A weboldal Google Analytics webstatisztika sütiket használ. Ezáltal tudjuk felmérni, hogy mennyire népszerűek az egyes tartalmaink, és hogy honnét érkeznek a látogatóink. Ennek a használatához az Ön beleegyezése szükséges.

Schwaben • Deutsche Wurzeln im Komitat Wesprim

Kup

Földrajzi környezet

Területe 24,78 km2 . Környező települések: Nóráp, Pápakovácsi, Ganna, Bakonypölöske, Doba, Pápasalamon, Dáka. Határa két nagytáj, a Kisalföld és a Dunántúli-középhegység találkozásánál fekszik. Nyugati – nagyobb – része a Marcal-medence középtáj Pápa–Devecseri-sík kistájába tartozik, míg keleti, kisebb fele a Bakonyvidék középtáj Bakonyalja kistájcsoport Pápai-Bakonyalja kistájának része.

       Észak-déli szélessége 6,1, kelet-nyugati kiterjedése 6,2 km. A belterület központjának magassága 185 m, legmagasabb pontja délkeleten 215 m, a legalacsonyabb 165 m.

       Felszínét negyedkori homok, kavics és kavicsos agyag borítja, alatta keletről nyugatra haladva oligo-miocén kavics, pannon agyagmárga és homok található.

       Mérsékelten hűvös, mérsékelten nedves éghajlatát a Kisalföld hatásai tompítják, s tolják a mérsékelten meleg, mérsékelten száraz irányba. Éves középhőmérséklete 9,5-10 ºC, éves csapadékmennyisége 670-700 mm.

       Vizeit délen a Kőrös-, északon a Bittva-patak gyűjti össze.

       Eredeti növényzete részben cseres tölgyes, részben már tatárjuharos lösztölgyes volt. Ma a határ déli felének kavicsos, agyagos, homokos talaján találunk összefüggő erdőborítást. A Kőrös-patak menti gyertyános tölgyesekben helyi védettséget élvező terület található: a halvány sáfrány (Crocus vittatus) élőhelye. A növény pontos faji hovatartozását csak néhány évvel ezelőtt ismerték fel. Felfedezése, az 1950-es évek óta kárpáti sáfránynak vélték, s csak nemrégiben derült ki, hogy a halvány sáfrány egyetlen hazai előfordulása. Szülői feltehetőleg a korábban elterjedt fehér és a kárpáti sáfrány fajok voltak, a szülőfajok visszahúzódásával a halvány sáfrány egyetlen hazai termőhelye maradt ránk.

       A település a Pápa – Devecser közötti úton közelíthető meg. A legközelebbi vasútállomás Pápa (12 km).


Településtörténet

A település nevének eredete
 

A zobori apátság 1111-i oklevelében az egyik tanú neve: Cup, így feltehető, hogy a név e szláv eredetű személynévből ered. Veszprém megyében viszont a szláv eredetű kúp szavunk először csak 1784-ben bukkant fel, ezért a középkori falunevet nem származtathatjuk belőle.

 

A kupi római katolikus templom


 

 

 

Kup birtokosai a közép- és kora újkorban
 

Kup a pápai uradalom faluja volt a középkorban. Az 1488.évi adóösszeírásban 40 forinttal szerepeltek. A 16. században az Enyingi Török család birtokolta, majd kihalásuk után (1623) kapták adományba az Esterházyak.

A települést 1540–1550 között a devecseri Csoronok fosztogatták, elhajtották a lakosok állatait, elvitték boraikat, a jobbágyokat Devecser várfogságba vetették.

1545-ben Török Bálint csapatai rabolták el a lakosok élelmét és állatait. 1564-ben az egész község lakatlanná vált a töröktől való félelem miatt, csak 1609-ben jegyzik fel ismét lakosságát az adószedők. A 17. században egyszerre adóztak a magyar és a török adószedőknek, mégis a legnagyobb pusztulás a 18. század elején, az átvonuló császári katonaság garázdálkodásai miatt következett be.

 

 

 

 

Gazdálkodás a 18. században
 

A kupi földek összetevői: homokkal kevert agyag, általában termékeny. A 18. század elején két nyomásban művelték, elsősorban kétszerest, rozsot és tavaszi búzát termesztettek. Sertéseiket a Bakonyban legeltették.

Az Esterházy-család pápai uradalmához tartozó területek

1736-ban egy gazda sertésállománya átlagosan 15 darab volt. Kereset kiegészítésként Pápára jártak pénzért szántani.

A település területe egy 1750 körül készült felmérés szerint 77 egész telek volt.

A falunak saját malma volt, amely évi 155 forintot jövedelmezett. Téglaégetője az Esterházy család tulajdonában volt és ők üzemeltették.

Lakói az 1698-ban készült összeírás szerint magyarok voltak és reformátusok (négy katolikus kivételével). Státuszuk szerint röghöz kötött jobbágyok voltak, szerződésük nem volt, felettük az az Esterházy család pápai úriszéke ítélkezett. 1755-ben a kupi reformátusok már Adásztevelre jártak templomba, a katolikusok pedig (1785-ben 352 fő) Pápakovácsihoz tartoztak.

