlenül egy pedagógus tanított, teljesen osztatlan formában. Az iskola 1948-as államosítását követően a fenntartók már 2 tanerőt alkalmaztak, és új padokat, asztalokat, szekrényeket, valamint egy 17 mm-es hangosfilm-vetítőgépet kapott. Ez utóbbi segítségével heti 2 vetítéssel beindult a helyi filmszínház. Az 1948-as kitelepítést követően jelentősen lecsökkent a tanulók létszáma. A beiratkozott alsósok mindössze 12-en voltak. Ez a létszám aztán nemhogy emelkedett volna, inkább tartósan a minimum alá csökkent.

A Koszoru Imre pedagógus által oktatott felsősöket 1963-tól Bakonyjákóra körzetesítették. Az alsósok Kuszoruné Fehér Edit tanítónő irányításával 1977-ig még Farkasgyepűn tanulhattak, majd ők is követték a felsősöket. Ezzel az iskolai oktatás a településen megszűnt. A 2003/2004-es tanévben 36 farkasgyepűi tanuló jár át a jákói iskolába.

Hagyományok

Településkép, utcaszerkezet
 

A településnek a II. világháború idején két utcája volt: a Fő utca, és az Új utca (4.sz. melléklet). A községhez tartozott, mint külterületi lakóhely a Püspökségi Gyümölcsös, valamint az Országos Gyermekvédő Liga erdei iskolája.

Farkasgyepű, Petőfi utca

Szakrális környezet
 

A népesség vallási hovatartozása

 A 2001. évi népszámláláskor a lakosság a következőképpen nyilatkozott vallási hovatartozásáról:

- 285 római katolikus 1 görög katolikus

- 9 evangélikus

- 2 más protestáns

- 1 más istenhitet követő

A római katolikus vallás, a telepítő ősök vallása domináns jellegű. A leszármazottak őrzik

hitüket, a betelepültek pedig döntő többségükben asszimilálódtak.  

Templom
 

Farkasgyepűt benépesülése óta döntően a hitükhöz hű és ahhoz ragaszkodó németek és magyarok lakták, lakják.

A 19. század fordulóján a híveknek az iskola épületében volt imatermük. A templomtornyot a harangláb helyettesítette. Ennek két kis harangja hívta imára a falu népét, jelezte számukra a delet, s kísérte ki a halottakat utolsó útjukra, az 1825-ben megnyitott és az óta is meglévő temetőbe.

Templom

A Bakonyjákón 1811-ben elkészült templom nemcsak a helybelieknek épült, hanem a környék jobbágyai, valamint az üveghuták munkásai számára is. Csaknem száz esztendeig jártak ide istentiszteletre Farkasgyepűről is.

A farkasgyepűi templomot báró Hornig Károly veszprémi püspök, egyben a település földesura építtette. Tervezője Wojta Adolf építész, kivitelezői Gerle József és Gerle Károly kardosréti kőművesmester-testvérpár voltak. Az oltárképet, melynek témája: „A gyermeket váró Mária meglátogatja testvérét Erzsébetet” Steiner Rudolf festette. Az épület kőanyagát helyben termelték ki. A torony küszöbszintjének tengerszint feletti magassága 384 méter. Bejárata felett az építtető püspök színes címere látható. Belsejében az I. és II. világháborúban elesett hősök, polgári áldozatok márványemléktáblái találhatók (ÁGH Z. 1978.)

