Földrajzi környezet

Határa 26,97 km2. ÉK-i része az Északi-Bakony kistájcsoport Öreg-Bakony kistájába, míg többi része már a Bakonyalja kistájcsoport Pápai-Bakonyalja kistájába tartozik. Szomszédos települések: Ganna, Bakonyjákó, Farkasgyepű, Kislőd, Ajka (Bakonygyepes), Devecser, Noszlop, Bakonypölöske. Közigazgatási területének kiterjedése É – D-i irányban 7,3 km, K- Ny-i irányban 6,49 km. Legalacsonyabb pontja D-en található: 233 m, legmagasabb pontja a falutól északra, a szőlők felett 394 m. A Kálvária(-hegy) magassága 335 m, belterületének központja 280 m-en fekszik.

      Felszínen levő leggyakoribb kőzete a negyedidőszaki lösz, mely D-en és a településtől ÉK-re kizárólagos. Északon a lösz alól idősebb kőzetek is felszínre bukkannak. Legidősebb kőzete a kréta mészmárga a Bükki-kertek felett. Nagy foltokban fordul elő az eocén mészkő és az oligo-miocén kavics, míg a miocén mészkő kisebb foltokat képez. A Kálvária-hegy eocén korú nummuliteszes mészkőből épül fel, ennek jellemző ősmaradványa a Nummulites perforatus egysejtű (Szent László-pénze).

      Éghajlata mérsékelten nedves, mérsékelten hűvös. Éves középhőmérséklete 9,5 ºC, az éves csapadék mennyisége 700 mm.

      Vizeit az É-i erdős-hegyes vidéken a Kőrös-patak, D-en a Csigere-patak vezeti le. Előbbi a Bitva-, utóbbi a Torna patakba torkollik.

      Eredeti növénytakaróját az Öreg-Bakony területén bükkösök, a bakonyalji részeken cseres tölgyesek alkották. Utóbbi összefüggően lösszel borított térszínein ma szántóföldi gazdálkodást folytatnak. A hegyvidéki részeken napjainkban a cseres tölgyesek és a telepített erdeifenyvesek gyakoriak.

      Közlekedési szempontból zsákfalu, melyet a 8-as útról Ajka-Bakonygyepesen keresztül lehet megközelíteni. Legközelebbi vasútállomás Ajka: 8 km.

Településtörténet

I.           Polány története a németek betelepítéséig

A Polány helynév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév szláv eredetű a cseh Polan (mezőlakó) jelentésből Vagy a Polány szláv eredetű helynévből, amely terméketlen talaj, hegyi legelő, fennsík jelentésű.
 

Magyarpolány madártávlatból

A község legalább nyomokban követhető története a középkorba nyúlik vissza. Az első írásos emlék szerint a bakonybéli bencés apátság birtoka, mert Péter fia Folkomár ispán, III. Béla király kardhordozója 1181 körül a bakonybéli Szent Mór bencés apátságnak adományozta 2 ekealja földdel és 4 háznéppel. A falu 1336-ban Polyan néven szerepel, ami valószínűleg mezeit, mezőségit jelent és szláv eredetű szó. A középkorban még három, a török pusztítás miatt eltűnt község volt a mai település határában: Endrét, Ethej és Borsat.

Polány a török hódításig az említett bakonybéli apátság birtokaként folyamatosan lakott település volt. 1349. május 1-jén Miklós apát Ethejt és Polányt bérbe adta Himfy Benedek mesternek, I. (Nagy) Lajos király hadvezérének, a későbbi bolgár bánnak 20 évre 2–2 széles bécsi márkáért azzal, hogy köteles Polányt benépesíteni és ügyelnie kell, hogy ne tegyék tönkre az erdőt, valamint a letelepülő jobbágyok kötelesek az apátságnak tizedet fizetni.

1488-ból fennmaradt Veszprém megye adólajstroma. Eszerint Polány 12 forint adót fizetett. A település Veszprém vármegye vásárhelyi székéhez, Mizsei György szolgabíró járásához tartozott.

Podmaniczky Rafael (1538 óta palotai birtokos, az ottani vár kapitánya) Polányt 1542–43-ban megszállta, majd a községet a palotai várhoz csatolta, és ettől kezdve a vár mindenkori kapitányai igazgatták. A Podmaniczkyak 1510-től egyúttal a zirci ciszterci apátság kegyurai is voltak, így a falu talán ennek révén kerülhetett a rend birtokaival azonos kezelés alá, míg idővel „összemosódott az emlékezetben az egyes uradalmakhoz jogosan tartozó és az azokhoz később hozzácsapott birtokok közötti különbség”. Amikor 1563. május 15-én Thury György palotai kapitány vitéz tetteiért Miksa királytól Kovácsberény, Tevel és Polány helyiségeket kapta adományba, már a királyi oklevél is, mint korábbi zirci ciszterci birtokot említi a falut, holott ténylegesen csak a másik két község volt a rendé. Ennek a ténynek az ad különös súlyt, hogy az adományozás azzal a feltétellel történt, hogy ha a vidék felszabadul a török uralom alól, akkor a birtokok visszaszállnak a zirci apátság tulajdonába.