Az 1768-as urbáriumok szerint kupon már éltek szabadmenetelű (német) telepesek, akik három illetve négyévi mentesség után egész telkenként 10 forintot, culinariát 2 forintot és 20 dénár konyhapénzt adnak, 1 öl fát visznek Pápára, és hosszú fuvart adnak a Balatonhoz és Pozsonyba a „marhás gazdák”.

 

 

Kupon az Esterházyak három nyomásra osztották a jobbágytelkeket és előírták, hogy ebben a korszerűbb formában műveljék a falu határát az új lakosok. Az összeírások azt mutatják, hogy az új telepeseknek még semmilyen kötődése sem alakult ki az adott környezethez, így – főleg ha a gazdasági feltételek is kedvezőbbek voltak – lényegesen mobilisabbak voltak az őslakosoknál.
 

Kup község 1787. évi térképe VeML T-489


 

 

Gazdasági visszaesés a 19–20. században
 

A 18. század végi közel 600 lakosú falu egy évszázadon keresztül némi gyarapodásra tett szert. 1857-ben már 918 lakosát számolták össze. 1890-ben a népességfejlődés megakadt, ettől kezdve folyamatosan – napjainkban is – fogy a lakosság.

A népességcsökkenés alapvető okai egyrészt az elzárt közlekedés–földrajzi helyzete: sem vasútja, sem műútja nem volt, másrészt a szántóterület hiánya. 1850-es évek óta az erdők kiírtása következtében növekedett ugyan a falu szántóföldje, a lakosságot azonban így sem volt képes letartani. A község földterületének kétharmada, 2799 katasztrális hold az Esterházy család birtokában volt. A lakosság a földhiány miatt elvándorolt.

 

A lakosságnak a 20. századi két világháborúban is nagy veszteségei voltak.

 

Kitelepítés
 

   1946-ban majd 1948-ban a Németországba (Drezda, Karlsruhe környékére) történő kitelepítés csökkentette a létszámot. Ugyanakkor ebben az időben 56 családot, 294 személyt telepítettek be Borsod, Vas és Veszprém megyéből, valamint a Felvidékről.

 

 

Kup a 20. század második felében

 

 

        A későbbi fejlődés megindítása a termelőszövetkezet megalakításához kapcsolódik. A kupi Egyenlőség Tsz önállóan gazdálkodott, majd Döbröntével egyesült. A kupi Egyenlőség Termelőszövetkezet 1968. november 1-én helyezte üzembe az alumínium öntödét, rá egy évre a vasöntödét. A fellendülés 1971-ben kezdődött, és 1984-ben már 134 embernek adott munkát. 1990-ben dolgozói tulajdonba került, majd 2006 elején – piaci gondok miatt – magántulajdonba. Jelenleg egy nyíregyházi cég üzemeleteti.
 

A kupi üzemben már rég nem termelnek


 

 

Kup lakosságszáma a 2012. évi adatok alapján 443 fő, jelentős részük nyugdíjas. 


Intézményrendszer

Önkormányzat
 

Kup a Pápa város irányítása alá tartozó Pápakovácsi városkörnyéki községi tanács társközsége. 1950-ig Nóráp kisközséggel együtt a pápakovácsi körjegyzőséghez volt beosztva.

Kup címere

Az első tanácstagválasztás után 1950. október 22-től 1969. június 30-ig a községben önálló tanács és hivatali szervezet működött.

1969. június 1-i hatállyal a Népköztársaság Elnöki Tanácsa Ganna községi közös tanácsot megszűntette és Pápakovácsi székhellyel Döbrönte, Ganna, Kup és Pápakovácsi községek területén új községi közös tanács szervezését határozta el.

A Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1973. április 15-i hatállyal, a Pápakovácsi székhellyel működő községi közös tanács területét Tapolcafő községgel kibővítette. Ezután a közös tanács illetékessége Döbrönte, Ganna, Kup, Pápakovácsi és Tapolcafő községek területére terjedt ki.

A Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1977. április 1-i hatállyal elrendelte Pápakovácsi községi tanács területének Nóráp községgel való kiegészítését. A közös tanács illetékessége így Döbrönte, Ganna, Kup, Nóráp, Pápakovácsi és Tapolcafő községekre terjedt ki.

A Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1981. december 31-i hatállyal, Tapolcafő községet Pápa várossal Pápa néven egyesítette és Pápakovácsi községi közös tanács köségeit (Döbrönte, Ganna, Kup, Nóráp, Pápakovácsi) Pápa város városkörnyéki községévé nyilvánította.

Kup 1990. szeptember 30-ával kivált a pápakovácsi közigazgatási közösségből, és önálló önkormányzati testületet hozott létre. Az igazgatási ügyek intézésére Gannán körjegyzőséget létesítettek.

A körjegyzőséghez 2007. szeptember 1-ével Bakonypölöske község csatlakozott.

 

 

Német Nemzetiségi Önkormányzat, Kup 
 

1998 óta Német Kisebbségi Önkormányzat is működik, mely évente megrendezi a Nemzetiségi Napot, valamint nyáron 4–14 éves korú gyermekek részére a nemzetiségi és kézműves tábort.