A templomot maga Hornig Károly püspök áldotta meg 1909. július 1-jén. Az I. világháború alatt az ország templomaiból elvitték a harangok egy részét, hogy ágyúkat öntsenek belőle. Ez a sors jutott osztályrészül a farkasgyepűi templomtorony és harangláb egy-egy harangjának is. A templomszentelés tiszteletére minden év július 2-án Sarlós Boldogasszony napján tartanak búcsút. Ezt megelőzően a falunak Szent Márton volt a védőszentje. Így aztán november 11-én is van egy búcsú. A II. világháború után hosszú évtizedekig az volt a gyakorlat, hogy a jákói plébános csak a két búcsú napján szolgáltatott Farkasgyepűn misét. Az utóbbi évtizedekben azonban már minden vasár- és ünnepnapon járhatnak a hívek istentiszteletre. Lelki gondozásukat 1979 áprilisa óta Mátrai Brúnó bakonyjákói esperes plébános végzi. A lakosság magáénak érzi a templomot. 1975-ben megoldották a fűtését, majd később a többszöri újrafestését. A hősök márvány tábláinak felállításához is anyagi segítséget nyújtottak.

Látnivalók

Ez a település mintha vendégfogadásra született volna. Közlekedésföldrajzi helyzete, múltja, környezetének szépsége, jó levegője mind-mind erre predesztinálja. Megalakulása is vendéglátáshoz kötődik, bár a már említett csárda Koplaló elnevezése bizonyos hiányosságra utal. Azután a 19. század közepére elhíresült a kocsma, hiszen gyakori vendége volt a híres bakonyi betyár Savanyú Jóska és bandája. A szájhagyomány szerint a betyároknak a polányi faluszélen található malomban a molnárné főzött. Aztán ha a kompániának jó kedve kerekedett átruccantak Farkasgyepűre inni és mulatni. A csárda mestergerendáján volt látható a betyárjelvény: fokossal ütött kör, körülötte hegyes háromszög alakú napsugarakkal, közepén az S.J. monogrammal. A lakásnak átalakított épület sajnos 1960-ban leégett, s a gerenda a jelvénnyel együtt a tűz martalékává vált. (ÁGH. Z. 1978.) 
 

Farkasgyepűi táj

       A valódi idegenforgalom kezdetei a két világháború közötti időre tehetők. Két dolog volt, ami először ide hozta a látogatókat. Az egyiknek a tüdőbeteg gyermekek számára létrehozott szanatórium tekinthető. A kiváló gyógyító hatású szubalpin levegőn tett pihentető séták, a csend vagy épp a madárdal, a nyugalom csodát műveltek. Örömmel tértek ide vissza a meggyógyult kis betegek, illetve az őket meglátogató szülők a későbbi évek során is. Fogadásukra, ellátásukra a faluban fizetővendég-szolgálat kezdte meg működését. A térség szépségének jó hírverői voltak a Csurgókút környékén évről évre megjelenő, ott táborozó cserkészcsapatok is.
 

A fizetővendég-szolgálat a II. világháború alatt megszűnt, s aztán sem éledt újjá. Érdeklődés ugyan lett volna Farkasgyepű iránt, ám az étkeztetés megoldatlansága riasztóan hatott. A legnevesebb itt pihenő személyek - Ágh Zoltán családjának 1920-tól vezetett vendégkönyve szerint - Aba-Novák Vilmos festő és Germanusz Gyula professzor voltak.
 

Erdei kisvasút

A másik komoly vonzerőt az erdő- és vadgazdálkodás jelentette. Az itt tevékenykedő erdészek szakértelme mind a faállomány, mind a vadászat rejtelmeinek irányában legendás volt. Csodás látványként maradt ránk a 83-as főutat több kilométer hosszan kísérő, tavasszal virágba boruló gesztenyefák sora, melyet Ircsik György erdész telepített, még 1910-ben.

Híresek az erdők vadállományukról. Szarvas, őz, vaddisznó van bőven. Ekkoriban itt vadászott Kittenberger Kálmán híres afrikakutatónk és vadászunk. Pollák Ferenc erdész megpróbálkozott a Fácános erdőben a fácánok betelepítésével is. Sajnos eredménytelenül, mert a rókák hamarosan kipusztították őket. Szép színfolt volt tavasszal a szalonkák húzása. Ez egyben az ifjú vadászok vizsgája volt, hiszen ez a madár olyan gyors röptű, hogy csak a legbiztosabb kezű puskások tudják leszedni.  