A falu a török időkben nem volt folyamatosan lakott, erre utal, hogy 1588-ban a lakosság a török elől elfutott, és ettől kezdve – különösen a tizenötéves háború és a portyázások miatt – éveken át puszta volt. A török alóli felszabadító harcok során ismét hosszabb ideig lakatlan, majd a régi népesség 1696-ban visszatért, amikor az uraság – ekkor már a zirci ciszterek – szerződést kötöttek velük. Ekkor a földesúr nem engedélyezte, hogy a községet a lakók máshol építsék újjá, így megmaradt a középkori helyén.

Az újratelepüléssel a község életének új szakasza kezdődött, mely időszak ettől fogva - még az 1848-as jobbágyfelszabadítás után is – a zirci ciszterekhez kötődött, akik előbb földesurai, majd a környék befolyásos lelki és szellemi vezetői, meghatározó birtokosai voltak. 1696-ban az említett új korszak 8 lakott és 23 puszta negyed telekkel indult: nyolc jobbágy élt itt Kuthy István bíró vezetésével, akik kettős vetésforgóval 16 mérő földet műveltek, a birtokállomány túlnyomó része azonban műveletlen volt. Rétjük közepes minőségű, a legeltetést a közeli földeken árendában folytatták. Az erdő adta a tűzifát és itt makkoltatták a kondát. Az 1696-os szerződésben a telepesek (kolonus) szabad menetelt nyertek, az árendás státust azonban csak részben sikerült elérniük, mert az említett szerződés szerint és annak 1702-es és 1768-as megújításakor is az uraság tetszése szerinti robot kötelező volt. Dézsmát azonban nem adtak, státusuk félárendásnak tekinthető. A község lakóinak bírói fóruma a zirci apátság volt.

Az újkori község első – még a svábok előtti – lakóinak életmódjáról keveset tudunk. Megélhetésük alapja a föld, viszonylagosan termékeny volt, amelyet kétnyomású módszerrel műveltek. Állataiknak a szomszédos területeken (pl. Borsodpusztán) béreltek legelőt. A termény feleslegét Pápa és Devecser piacain értékesítették.

A község vallási életét a sváb betelepítésig a különböző protestáns irányzatok határozták meg. 1661-ben a ciszterci földesúr engedélyével lutheránus templomot építettek és evangélikus prédikátoruk is volt. 1725-től református lelkésze és iskolaigazgatója (rektor) is volt a településnek. Az ellenreformációs törekvések és az ezzel járó zaklatások elől a lakosság jó része azután a 18. század első felében jórészt elmenekült, elsősorban Szentantalfára, utolsó prédikátoruk pedig Tapolcafőre költözött. Akik maradtak beolvadtak a betelepülő német lakosságba és átvették azok katolikus hitét.

II.          A svábok betelepítése

A 18. század közepére a maygar lakosság többségének az elmenekülése folytán szinte lakatlanná vált a község. E folyamat ellensúlyozására, valamint a helyben megmaradt protestáns népesség áttérítésére a zirci apátság, mint földesúr 1752-ben Sziléziából (Heinrichau, ma: Henrykow, Lengyelország) és Felső-Ausztriából németeket telepített be, akikkel nagyjából egy időben, vagy kicsit előbb érkeztek horvátok és talán szlovákok is, amire a plébániai anyakönyvben szereplő nevek alapján is lehet következtetni. Innen származik a faluban ma is gyakori –ics, -vics végződésű nevek többsége. E két szláv népcsoport azután egy-két generáció alatt összeházasodott a svábokkal, majd beolvadt a német többségbe.

A svábok betelepedésével egy új község is létrejött, az un. Németpolány, amelyet megkülönböztetésül a most már Magyarpolánynak nevezett „régi” településtől egy kocsiút választott el. A betelepülő családok kezdetben Németpolányt vették birtokba, amelyet a helyi köznyelv „Bükk”-nek is nevezett, és saját bíró joghatósága és igazgatása alá tartozott.

A svábok az első időkben a frissen feltört irtásföldeket művelték, és ők terjesztették el a szőlőművelést is. Ez utóbbi tevékenység később is fontos része maradt gazdasági életüknek, még akkor is, ha a megélhetés súlypontja a 19. század elejétől a gabonatermesztésre tevődött át. Az újonnan jöttek a kiadott szerződés szerint szabadmenetelű telepesek voltak, akik háromévi mentesség után évi 2 forint bért fizettek, és évi 12 napi robottal tartoztak.

A létrejött két ikerközséget az eltérő származáson, kultúrán, mentalitáson és nyelven kívül elválasztotta a valláskülönbség is. A helyben maradt magyarok a reformáció helvét irányzatának hívei, a német betelepülők pedig katolikusok voltak. A földesúr érdekes döntést hozott, amikor úgy határozott, hogy a svábok számára felépítendő katolikus templom helyét nem Németpolányban, hanem a két község határán jelöli ki. Gyaníthatóan ezzel a magyarpolányi református magyarok vallási, valamint a német telepesek nyelvi-nemzeti asszimilációját kívánta elősegíteni. A kísérlet csak részleges eredményeket hozott, hiszen a protestáns magyarok maradéka inkább elköltözött Pápára, Inotára, Tapolcafőre, és helyükre a természetes szaporodása révén erősödő svábok települtek, ezzel pedig a régebbi község is fokozatosan elnémetesedett. Az asszimilációs kísérlet tehát a gyakorlatban inkább rekatolizációt jelentett vallási és elnémetesedést nemzetiségi téren.