A település infrastruktúrális ellátottság teljes.

    A vízvezetékrendszer 1956–57-ben épült meg, autóbusz közlekedés 1958 óta van. 2008. augusztus 30-tól a gyermeklétszám csökkenése miatt az iskola megszűnt, azóta a gyerekek a Pápakovácsi Kastély Oktatási Központ alatt működő nemzetiségi iskolába járnak.

       A rendszerváltás után nagy fejlődésen ment keresztül a falu. Bevezették a gázt, a telefont, kiépítették a kábeltelevíziós hálózatot, befejeződött a csatorna beruházás és kiépült a szélessávú internethálózat is. Megfelelő a közút és az utcák burkolata, valamint a hulladék elhelyezés.

 

Polgármesteri Hivatal, Kup



 

Iskola 
 

          Jelenleg általános iskola nem működik a településen, a tanulók többsége a Pápakovácsi Német Nemzetiségi Iskolába jár.

A Bakonyerdő Zrt. a Pápa melletti Kupi erdőben kialakította a környezeti nevelést célzó erdei iskolai foglalkozások egyéni és csoportos túrák, kirándulások számára alkalmas Esterházy Oktatási Központot és a Tallós Pál Tanösvényt.
 

Esterházy Oktatási Központ épületei

Hagyományok

Szakrális környezet
 

A népesség vallási hovatartozása 
 

Kup lakói a 18. század elején még magyarok és – négy katolikus kivételével – reformátusok voltak. Ötven évvel később (1755-ben) a kupi reformátusok már Adásztevelre jártak, a katolikusok pedig Pápakovácsihoz tartoztak. 1785-ben a katolikus hívők száma 352 volt.

 

Szent György római katolikus templom


 

Templom
 

A kupi katolikus templom 1842-ben épült klasszicista stílusban. Szószéke is klasszicista stílusú. A református templom késő barokk, egyszerű stílusjegyeket mutat.


 

Hagyományok
 

Az őszi pápai országos vásár után csendesebb lett a falu. Végeztek a betakarítási munkákkal, a vásáron már értékesítették terményeik egy részét, és beszerezték a télire szükséges ruha- s lábbeliféléket. A kamrákban, magtárakban halmozódott az egész éves munka terméseredménye, a hidasokban a levágásra szánt sertések híztak.

A hideg idő beálltával a házaknál megkezdődött a kukorica- és tollfosztás. Az itt élők kölcsönösen segítették egymást, együtt könnyebb és hangulatosabb volt a különben egyhangú tevékenység. A hosszú téli délutánokon, estéken a kis közösségekben számtalan vidám és olykor megborzongtató történet hangzott el. A jó mesélőket sok fosztóba meghívták, nem is annyira a munkájuk miatt, hanem mert szívesen hallgatták őket. 

Az Esterházy családról is sok történet keringett. Esterházy Tamás barátságába fogadta a birtokán dolgozó egyik kupi szegény embert. Egyszer a gróf vadásztársai kíséretében betért a helyi kocsmába, s asztalukhoz hívta a férfit. Előre megbeszélte vele, hogy megtréfálják az urakat. Megkérdezte emberétől, mi van a ménesével? „Már alig bírok velük, állandóan ficánkolnak, ugrálnak, alig tudom befogni őket!” – hangzott a válasz. A társaság igencsak gondolkodóba esett, ki lehet ez az ember. Gazdagnak ugyan nem látszik, no de szép ménese van. Jó időbe telt, mire a gróf elárulta nekik: a szegény ember bolháiról beszéltek.

Esterházy Tamás felesége szívesen szánkózott az erdőben. Egyik alkalommal megérezte a favágók ebédjének, a hamuban sütött krumplinak, sonkának, szalonnának az illatát, és megkívánta tőlük. A favágók mindegyike adott neki egy-egy falatot. A grófné, amint visszaért a pápai kastélyba, hálául a legfinomabb bort és szalámit küldte nekik.

Az öregek még tudtak a lúdvércről, és féltek tőle. Az 1960-as években az asszonyok tollfosztóból tartottak hazafelé. A téli éjszakában hirtelen lángot pillantottak meg az árok felett. „Istenem, lúdvérc, lúdvérc!” – kiabálták, és sietősre vették lépteiket. Otthon minden ajtót bezártak, nehogy őket is meglátogassa a gonosz. Másnap reggel derült ki, hogy az egyik helyi gazda részegen az árokba esett és a mérhetetlen mennyiségű elfogyasztott pálinka meggyulladt benne. Annak fényétől rémültek halálra a nők. A férfi még az éjszaka megfagyott…

A karácsonyt megelőző hetek különös izgalomban teltek a faluban. A fiúk a lucázásra, majd a pásztorolásra készültek, a lányok pedig a karácsonyi énekeket, köszöntőket idézték fel. A nagyszülők segédkeztek nekik, ők adták tovább a hagyományt.