Nagy elismerés érte 1936. augusztus 27-én a helyi erdészetet. A Magyarországon rendezett Erdészeti Világkongresszus résztvevői a teljes napot itt töltöttek. A kongresszus főrendezője Dr. Róth Gyula a Soproni Erdészeti Főiskola híres professzora az általa itt beállított kísérleteket mutatta be nagy sikerrel a világ öt földrészéből összejött 80 szakembernek. (MÉSZÁROS Gy. 1974.)

A turizmusra a II. világháború alatt, és az azt követő években mostoha idők jártak. Az 1960-as évektől kezdődik országos szinten és helyben is a természet újbóli felfedezése. A szinte tömegesen érkező vendégek kulturált fogadására, vendéglátására fel kellett készülni Farkasgyepűn is. Ezt több lépcsőben ugyan, de sikerült megvalósítani:

- villamosítás, közúthálózat, vízellátás stb., 

- 1966-ban autós camping épült,

- Nimród kisvendéglő és előtte autóparkoló 1976–1980,

- 140 vendég elhelyezésére alkalmas Boroszlán Motel átadására 1978-ban került sor,

- Még ugyanebben az évben az Országos Természetvédelmi Hivatal 365 hektárt védetté nyilvánított,

- Ugyancsak arborétum lett a szanatórium parkja is.

Szépen megnövekedett az idelátogatók száma. Az erdő szépsége, a jó gombázási lehetőségek tavasztól őszig vonzóak a turisták számára. Télen a síelés és szánkózás szerelmesei hódolhatnak kedvtelésüknek. 1994 januárjában például a falu környékét 80 cm-es hó borította. A távlati tervekben sífelvonó létesítése is szerepel.

Kedvező tendenciát jelentett Farkasgyepű számára az állandó üdülőházak építése is. 1965-­ben jelentkezett először ilyen jellegű igény, s 1967-ben a Veszprém megyei Idegenforgalmi Hivatal, a Pápai Járási Hivatal és a Bakonyi Intéző Bizottság előterjesztésére hétvégi üdülőtelep létesítését kezdeményezték. Első alkalommal a tanács vezetői 40 telekigényt elégítettek ki a község belterülete és a Koplaló nevű erdőrész között. A szerény területi lehetőségeket figyelembe véve a kérelmezők ekkor csak 50-50 négyszögöl nagyságú területet kaptak.

Ma 53 üdülő és 10 üdülőként használt lakóház szolgálja a Bakony szerelmeseinek pihenését és nyugalmát. A tulajdonosok zömmel nyugdíjasok, akiknek az erdő virágai, a gyepűi táj szépítette, szépíti meg életük alkonyát. Állandó lakhelyüket tekintve, vannak köztük budapesti, pápai, ajkai, veszprémi polgárok, de német, osztrák, belga, svájci, holland és svéd állampolgárok is.

2002-ben a Polgármesteri Hivatal megrendelésére elkészült Farkasgyepű településrendezési- és szerkezeti terve. Ennek alapján a település jövőjének egyik, ha nem a legfontosabb pillére az idegenforgalom lenne. Újabb telkek kerülnek majd kimérésre a Határérő-dűlő irányában, a Köves patak völgyének környékén. Az elképzelések szerint itt egyfajta bakonyias és modern építészeti elemeket ötvöző épületcsoport készülne. A skanzen-szerű házak között a Köves-patak elgátolásával és felduzzasztásával halastó létesülne, szabadidőparkkal és játszótérrel kiegészülve. (IFJ: CSOBÖR K. 2003.)

Látnivalók

A pihenni, kikapcsolódni vágyó vendégek kulturált elhelyezése és étkeztetése napjainkra megoldottá vált. Célszerű lenne az átutazókat megállásra bírni, a megállókat éjszakára itt marasztalni, több napra való programmal ellátni, s végül visszatérésre késztetni! A látnivalók szépek, a falu vendégszerető. A környék adta kirándulási lehetőségeknél a település, mint kiinduló bázis szerepel.