Fontos megemlíteni a betelepítést követő évek eredményeit az egyházi élet szervezése terén. Sikerült viszonylag gyorsan, a ciszterci apátsági földesúr segítségével – aki egyben a település kegyura is volt - kiépíteni a vallási élet személyi, lelki, adminisztratív és dologi alapjait. A plébániát 1761-ben szervezték meg a ciszter szerzetesek, és 1764-ben már állt is az épülete. 1773-ban pedig már a templom épülete is felszentelésre vár. Az 1779. évi Canonica visitatio-ban ezt olvassuk: „A polányi anyaegyház szilárd anyagból épült, Szent László király tiszteletére szentelve, még nincs konszekrálva, épült a zirci apátsági konvent jövedelmeiből 1768-ban, amelyben 3 oltár található, jó oltárkövekkel, amelyek épek és oltárvánkossal felszerelve, régi szép, kidolgozott fa, koporsó alakúak.”

A falu gazdasági és lelki-szellemi életét ettől kezdve a ciszterci rendi plébánosok irányították, akik ezt a feladatot 1964-ig látták el. A gazdasági tevékenység – amely a ciszterci szellemiség lényeges eleme – falubeli modernizálása is minden esetben nekik volt köszönhető. Az apátság folyamatosan gyarapította a cselédség létszámát a községgel szomszédos borsodpusztai uradalomban, és igyekezett a korszerűnek számító gazdálkodási módszereket az uradalomból a helyi paraszti lakossággal is megismertetni.

A lelkipásztori tevékenység német nyelven folyt, főként a szentmisék nyelve igazodott a lakosság egyre nagyobb részét kitevő svábok anyanyelvéhez, „az erős, díszes, tágas templomban”csak minden harmadik vasárnap volt magyar nyelvű mise.

Mindez jelzi, hogy az 1800-as évek kezdetére az ikerközségek egy erősödő sváb közösség életkeretévé váltak, ahol az agrárjellegű gazdaság és a német katolikus mentalitás ötvözete határozta meg másfél évszázadra a mindennapok életét.


III.     A község élete a betelepítéstől a második világháború végéig

1. Társadalom

A falu élete a második világháborúig a 18. században kialakult keretek között zajlott. Jelentősebb hatást csak az 1848. évi jobbágyfelszabadítás – amely a lakosság jobbágyi helyzetéből való felszabadulását hozta – illetve az 1920. évi birtokrendezés és részleges földosztás hozott, ez utóbbi főleg a borsodpusztai uradalmi cselédség életében.

A falvak demográfiai viszonyai az alábbiak szerint alakultak:

              Magyarpolány                        Németpolány                          Összes

1785. év            528 fő                                     154 fő                                     682 fő

1829. év            863 fő                                     269 fő                                     1132 fő

1857. év            814 fő                                     --------                                     --------

1869. év            1058 fő                                   210 fő                                     1268 fő

1890. év            1133 fő                                   236 fő                                     1369 fő

A két települést 1899-ben Magyarpolány néven egyesítették. Az egységes „új” falu 1akossága 1944. március 15-én: 1928 fő.

A községek demográfiai adatai töretlen fejlődést mutatnak, amelyben csak az 1831-es kolera-járvány okozott némi visszaesést. A járvány csak az év utolsó két hónapjában 16 fő áldozatot szedett. A századfordulón felerősödött a kivándorlási hullám, amely becslések szerint 107 fő távozását jelentette. A két világháború azután jelentős veszteséget okozott a felnőtt férfi lakosságban, majd az 1945-ös év tífusz járványa tizedelte meg elsősorban az egykori Németpolány lakosságát.

Ami a község szociológiai összetételét illeti az meglehetősen homogén paraszti társadalom képét mutatja. A földesúr, majd nagybirtokos zirci apátságot leszámítva igazán jelentős – legalább 50 kat. hold feletti - birtokos alig fordul elő. Az 1848-as forradalom előtt az alábbi családfői kategóriák szerepelnek a statisztikában:

              Telkes családfő           Házas zsellér   Házatlan zsellér          Összes cs.fő

M.polány: 87 (70,16%)            19 (15,32%)    18 (14,52%)                124 fő

N.polány: 29 (46,03%)             22 (34,92%)    12 (19,05%)                63 fő

Az 1941/42. évi gazdasági statisztika pedig a következő kategóriákat különbözteti meg:

Gazdaságok kategóriája           Gazdaságok száma                 Összes területe

1000. kat. holdon felül             1 (0,2%)                                 2320 kh. 200 öl (36,8%)

100–1000 kat. hold                  2 (0,4%)                                 991 kh. 200 öl (15,7%)

20–100 kat. hol                        14 (3,0%)                               466 kh. 200 öl (7,3%)

10–20 kat. hold                        47 (10,1%)                             663 kh. 1000 öl (10,5%)

10 kat. hold alatt                      kb. 400 (86,2%)                     1869 kh. (29,6%)

Összes:                                     kb. 464 (100%)                      6310 kh. (100%).