December 13-án, Luca napján a hajnali szürkületben indultak útjukra a lucázó sihederek. Hónuk alatt két szalmacsutakot vittek. Mindig illedelmesen megkérdezték a háziakat: „Szabad-e Lucát köszönteni?” Nem utasították vissza őket, mert másnap kibeszélték volna a családot a községben. Jobbára a konyhában, ritkán a szobában kezdtek bele mondókájukba. Leguggoltak, és ugrándozva bejárták szinte az egész helyiséget. Közben összedörzsölték szalmacsutakjaikat, a szalma szerteszét szóródott a lábuk alatt s mindenfelé jutott belőle. Ismerős szövegük mosolyt csalt az arcokra: „Adjon az Úristen, ennek a gazdának, hét rőf kolbászt, oldalszalonnát, a gazdaasszonynak annyi tyúkja legyen, mint a réten a fűszál, annyi tojása legyen, mint égen a csillag, annyi boruk legyen, még a káposztáshordó is azzal legyen tele…

Egy szuszra szakadt belőlük a köszöntő, amiért néhány fillér volt a jutalom. Az általuk okozott rendetlenségért sem haragudtak a háziak. Bevárták a napkeltét, amikor az utolsó csoport is elhagyta a házat. A szétszórt szalmát felsöpörték, és a tyúkok alá terítették, abban a hitben, hogy a Luca-napi szalmától jobb tojóvá válnak a szárnyasok. Sebestyén jegyzőék a szobájukban fogadták a lucázó fiúkat. Amikor azok távozáskor elnézést kértek a rendetlenségért, amit maguk után hagytak, a jegyző nevetve mondta: „Él még, aki kitakarítja a szobát!” Ezzel serdülő lányaira utalt.

Luca napján rendszerint a férfiak gondja volt a tűzrakás. Előtte óvatosan kémlelgették a szomszédos kéményeket, füstölnek-e már. Nem tartották szerencsésnek elsőként meggyújtani. Valakinek mégis meg kellett tenni, hiszen az élet nem állhatott le ezen a jeles napon sem. Lucakor nem szívesen fogadtak nő látogatót, a lányok, asszonyok ki sem mozdultak otthonaikból. A férfi vendégnek viszont kifejezetten örültek, marasztalták. Úgy vélték, látogatásával szerencsét hoz a házra. A nők Luca ünnepén abroncsból etették a baromfiakat, hogy összetartók legyenek, ne széledjenek szét a következő esztendőben. Nem varrtak, inkább bontottak, nehogy „bevarrják a tyúkok fenekét”.

Ádám-Éva napján kora délutántól pásztoroló fiúk hangos csapatai járták be a községet. Láncos botjaikat csörgették, kutyák féktelen ugatása jelezte jöttüket. A három pásztor bekecset vagy subát öltött, fejükre kucsmát húztak, arcukat kenderkóc szakállas, bajuszos álarc rejtette. Erőteljes kopogás, botjaik láncának megcsörgetése után megkérdezték: „Szabad-e pásztorolni?” Alig megvárva a házigazda beleegyező válaszát máris belépett a két fiatal pásztor, az öreg még kinn várakozott.

A családok erdőn vágott fenyőt állítottak szentestére. Ahol kicsi volt a szoba, és sokan lakták, a kisebb fát, esetenként borókát a mestergerendára függesztették. Szokás szerint azonban az asztal sarkát foglalta el az ünnepi fa. Karácsonyi gyümölccsel, apró, fényesre dörzsölt piros almával, dióval díszítették. Csillogó papírcsíkokra mintát vágtak, azzal tekerték körül a karácsonyfát. Az asztal alá kis csutak szénát, vékában zabot tettek a Jézuska szamarának.

A családok együtt várták az éjféli mise kezdetét. Játékkal, kártyázással múlatták az időt. Karácsony napján tovább alhattak, csak a férfiak keltek a szokott időben, hogy ellássák az állatokat.

Az újesztendő első napjának reggelén ismét gyerekek kopogtattak a házak ajtaján. Versikékkel, énekekkel kívántak minden jót az előttük álló évre a család minden tagjának. Az asszonyok lencselevest főztek, és kocsonyát, disznóölésből marad húsféléket fogyasztottak ezen a napon.

Vízkeresztkor a katolikus pap szentelte meg a házakat. A 19. század végén még három iskolás gyermek is járta a falut háromkirályok képében köszönteni. Egyikük kiugratható csillagot vitt magával. Minden háznál énekeltek, és a refréneknél kétszer kiugratták a csillagot. A szokás napjainkra teljességgel kiveszett, szövege viszont ránk maradt.

Február 3-a, Balázs napja az iskolások ünnepe volt Kupon is. A házról házra járó jelmezes gyermekek a kántortanítónak gyűjtöttek adományokat, s az a tanító biztosított járandóságai közé tartozott.

A farsangi bálokon, esküvőkön többnyire kupi műkedvelő muzsikusok szolgáltatták a zenét. Általában fizetség nélkül, szívességből muzsikáltak, néha persze pénzt is kaptak. Az esküvőkön pedig vendégül látták őket és, tekintélyes kóstolót csomagoltak nekik a finomságokból.