A településen

Sarlós Boldogasszony római katolikus templom

A templomot Hornig Károly veszprémi püspök építtette a csurgókúti kőbányában fejtett kövekből. A templomot 1909-ben szentelték fel Sarlós Boldogasszony tiszteletére; főbejárata felett az építtető püspök címere látható.

Tüdőgyógyintézet

A Tüdőgyógyintézet a Veszprém Megyei Önkormányzat tulajdona, és annak felügyelete alatt működik Farkasgyepű külterületén. Az intézet a Közép-Bakony egyik legmagasabb pontján, 410 méter magasan, a 83-as út mellett helyezkedik el, erdős környezetben. A körülvevő erdő vegyes állományú bükkös, fenyves, cseres, gyertyános. Farkasgyepű és környéke megkapó szépsége, erdeinek kellemes, tiszta levegője gyógyulást jelent betegeinknek, felüdülést a pihenni, kikapcsolódni vágyó turistáknak, kirándulóknak. Ma az intézet feladata a Nyugat-Dunántúli régióban a megye tüdő- és szívbetegeinek magas színvonalú aktív és légzés-rehabilitációs ellátása. Diagnosztikus és terápiás palettánk csaknem teljessé vált, az országos átlagú, megyei szintű tüdőbeteg ellátást meghaladja.

Farkasgyepűi falumúzeum

Sarlós Boldogasszony római katolikus templom

Tüdőgyógyintézet

Pisztrángos tó

Gyalogosan felkereshető látnivalók (a teljesség igénye nélkül)

Pisztrángos tó

1973-ban, a Bittva-patak vizének felduzzasztásával keletkezett mesterséges tó, esőbeállóval, tűzrakó helyekkel, horgászlehetőséggel. (Z, P+ 2 km)

Tisztavíz-forrás:

a Bakony belsejének legnagyobb karsztforrása, mely környezetével együtt természetvédelemi terület. (P+, K, P, PO 8 km)

Pörös-erdő:

késő bronzkori tumulusok, melyeket a helyiek avar síroknak neveznek. Feltárásukat a 20. század elején végezték. (Z, Z2, 5 km)

Csurgókút:

meredek szikláról csorog alá a fentebb eredő forrás jóízű vize, nyáron hűvös ködpárát s a sziklatuskón puha mészbevonatot képezve, télen fantasztikus jégkoronát építve. (Z, 4km)

Hajszabarna, Pénz-lyuk: csodás kilátás a Pápavárra. (K, K 5km)

Hölgykő-vára: a Bakonyi Erdőispánság székhelyének romjai. (K, P, S 10 km)

Bodzás-tető: Természetvédelmi terület, egykoron itt állt legendás Petőfi-fa vagy Zsiványok fája. (P+, Z+, kőút, 4 km)

Források

Összeállította: Derczó Tibor

IRODALOM
 

Ágh Zoltán: Farkasgyepű 1978. (Kézirat) 17. p.

Balogh László–Ördögh Ferenc: Veszprém megye földrajzi nevei II. Pápai járás Budapest, 1967. 264–267.

Balogh Ödön: Iskolabölcső Farkasgyepűn. In: Napló 1981.VI.7. p. 6.

Derczó Tibor: Az erdő és a tüdőszanatórium népességmegtartó szerepe Farkasgyepű életében. (Kézirat) Pécs, 2004.

Éri István: Adatok az üveghuták történetéhez In: Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei Veszprém, 1966. 5. 143–176.

Fekete János–Újvári Béla: Adatok és emlékek a Farkasgyepűi Megyei TBC Szanatórium történetéhez. Pápai Jókai Mór Városi Könyvtár Nyomdája Pápa, 1992. 24. p.

Girics László Dr.: Visszaemlékezések a Farkasgyepűi Tüdőgyógyintézetben 30 évig tartó igazgatói tevékenységemre (1957.08.01-1987.01.30) Farkasgyepű 1981. (Kézirat) 31. p.