Az 1848. évi jobbágyfelszabadításkor a községekben a teljes földterületből 2921 kat. hold tartozott a ciszterci uradalom majorságához és 3013 kat. hold volt a felszabaduló jobbágyság kezén lévő telki állomány, így a jobbágyi sorból a szabad parasztok közé lépők földbirtokállománya és az uradalmi birtokok aránya csaknem 50%-os megoszlást mutatott. Az 1920. évi földbirtokrendezés ezt az arányt a paraszti birtokok javára tolta el. Mint az a fenti táblázatból kitűnik, az 1940-es évekre az uradalmi birtokállomány a teljes terület mintegy harmadára zsugorodott.

A társadalom helyi vezetői az un. intelligencia a mindenkori plébános, a jegyző és a tanító alkotta kör. Különösen a művelt ciszterci szerzetesek által betöltött plébánosi pozíció bírt tekintéllyel a falusi lakosság előtt.

A korszakban már elsöprő többségben voltak a katolikusok. A statisztikai adatok precíz és aktív vallásosságra utalnak. 1941-ben a hívek 70%-a jár minden vasárnap és a parancsolt ünnepeken misére és 30%-uk litániára. A gyónókötelesek száma 1350 fő és ebből 1090 fő a húsvéti időben, 366 fő adventben gyón, emellett 12 havi gyónót is számon tart a kimutatás.

A két háború közötti időben megélénkült az egyesületi élet is. A legjelentősebb önszerveződés a Rózsafüzér-társulat, amely ekkoriban 165 tagot számlált. A Szent Anna-társulat és a KALÁSZ egyesület szintén elsősorban a nők megszervezésére koncentrált. A férfiak esetében a KALOT kísérelte meg a nemzeti és vallásos jellegű összefogást. A gyermekek a 105 tagot számláló Szív-gárda tagságában nőttek bele a felnőtt hitéletbe. A harmincas évek végétől a hagyományos egyesületeket visszaszorította a Magyarpolányban is harsányan működő Volksbund-mozgalom.

A tárgyalt korszak vége felé fellendült a kulturális élet is. E tekintetben az újságolvasás térhódítása jelent új színt. A faluban olvasott újságok a következők voltak: Nemzeti újság (3 példány), Új Nemzedék (5), Szív Újság (1), Egyházmegyei Tudósító (3), Veszprémi Hírlap (1), Magyar Nemzet (1), Függetlenség (8), Népújság (4), Igazság (35), Kis Újság (3), Magyar Vetés (18). A helyi szórakozást a sváb fiatalok önszerveződő leány- és fiúegyletei, a „Rei” és a „Zei” keretei között szervezett bálok jelentették.

2. Gazdaság

Magyarpolány a betelepítéstől alapvetően a sváb paraszti mintakultúrát képviselte, azaz alapvetően agrárjellegű település volt. Mindössze egy takácscéh működött, ezen kívül csak az ügyesebb parasztok „műkedvelő iparkodása” jelentette a helyi kézművességet. A mezőgazdaság alapvető ága a földművelés és a szőlőtermesztés volt, az állattenyésztés szerepe kezdettől kiegészítő jellegű. A 100 kat. hold alatti, azaz a paraszti birtokok esetében a földterület több mint 80%-a szántó művelési ágba tartozott. Az egyes termények jelentőségére nézve igen tanulságos a községre leginkább jellemző két birtokkategória termésterületi megoszlása:

A 10-20 kat. hold közötti birtokok esetén (összesen: 663 kat. hold): 1. őszi, tavaszi rozs: 95 kh, 2. őszi búza: 79 kh, 3. kukorica: 52 kh, 4. burgonya: 47 kh, 5. lucerna: 41 kh, 6. tavaszi árpa: 40 kh, 7. lóhere 37 kh., zabosbükköny: 30 kh.

A 10 kat. hold alatti, a paraszti birtokok túlnyomó többségét kitevő birtokkategória esetén (összesen: 1869 kat. hold) a következő a sorrend: 1. burgonya: 501 kh, 2. őszi, tavaszi rozs: 298, 3. kukorica: 254 kh, 4. zabosbükköny: 96 kh, 5. takarmányrépa: 70 kh, 6. lóhere 52 kh, 7. zab: 50 kh, 8. őszi búza: 47 kh.

Ami a hagyományos mezőgazdasági termelés modernizációját illeti, ebben a tekintetben a két világháború közötti kor a döntő, amikor is végleg népszerűvé vált a burgonya, elkezdődött a műtrágyázás, és bevezették az első mezőgazdasági gépeket. Elsősorban a cséplőgépek megjelenése jelentette a gépesítés kezdetét. A tárgyalt időszakban 7 fő rendelkezett különböző típusú (Klayton-Schuplarott, Korrin, Hoffer-Schranz) munkagépekkel.