Kupon is kíváncsi tekintetek kísérték a lakodalmi menetet. Este a gyerekek és némely idős asszonyok a lakodalmas ház udvaráról figyelték a benn mulatozókat. Az örömszülők süteménnyel kínálták őket. A legények galambot eresztettek be az ifjú párnak. Néhányat közülük behívtak s a szerencsések részt vehettek a lakodalmi forgatagban.

Az ünnepi asztal dísze a pörkölt torta volt. Apróra szelt mandulát kevertek a felolvasztott cukorba, megpirították, majd a masszát formálták, és cukormázzal vonták be. A szív-, kosár- és bölcsőforma mellett patkókból s egyéb előre elkészített részekből emeletes tortákat is állítottak össze. Darabokra törve fogyasztották, az esküvői kóstolóba csomagoltak belőle.

Az asztalra került ételek alapanyagának tetemes hányadát a meghívott vendégek adták össze. A lakodalmat megelőző héten vitték a házhoz a tyúkokat, tojást és egyebeket. Aki csak tehette, segédkezett az előkészületekben: szárnyast pucolt, húst szeletelt, levestésztát gyúrt, azt hajszálvékonyra metélte. A kalácsokat és a szárazsüteményeket is közösen sütötték. Alig éreztek fáradtságot, mert munka közben tereferéltek, s a férfiak gondoskodtak arról, hogy senki torka ne maradjon szárazon. Alkalmanként lakodalmi főzőasszony irányításával készült az esküvői lakoma, akit megfizettek tevékenységéért.

A 20. század elején még vőfélyek – helyi szóhasználattal a vőfények – hívták meg a házasulandók nevében a vendégeket. Az 1950-es évektől az életüket egymáshoz kötni szándékozó ifjak látogatták sorra a rokonokat, barátokat, ismerősöket, s invitálták őket a lakodalomba. Ekkortól a vőfélyek szerepe a menyasszonykikérésre és néhány étekköszöntő rigmus elmondására korlátozódott a vacsorán. Az egykor becsben tartott, apáról fiúra öröklődő kéziratos „vőfényszövegek” napjainkra elvesztek vagy szekrények mélyén lapulnak elfeledetten.

Alig múlt a farsang, átélték a nagyböjt szigorú időszakát, és máris a húsvétra készülődhettek. Virágszombaton a gyerekek barkát gyűjtöttek, amit a virágvasárnapi szentmisén a pap megszentelt. A hívek néhány szálat hazavittek belőle, a mestergerendára vagy az ajtófélfához tették. Mennydörgéskor, villámláskor egy-egy barkát vetettek a tűzre, hogy elhárítsák a veszedelmet. Tűzvész ellen a padláson is tartottak a szentelményből. A templomban őrzött szentelt barka hamujával végezte a pap a következő évi hamvazószerdai szertartást.

Nagyhéten az egész portát megtisztították, meszeltek a házban, felsöpörték az udvart s a ház előtti utcaszakaszt. Nagycsütörtökön elhallgattak a harangok, kerepelő fiúk adták tudtul az idő múlását, figyelmeztettek hajnali imádságra, a mise és a litániák kezdetére.

Nagypénteken szigorúan böjtöltek, s este a templomban felhangzott a passiójáték, Jézus kínszenvedésének és kereszthalálának történetét elevenítették meg a hang erejével.

Nagyszombaton a temető korhadt fakeresztjeiből gyújtottak tüzet a templom előtt. A megszentelt tűz parazsából a hívek néhány darabot hazavittek, és az állatok itatóvizébe tették. A szentelt parázzsal raktak tüzet e napon. Még böjti ételt fogyasztottak ebédre, de hamarosan hozzáfogtak a töltött káposzta készítéséhez, és sonkát, tojást főztek, kalácsot sütöttek, tormát reszeltek. Késő délután ünneplőbe öltöztek, és részt vettek a feltámadási körmeneten. Vacsorára a hosszú böjt zártával húsféléket fogyasztottak, ám a sonkához még nem nyúltak.

Húsvét hajnalán, Jézus feltámadásának emléknapján előimádkozóval az élen Jézus keresésére indult a katolikusok egy csoportja. Több helyütt imádkoztak, végül a temetőben a keresztnél virrasztottak és énekeltek feltámadási énekeket. Itt virradt rájuk húsvét vasárnapja. Még imát mondtak hozzátartozóik sírjainál, aztán hazatértek otthonaikba.

Nagyhéten gyóntak, áldoztak, így váltak méltóvá hitük szerint a húsvéti szentelt ételek elköltésére. Az ünnep reggelén, a mise és áldozás után szentelte meg a pap a kosárba helyezett ételeket: kalácsot, sonkát, tojást és a reszelt tormát, amely könnyfacsaró illatával riasztotta el a mindenütt leselkedő gonoszt. Reggelire már a szentelményekből evett a család. Este hagyományosan bálban mulatozott az ifjúság.