Ilon Gábor: Későbronzkori temetkezés és település Farkasgyepűn. In: Pápai Múzeumi Értesítő 1988/1. 19–30.

Koppányi István: Városlőd története. Városlődi Falumúzeum Baráti Köre Városlőd, 1991.

Mészáros Gyula: Az erdőgazdálkodás története Magyarországon. Budapest, 1974. 212–242.

Mészáros Gyula: Farkasgyepű környéki erdők története. H. é. n. 37, 23 lev. Eötvös Károly Megyei Könyvtár

Mészáros Gyula: A Farkasgyepű környéki erdők történetének gazdálkodási viszonyainak és jövőbeni erdészeti feladatainak ismertetése. 1974. 81, 15 lev. 1 térk. Eötvös Károly Megyei Könyvtár

Nagy Sándor: Légy boldog Iharkút népe! Iharkút néprajza In: Napló 1979. X. 23.

Németh Péter: Egy elfelejtett Veszprém megyei vár Hölgykő. In: Műemlékvédelem 1966. 143.

Rácz István: Farkasgyepű község története. Jókai füzetek 18. Pápa, 1996. 70. p.

Scheicher A.: A kislődi vashámor története. VMHL 1974. 385. p.

Somlai G. Dr.: A Tüdőszanatórium a XXI.század elején. Farkasgyepű 2004.01.20. ex.verb.

Tölgyesi József: Farkasgyepű és környéke. Veszprém megyei Idegenforgalmi Hivatal Veszprém, 1983. 60. p.

Tőke Péter: Utolsó bakonyi mohikánok. Iharkút végnapjai. Hétfői Hírek 1979. X.

LEVÉLTÁRI FORRÁSOK

Farkasgyepű telepítésével és üveghutáival kapcsolatos iratok a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltárban találhatók.

Farkasgyepű töredékesen megmaradt polgári kori irataiban (VeML V. 308.b) a kisközség 1947. évi elöljárósági jegyzőkönyve, az 1946/1947-es költségvetés és zárszámadás, valamint adóbeszedési naplók, kivetési lajstromok kerültek a Veszprém Megyei Levéltárba (későbbiekben VeML), amelyek Pápán kutathatók.

A település kataszteri felmérésinek (1858, 1923, 1942) szöveges anyaga (Parzellen Protocoll) az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal Veszprém megyei anyagában (VeML VI. 103.b.), a hozzátartozó térképek a Magyar Országos Levéltár (MOL S.78-79.) és a Veszprém Megyei Levéltár térképgyűjteményében elérhető.

Farkasgyepű német lakosságának kitelepítésével kapcsolatos iratok 1946–1949 (kiosztási birtokívek, földhözjuttatottakról kimutatások, kataszteri birtokívek, leltárak, jegyzőkönyvek és határozatok) a Veszprém Megyei Földhivatal Birtokrendezési Osztályának irataiban(VeML XXIV.201.b.), a kitelepítettek névjegyzékei, németek által visszahagyott javak leltárai, jegyzőkönyvek és határozatok a Veszprém Megyei Földhivatal Telepítési Osztályának és a nagyteveli telepfelügyelőjének irataiban (VeML XXIV.201.c, XXIV. 207.) találhatók.

Farkasgyepű katolikus lakosságát 1756-tól Városlődön, majd 1781-től Bakonyjákón anyakönyvezték. 1828-ig az anyakönyveket egy példányban vezették ezek a plébániai iratokkal együtt Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltárban találhatók. 1828 után két példányban anyakönyveztek. A felekezeti anyakönyvek másodpéldányai (1828–1895) a Veszprém Megyei Levéltárban kutathatók (VeML IV. 482). Az állami anyakönyvezés bevezetése után (1895) ugyancsak két példányban vezették az anyakönyveket. Az állami anyakönyvi másodpéldányok (1895–1980) szintén a Veszprém Megyei Levéltárban (VeML XXXI.1.) kutathatók.

Készítette: Márkusné Vörös Hajnalka, levéltáros Veszprém Megyei Levéltár