A gazdálkodás – hasonlóan a korábbi korszakokhoz – továbbra is alapvetően önellátó, csak ritkán kerül Polányból áru Devecser és Pápa piacaira.

Különös jellegzetessége a község gazdasági életének a szőlőtermesztés. Összesen 60 kat. holdon folyik ez a tevékenység, ebből: amerikai oltvány: 18 kh. 1300 öl, direkt termő: 41 kh. 200 öl. Szőlőtípusokként vizsgálva, csemege szőlő: 1000 öl, fehér borszőlő: 31 kh., vörös borszőlő: 28 kh. 500 öl. Telepítés módja szerint: karós: 18 kh., gyalogszőlő: 41 kh. 1500 öl, lugas nincs. A legelterjedtebb szőlőfajták a csemegeszőlők között: csabagyöngye, Erzsébet királyné emléke, a borszőlők között: rizling, ezerjó, burgundi, othello, noah.

Az állattenyésztés – mint arról szó volt – alárendelt maradt a növénytermesztéshez képest és alapvetően az un. háztáji kereteit nem lépte túl. Sertés, baromfi, szarvasmarha persze minden háztartás elengedhetetlen tartozéka volt, de nem a megélhetés alapja. A község egyáltalán nem tartozott a jelentősebb ló- és juhtartó vidékek közé.

IV. A II. világháború és a kitelepítés

A háború Polányban is iszonyú sebeket ejtett. Csak illusztrációként néhány érdekes adat. A lakosságszám: 1944. március 15-én 1928 fő, 1945. április 30-án már csak 1843 fő (ebből távol van: 196 fő katona és 85 fő Németországba távozott). Az átvonuló szovjet csapatok 1945. március 25. és 1945. szeptember 12-e között mezőgazdasági terményből és az állatállományból a következő mennyiséget rekvirálták: szarvasmarha 1016 db, sertés 673 db, juh 575 db, ló 68 db, kenyérgabona 1373,39 q, árpa 193,92 q, tengeri 200,88 q, szálastakarmány 455,97 q, baromfi 4431 db, tojás 15777 db. Nem csoda, – főleg ha megemlítem, hogy a felsorolások közel sem adnak teljes képet a veszteségekről, pláne nem a lelki megrázkódtatásokról – hogy ilyen emberi és állati munkaerőhiány és nélkülözések közepette a község egészségügyi állapota is leromlott. Ezt a tényt azért is fontos kiemelni, mert az események későbbi alakulására döntő befolyással lesz. A tragikus egészségügyi helyzet fő okai: a rosszul tápláltság, a végkimerülésig végzett munka, rossz higiéniás viszonyok, továbbá nem lényegtelen szempont, hogy az addig kifelé szinte teljesen zárt falu népvándorlás-szerű demográfiai mozgások színterévé vált, hiszen a telepesek, felvidékiek és egyéb menekültek mellet hadseregek átvonulási területe is volt. Ebben a siralmas helyzetben – egyes feltevések szerint – a Németországból a háború végén visszatérők hozhatták a tífusz kórokozóját, ami azután súlyos tragédiát okozott. A járvány három hónapig teljes erővel tombolt, de végleges lecsengésére csak a következő év során került sor. A községen átvonult járványra tekintettel – a mai visszaemlékezők szerint – az ajkai körorvos még hónapokig elhúzta a kitelepítést különböző egészségügyi kifogásokkal. Bár a tífusz inkább az egykori Németpolányra korlátozódott, az egész falut karantén alá vették, ezzel – szerencse a szerencsétlenségben – annyira megcsúszott a polányi kitelepítés, hogy mire újraindult már enyhült a svábok kollektív bűnösségére vonatkozó nagypolitikai álláspont, és végül, legalább az un. „anyanyelvesek” deportálására nem került sor.

A kitelepítés fogalmán a hazai svábság Németország előbb amerikai, majd szovjet megszállási övezetébe deportálását szokás érteni, de a helyiek ezt többnyire tágabban az országon belüli áttelepítésekre is alkalmazzák. Annyiban e tágabb felfogás mindenképpen indokolt, hogy az áttelepítés a tervek szerint és néha ténylegesen is a kitelepítés „előszobája” volt. Jelentős különbség a bánásmódban és a mindennapi szenvedésekben sem igen volt, de fontos eltérés, hogy többnyire az országon belüli kényszerlakhelyről volt visszatérés, még külföldről nem. A kitelepítés felé az első lépés az SS-be önként belépők és a háború során Németországba távozottak összeírása volt. Ezt követte a volt Volksbund-tagokra vonatkozó rendelkezés: „Aki anélkül, hogy vele közvetlenül, vagy közvetve kényszer alkalmaztatott volna a németek által Magyarországon szervezett Volksbundba tagként belépett…népellenes bűntettet követett el és népbírósági eljárást von maga után.” A jegyzőnek folyamatos tájékoztatási kötelezettsége volt a külföldről hazatérőkkel kapcsolatban. Ezekből az összeírásokból kiderül, hogy szinte minden, a fronttal Nyugatra menekült korábbi politikai aktivista 1945 nyarára hazatért. A hazatérőket az összeírás után, összegyűjtötték, majd – mint volksbundistákat - Veszprémbe internálták, onnan pedig kitelepítették őket. Tulajdonképpen velük kezdődött a svábság exodusa. Az első internáltak ingatlanai képezték az első vagyonelkobzások tárgyát is, és ekkor talán még alappal hihette a falu lakossága, hogy a számonkérés megáll a tényleges résztvevők, az egyénileg is felelősök körénél. Ezzel szemben baljós jel volt, hogy már ’45 tavaszán a főszolgabíró utasítására a német nemzetiségűeket és német anyanyelvűeket is össze kellett írni, ami a korábbi egyéni számonkérésre épülő megtorlás helyett, a kollektív bűnösség elvének a helyi érvényesülését mutatta.