Húsvét másnapján a lányokat locsolók ébresztgették. A legények az álmosabbakat hideg kútvízzel, esetleg szódavízzel frissítették. Persze a szagosvíz sem maradt el, amiért a jutalom pohárnyi bor és pogácsa, kalács volt. A kisfiúk versikékkel köszöntötték és kölnivízzel locsolták meg a lányokat, asszonyokat. Az ajándékba kapott piros tojásokkal délután már játszottak a falu széli réteken, kertekalján. Rézpénzt dobáltak beléjük, az ügyesebbek halomnyi tojást nyertek.

Tavasszal, Szent György hetében az országos vásár előkészületei hozták izgalomba a helyieket. Várták a messzi vidékről érkezőket, hiszen sokakat ismertek az évente visszatérő vásározók közül. A sokadalom két hétköznapot tett ünneppé. 

A kupi asszonyok a pápai hetipiacokra rendszeresen hordtak be tejet, túrót, tojást, baromfit és zöldséget. Gyalog tették meg az utat, az eladni valót fejen és kézben vitték. Fejükre fejtekercset tettek, arra emelték a kosarat a piacra szántakkal.

Május elsejére virradóra a lányok aggódva figyelték a mozgást a házuk előtt. Vajon állít-e a kedvesük májusfát? Amikor végre megérkezett a várva várt legény barátaival együtt, a hajadon szemérmesen visszavonult. Szülei nyitottak ajtót a kopogtató ifjúnak, aki megkérte a lányt, kösse fel a szalagokat és a borral teli üveget a felállítandó májusfára.

Május első napján kíváncsian kémlelték a faluban, kiknek állítottak májusfát a legények. A szépen feldíszített sudarak színes szalagjait a szél borzolta egész hónapban. Hirdették, a házban olyan lány lakik, akinek komoly az udvarlója, és hamarosan netán lakodalomra számíthat a közösség. Azok a lányok, akiket nem ajándékoztak meg májusfával, szomorkodhattak, és elgondolkozhattak sorsukon.

A májusfát mindig kitáncolták, a lány szülei megvendégelték a fát állító legényeket és a barátokat, barátnőket. Vasárnap délután indult a vigalom, és estébe nyúlt. Harmonikaszóra mulattak, a szünetekben, míg megpihentek, bort ittak, pogácsát és süteményt fogyasztottak. Mielőtt ledöntötték volna a mintegy húsz méter magas, simára gallyazott fenyőt vagy gyertyánt, a legények megmászták az üveg borért. A fiúkat harsányan biztatták s akik visszacsúsztak, nem érték el a fa csúcsát, maguk is nevettek a többiekkel együtt. A legügyesebb jutalma a borral teli üveg és az arcokon tükröződő elismerés volt. 

A keresztjáró napokon a katolikusok sorra járták a falubeli és a határban emelt kereszteket. 

Úrnapján a katolikusok öt sátrat állítottak a községben. A sátrakba asztalt helyeztek, fölé szentképet függesztettek. A sátrat és az asztalt virágokkal díszítették. A körmenet útján mindkét oldalon kétméteresforma leveles ágakat szúrtak le. A megszentelt virágokból a hívek egy-egy csokornyit hazavittek. Néhány szálat a szenteltvíztartóhoz tettek, és az ajtófélfához is akasztottak belőle.

A katolikusok zöme évente több környékbeli búcsújáró helyet keresett fel. Sümegre, Csatkára, Kiscellbe (ma Celldömölk) jártak, de akadt, akik a távoli Máriacellbe (Ausztria) is eljutott. A búcsúsok gyalog tették meg az utat, csomagjaikat málhás kocsi vitte. A noszlopiakhoz csatlakoztak a szomszédos salamoniak. Amikor a faluba értek, harangszó fogadta őket.

 
 

Az ember élet fordulói
 

Az emberi élet nagy fordulóit szokások vették körül a faluban. A gyermekáldásnak általában örültek, még ha sok gyerek született is egy-egy családban. Főként a katolikusok neveltek öt-hat, sőt több gyermeket, de az erős halandóság miatt nem mindegyikük érte meg a felnőttkort. A betegen világra jött gyermeket gyorsan megkeresztelték, nehogy pogányként haljon meg. A reformátusoknál nem volt ritka a három-négy vagy több pár keresztszülő. A keresztelőt követő lakomára, a paszitára meghívták a rokonokat. A gyermeket szüleik, elsősorban a nagyszülők tanították meg az élet rendjére, nevelték munkára, becsületre.

A fiúk tizennyolc esztendős korukig nem maradhattak el otthonról az esti harangszó után, nem fogyaszthattak alkoholt és nem dohányozhattak, nyilvános helyekről kitiltották őket. Aztán az idősebb legények közül keresztapát választhattak. A legénykeresztséget a kocsmában tartották. A sihederek boráldomást fizettek. A borból a keresztapa néhány cseppet a megkeresztelendő fejére öntött.

A betegeket, haldoklókat meglátogatták a rokonok, ismerősök. A temetéseken a falu apraja-nagyja részt vett. A ravatalozó felépültéig háztól temettek. A halottat az első szobában felravatalozták és elsiratták, imádkozással virrasztottak mellette. Különösen nagy részvét kísérte a fiatalok elvesztését. Őket menyasszonynak, illetve vőlegénynek öltöztették, és koporsójukat rozmaringágas legények vitték a temetőbe. A temetés után tort tartottak a gyászoló háznál. Padokat raktak be a szobába, hogy mindenki beférjen. Húst, kalácsot sütöttek, és borral feledtették szomorúságukat.


Látnivalók

Kup község Veszprém megye északi részén, a Bakony északnyugati részén, a Bittva patak völgyében fekszik, a megyeközponttól 50, Pápa várostól 10 km-re. 490 fős település.

 

Bitva patak



 

Római katolikus templom
 

1842-ben épült kései barokk stílusban. Berendezése az épülettel egy időben készült el, szószéke klasszicista stílusú.


 

Református templom
 

1749-ben épült barokk stílusban. 

 

 

Millenniumi emlékmű
 

A Fő utca 13-as számú ház előtt áll a Szentháromság-szobor, melyet Vajda János pápai kőfaragó készített, és német nyelvű felirata tudatja, hogy Stehger József és felesége állíttatta 1943-ban.

 


 

 

Világháborús emlékmű 
 

A település központjában áll az I. és II. világháborúban meghalt kupi hősök emlékét megörökítő emlékmű.

 

 

 

Esterházy pihenő

 

A kupi erdő szívében gyönyörű környezetben a kirándulók és pihenni vágyók kedvelt megálló helye.


Források

Irodalom

 

Bíró Katalin–Regenye Judit: Kup-Egyes, újkori település ásatásának eredményeiről. Kupi Füzetek 2. Kup, 2002.

Fülöp Éva Mária: A pápa-ugod-devecseri Esterházy uradalom megszervezése és gazdálkodása a 18. század folyamán. In: Tanulmányok Pápa város történelméből I. Pápa, 1974. 225–286.

Ila Bálint–Kovacsics József: Veszprém megye helytörténeti lexikona I. Budapest 1964.

Hermann István ifj.: Édes Gergely kupi református lelkész. Kupi Füzetek 1. Kup, 2000.

Lichtneckert András: Veszprém megye községeinek urbáriumai, úrbéri és telepítési szerződései. 1690–1836. Veszprém, 2009.A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 21. Kupra vonatkozó források: 429–431.

Lichtneckert András: Veszprém vármegye községeinek feleletei az úrbéri kilenc kérdőpontra 1768–1782. Veszprém, 2007. A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 19. Kupra vonatkozó források: 16–17.

Ny. Nagy István: Pesty Frigyes kéziratos helynévtára. Történelmi Veszprém megye. Pápa, 2000. Kupra vonatkozó adatok: 208.

Márkusné Vörös Hajnalka: A Veszprém megyei németek történetének levéltári forrásai. In: A magyarországi németek történetének levéltári forrásai 1670–1950. Szerk: Apró Erzsébet–Tóth Ágnes. Institut für deutsche Kultur und Geschichte Südosteuropas an der Ludwig-Maximilians-Universität, Munchen – MTA Etnikai.nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Budapest 2010. 930–1025.

Pölöskei Ferenc, Takács Ferenc: Dunántúli történetek : szociográfiai riportok. Budapest, 1976.

Rácz István: Bittva menti krónika. Pápa 1988.

 
 

Levéltári források

 

A gróf Esterházy család pápai ágának központi levéltára a Magyar Országos Levéltárba (későbbiekben MOL) került: A pápai uradalom vegyes iratai (MOL P983)A pápai uradalom lajstromozott iratai(MOL P 1216), az Ugodi Erdőgazdaság (MOL P 1540).

A ma kutatható P1216 és P1540 jelzetű iratok az 1950-es évek végén elhunyt ugodi plébános hagyatékából kerültek az országos levéltárba. Ezek leginkább a szűkebb értelemben vett pápai és ugodi, valamint kisebb részben a devecseri uradalmak ügyeivel foglalkoznak.


 

Veszprém Megyei Levéltárban (későbbiekben VeML) található források:
 

A Veszprémi Törvényszék úrbéri törvényszéki irataiban (VeML VII. 1.b.) őrzik Kup úrbéri birtokrendezésének, tagosításának és elkülönítésének iratai (1857–1859). A perdokumentumok mellékletei között található: a helység urbáriuma és úrbéri tabellája (1768), a legelőbecsű (1859), és a telkesek kezén lévő maradványföldek egyéni kimutatása 1859.

A birtokrendezési és kiosztási térkép mérete miatt a térképgyűjteménybe került (VeML XV. 11.): T-355: Kup község határának erdősítési tagosítási térképe, 1870.; T-411-412: A pápa-ugod hitbizományi uradalomhoz tartozó kupi erdőbirtok gazdasági térképe, 1890.

 

A település kataszteri felmérésinek (1923, 1942) szöveges anyaga az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal Veszprém megyei anyagában(VeML VI. 103.b.), a hozzátartozó térképek térképgyűjteményben (VeML XV. 11.b.) elérhető. Többek között: Gemeinde Kup 1787. T-488.; Wiesen und Hutweyde zur Gemeinde Kup 1787. T-490.