A mindennapokat leginkább felkavaró esemény mégsem a hivatali adminisztrációhoz kötődött, hanem az első telepesek érkezése miatt bolydult fel a község, hiszen pl. Cibakházáról 25 család kívánt a sváb vagyonra telepedni. Az érkezők nincstelenek, vagy majdnem nincstelenek voltak, akiknek azt ígérték, hogy itt egy kiürített falut találnak, ahol földet, házat, gazdasági felszerelést, egyszóval biztos megélhetést kaphatnak. Érkezésükkor nagy csalódás érte őket: egy üres és gazdag községre számítottak, ehelyett egy megsarcolt és túlzsúfolt falut találtak, ahol a már elmenekültek vagy deportáltak üresen hagyott házai gyorsan elkeltek. A fogadtatás sem volt éppen felemelő, hiszen a helyi németek érthető módon ellenségesen viszonyultak az újonnan érkezőkhöz, és egyfajta rablóknak tekintették őket, akik „beleülnek a készbe”. Az 1945–46-os évek eseményei azután igazolták a svábok félelmeit: az újabb és újabb telepes csoportok, miután a szabad házak elfogytak, egyszerűen eldöntötték, hogy melyik portára van szükségük, és annak tulajdonosát, mint volksbundistát ki is dobatták az éppen szerveződő helyi hatóságokkal, és az ingatlant használatba is vették. A nincstelenné vált őslakosság összeköltözött, a tágabb család egy-egy házban zsúfolódott össze. Az amúgy is feszült és ideges légkörben, különösen a telepesek agresszivitása miatt, mindennapossá váltak az összecsapások, verekedések a helyiek és az idegenek között. Tovább rontotta a helyzetet, hogy a telepesek nem értettek a földműveléshez, többnyire nem is akartak dolgozni, hanem egyszerűen felélték, amire rátették a kezüket. A korabeli iratok és a mai visszaemlékezések is tele vannak olyan panaszokkal, mint a tejelő tehenek és egyéb tenyészállatok levágása, fosztogatás, helyenként rablás. Ha már nem maradt felélni való, és esetleg dolgozni kellett volna, a többségük azonnal továbbállt. Olyanra is volt példa, hogy egy-egy jövevény megsértődött, mert nem azt kapta, amire számított, és amit ígértek neki, ezért visszatért eredeti falujába. Legnagyobb csalódásuk az volt, hogy a svábok még mindig itt vannak, ezért minden módon igyekeztek sürgetni az eltávolításukat. Növelte a svábság kiszolgáltatottságát, hogy a helyi közhatalmat gyakorló un. demokratikus pártokban, különösen a kommunistáknál kizárólag a telepesek befolyása érvényesült, így a helyiek semmilyen védelmet sem élveztek, tulajdonképpen törvényen kívülre kerültek.