 

Kup kisközség iratai(VeML V. 389a.) közül a képviselőtestületi jegyzőkönyvek 1892–1905ig, a községi iratok 1926–1939-igmaradtak meg. A községi iratok a Pápai Levéltárban kutathatók.

 

Kup telekkönyvi iratai a Veszprém Megyei Levéltárban A Pápai Járásbíróság telekkönyvi irataiban (VeML VII. 5. b) találhatók. A telekkönyvi iratok vezetése (az 1868:54. tc. 19. §-a szerint) a törvényszékek hatáskörébe tartoztak, s a kezelést a telekkönyvi hivatal végezte. E jogszabályi rendelkezések jelentettek kiindulópontot az 1855-ben keletkezett és 1967-ig működő, s a magyar igazságszolgáltatásra épülő telekkönyvezésnek. Így alakult ki a telekkönyv és lett az ingatlanok tulajdonjogának és az ehhez kapcsolódó egyes jogok (például jelzálog, haszonélvezet stb.) tárháza. Kup telekkönyvi iratainak vezetése a Pápai Járásbíróság hatáskörébe tartozott. Itt vezették a telekkönyvi alapiratokat, melyekben adás-vételi szerződések, hagyatéki határozatok, jelzálog kivetések, az 1920-as évek földreformjának végrehajtására vonatkozó iratok találhatók, kiváló hely-, birtoklás- és családtörténeti források.

 

Kup német lakosságának kitelepítésével kapcsolatos iratok 1946–1949 (kiosztási birtokívek, földhözjuttatottakról kimutatások, kataszteri birtokívek, leltárak, jegyzőkönyvek és határozatok) a Veszprém Megyei Földhivatal Birtokrendezési Osztályának irataiban (VeML XXIV.201.b.), a kitelepítettek névjegyzékei, németek által visszahagyott javak leltárai, jegyzőkönyvek és határozatok a Veszprém Megyei Földhivatal Telepítési Osztályának és a nagyteveli telepfelügyelőjének irataiban (VeML XXIV.201.c, XXIV. 207.) találhatók.

 

Kupi Községi Tanács irataiban (VeML XXIII. 817.) a Tanács és VB ülési jegyzőkönyvek és a tanácsi iratok 1952–1969 közötti időszakból kutathatók.

 

A mezőgazdaság szocialista átszervezésének és a helyi termelőszövetkezet működésének dokumentumait őrzi a kupi Egyenlőség MGTSZ és jogelődjeinek iratai az 1961–1991 közötti időszakból (VeML XXX. 454.).

 

Az 1940–1950-es évek szövetkezeti életébe nyújt bepillantást a Kupi Hitelszövetkezet irattöredéke 1946–1950 (VeML XI. 228.). Érdekes mikrotörténetet nyújt Varga Lajos kupi villanyszerelő levéltárba került iratanyaga (VeML XIV. 43).

 

A település iskoláinak iratai ugyancsak a Veszprém Megyei Levéltárbantalálhatók. Az 1838–1849 közötti időszak helyi iskolájáról, a tanulók létszámáról, a tanítókról, a nevelés állapotáról (a tanítás nyelvéről) készült kimutatások Veszprém vármegye nemesi közgyűlésének nevelésügyi irataiban (VeML IV. 1. r) vannak.

Veszprém vármegye Tanfelügyelőjének irataiban (VeML VI. 501) található az a törzskönyv, amely az 1884–1887 közötti időszak több mint 300 megyei elemi iskolájának állapotát rögzíti. Az I. törzskönyv adataiban megtalálható a kupi iskola alapításának éve, fenntartója, a tanító adatai, a tanulók száma, az iskola épületének és taneszközeinek pontos leírása. A II. törzskönyv az iskolák vagyoni állapotát és kiadásait rögzítette.

A kupii római katolikus elemi népiskolájának iratai 1939–1946-ig (VeML VIII. 486.), a Kupi Állami Általános Iskola iratai 1948–1971-ig (VeML XXVI. 330.) kerültek levéltárba.

 

Kup katolikus híveit 1770-ig Pápakovácsi gondozta. A plébániát 1771-ben a birtokos Esterházy-család támogatásával szervezték újra. Ekkortól anyakönyvezték helyben a katolikus lakosságot. 1828-ig az anyakönyveket egy példányban vezették ezek a plébániai iratokkal együtt Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltárban találhatók. 1828 után két példányban anyakönyveztek. A felekezeti anyakönyvek másodpéldányai(1828–1895) a Veszprém Megyei Levéltárban kutathatók (VeML IV. 482). Az állami anyakönyvezés bevezetése után (1895) ugyancsak két példányban vezették az anyakönyveket. Az állami anyakönyvi másodpéldányok (1895-1980) szintén a Veszprém Megyei Levéltárban (VeML XXXI.1.) kutathatók.

 
 

Készítette: Márkusné Vörös Hajnalka, levéltáros, Veszprém Megyei Levéltár

Keresés


Közelgő események