A magyar-csehszlovák lakosságcsere értelmében 73 felvidéki család érkezett 1947-ben Magyarpolányba, többségük Gömörből (Gömörpanyit). A helyiek őket – megkülönböztetve a megvetett telepesektől – felvidékieknek és nem telepeseknek hívták. E mögött a megkülönböztetés mögött egyfajta megbecsülés is meghúzódik, ami nem kis dolog, ha meggondoljuk, hogy ezeket a családokat mégiscsak a sváb lakosság házaiba kívánták betelepíteni. Javukra írták azonban, hogy ők is kényszertelepítettek voltak, és az őslakos németekhez hasonlóan dolgos paraszti népességet alkottak. Az új jövevények azonban vallási téren okoztak feszültséget, mert jobbára protestánsok voltak. Erről a kérdésről, és a falu vallási megosztottságáról ír Borián Enréd plébános úr 1948. április 2-i jelentésében, amelyet az egyházmegyei hatóság felé közölt: „/Az elmúlt év/ november hó 6-án kimerítő jelentést tettem Megyéspüspök Urunknak Magyarpolány válságos helyzetét illetőleg a betelepítésnél észlelhető felekezeti tendenciával kapcsolatban. Rámutattam akkor, hogy biztos forrásból értesültem akkor arról a célzatos tevékenységről, amely a felekezetek részéről megnyilvánul, hogy e színkatolikus községbe telepítsék össze a felvidéki protestánsokat. Már eddig 120 családdal vannak képviselve községünkben. Elfoglalták a legjobb házakat, legszebb portákat és legjobb földeket, akik ezután jönnek azoknak már csak a csont jut, mint a napokban idetelepített 7 kassavidéki katolikus családnak. Jelenleg az az értesülésem, hogy Márkóról további protestáns családokat akarnak ide áthelyezni. Ha ez megtörtének és a még ittlévő németeket áttelepítik – amint hírlik Márkóra – akkor a színkatolikus Magyarpolány, a Zirci Apátság és a Veszprémi Püspökség volt birtoka teljesen protestáns község lesz…Azért adok le S.O.S. jeleket nagyon kérve az Egyházmegyei Hatóságot, kegyeskedjék közbelépni, mert visszacsinálni ilyen dolgokat valóban nehéz, vagy inkább lehetetlen lesz. Én itt protestáns jegyzőnk, bírónk stb. révén nem tudok csinálni semmit.” A plébános helyzetértékelése pontos volt. Az 1945-ben elindult népmozgások – ha csak átmenetileg is – de átalakították a község társadalmi szerkezetét, ezzel vallási identitását is. Már tervbe volt véve egy református lelkészség felállítása a faluban. Magyarpolány község Ref. Presbitériuma 1947. november 1-jén kelt, a Veszprém Megyei Földhivatalnak küldött kérelmében a következőket olvassuk: „…az általunk ref. lelkésznek megválasztott Réthy István részére, illetőleg a mindenkori magyarpolányi Ref. Egyházközség lelkészi javadalmi lakóház nevére telekkönyveztetni. A földreform alapján Magyarpolány községben 51 ref. család települt le és sem tanítója, sem lelkésze nincs…ref. lelkészi javadalmi föld címén már kaptunk 14 kat. hold földet.” A vallási életet is érintő demográfiai mozgások megállítása, vagy akár csak befolyásolása is kívül esett az egyházi hatóságok és az államigazgatási hivatalok hatáskörén is. A vallás ügye szorosan kapcsolódott a sváb lakosság sorsához, hiszen ahogy a katolikus Polány születése a németek betelepítéséhez, további léte a svábok – legalább részleges - túléléséhez volt kötve. Ami felvidékiek sorsát illeti csak töredékük ragadt meg a faluban, a többséget tovább sodorta a modern kori népvándorlás. Azok, akik letelepedtek sok mindent átvettek a sváb kultúrából, össze is házasodtak az őslakossággal, és a község megbecsült lakói, igazi polányiak lettek.

A sváb népesség tragédiája 1947–48-ban utolsó felvonásához érkezett. Ekkorra már ismertek voltak az ország más területein élt németek deportálásának körülményei, a kollektív bűnösség elvének gátlástalan és igazságtalan alkalmazása, és mindezek semmi jóval sem kecsegtettek falunk népe számára. A kitelepítési és teljes vagyonelkobzási rendelkezés eredetileg a község mintegy 1200 lakójára terjedt ki, ami azt mutatja, hogy kb. a teljes népesség kétharmadának kitelepítését tervezték. Végül, mivel a deportálás előbb szervezési és egyéb okok miatt döcögött, majd átmenetileg el is akadt, a sokáig járvánnyal küzdő falu lakossága az országos kitelepítés végére maradt. Ez két fontos következménnyel is járt: egyfelől a polányiakat a szovjet megszállási övezetbe vitték, másfelől az 1947-ben megváltozott rendelkezések értelmében a magukat az 1941-es népszámláláson német anyanyelvűnek, de magyar nemzetiségűnek vallókat („anyanyelvesek”) kivették a kollektív felelősség köréből, így a kitelepítés alá vont személyek közül. Párhuzamosan az elmondott változásokkal, a más községekbe (pl. Márkó, Fenyőfő, Bánd, Bakonygyepes) áttelepítettek is lassan visszaköltözhettek szülőfalujukba. Néhány család a magát korábban német nemzetiségűnek vallók közül is maradhatott, főleg egy-egy betegség miatt előállt egészségügyi okból.

Végül a kitelepítésre 1948-ban került sor és összességében 605 személyt, nagyjából 150 családot érintett. A lakosság kétharmada azonban megmenekült, és tovább ápolta a sváb katolicizmust, munkakultúrát és családi-közösségi hagyományokat, de közülük sem felejtette el senki, hogy mi is történt itt néhány fölbolydult, borzalmas éven át.


V.        Epilogus. Magyarpolány a legújabb korban

A falu sváb községként élte túl a kitelepítést. Megőrizte a német paraszti-katolikus kultúra számos elemét azokban az időkben is, amikor ez éppen nem volt kézenfekvő, sőt kifejezetten veszélyesnek tűnt. Az itthon maradtak – „anyanyelvesek” és a kitelepítést különböző okokból „túlélt” német nemzetiségűek – hűségesek maradtak az őseiktől örökölt hagyományokhoz. A hatvanas-hetvenes évek iparosítási programja sok tekintetben Ajkához kapcsolta a községet és így valamit nyitott korábbi zárt jellegén, de ezzel együtt a betelepülőket legalább annyira asszimilálta a helyi közösség, mint amennyit ő alakult az új helyzet hatására. Magyarpolány az utóbbi évtizedek megrázkódtató változásai között is maradt, ami volt: a magyarországi sváb kultúra mintaadó közege.

Intézményrendszer

Az óvoda története
 

1935-ben került először szóba az óvoda építésének terve, hogy a szülők kisebb gyermeküket a szorgos munkák idejére biztos helyen elhelyezhessék, és hogy az óvodában legalább meg tanultak volna magyarul beszélni, s így könnyebb lett volna az iskola 1. osztályában a tanításuk. Az építkezésre anyagi okok miatt nem került sor. 1963-ben nyári óvodát szerveztek az iskola épületében, amit Reichard Klára vezetett.

 

Adventi kézműves foglalkozás

1964 tavaszán fejeződött be a 2 csoportos óvoda építése, amihez 2 szobás összkomfortos óvónői lakás tartozott, akkori teljes értéke 1 millió forint.

Az óvoda 1964. szeptember 2-án nyitott.

A régi hagyományokat folytatva óvodánkra a családias légkör a jellemző, ahol mindenki ismeri egymást, a gyerekeket és családjukat egyaránt, ahol minden dolgozó igyekszik biztosítani a gyermeknek a szeretetteljes, nyugodt légkört.

1996. szeptemberében kezdődött a német nemzetiségi nevelés. Fő célunk, hogy a gyermekek játékosan ismerkedjenek meg, és szeressék meg a német nyelvet, gyarapodjon aktív és passzív szókincsük. Felkutattuk a régi ünnepeket, és hagyományokat teremtve ünnepeljük a szülőkkel, iskolásokkal közösen.

Fontos, hogy már kiskorban érezzék a gyermekek hovatartozásukat, német nemzetiségi nevelésük során ezt próbáljuk erősíteni.

Német Nemzetiségi Iskola

Betlehemesek

      Iskolánk régi múltra tekint vissza. A jelenlegi két épület közül a Kossuth utcai 1761-ben épült, s azóta követhető a szervezett (kezdetben felekezeti) tanítás Magyarpolányban. A Sallai utcai épület 1937-ben épült, azóta folyik benne tanítás. Az intézmény kezdetben hatosztályos elemi, később, 1948-tól nyolcosztályos általános iskolaként működött és működik ma is. Iskolánk német nemzetiségi nyelvoktató iskola. A szülők igényének eleget téve 1988 óta folyik nemzetiségi nyelvoktatás, vele párhuzamosan nemzetiségi hagyományok felkutatása, ápolása. Intézményünk egy többcélú, közös igazgatású és fenntartású intézmény tagintézménye.

Az óvodai alapozásra épülő alsó és felső tagozaton heti 5 órában folyik a nyelvoktatás. A végzős tanulók kb. 30–40 %-a állami nyelvvizsgát tesz. A németországi Zwönitz és az osztrák Edelsbach településsel állunk kapcsolatban. Ausztriában 4–5–6. osztályos tanulóink nyelvi táborban vesznek részt, 7–8. osztályosaink Németországban családoknál üdülhetnek. Így biztosítjuk tanulóinknak, hogy nyelvi közegben fejlesszék ismereteiket.

A hon és népismeret oktatását, a nemzetiségi hagyományok ápolását is fontos feladatnak tartjuk. Ismeretanyagán keresztül biztosítja, hogy tanulóink megismerjék, tiszteljék, megőrizzék a közvetlen és tágabb környezetük kultúráját, szokásait, ezzel is erősítve a közösséghez tartozást. Az ismeretanyag feldolgozása helyi tantervünkben kidolgozott projektmunkában történik.

Iskolai hagyományaink a Márton napi lámpás felvonulás és a német nyelvű játék Szt. Márton életéről. Ebben a programunkban az alsó tagozatosaink vesznek részt, a felsősök a karácsonyi Christkindlspiel szereplői.

Családias légkörünk és jó kapcsolataink gyermekeinkkel, a szülőkkel lehetővé teszik egy sikeres nevelési folyamat végcéljának megvalósítását – az emberi életre nevelést.

Iskolánk elkötelezett a személyközpontú pedagógia sikeres gyakorlati megvalósításában. Ennek megvalósítása során 1–4. osztályban „Kerek Nap” alternatív jellegű program alapján dolgozunk.

Az alapműveltség elsajátítása mellett a különböző készségek, képességek fejlesztésére is hangsúlyt fektetünk.

Fontos feladatunknak tarjuk helyzetünknél fogva, hogy a lemaradó és a tehetséges tanulóknak megadjuk a képességeiknek megfelelő haladás lehetőségét. Tehetséggondozó német szakkörünk segítséget nyújt a nyelvvizsgára való felkészülésben, első második osztályosaink egész tanévben úszásoktatáson vesznek részt. A felsősök sportkörben, énekkaron fejleszthetik tudásukat, illetve magyar és matematika felzárkóztatáson kapnak segítséget.

A 2008/2009-es tanévben 115 gyermekünk 8 tanulócsoportban tanul, 2 napközis csoportunk működik. 11főállású, 1 részmunkaidős és 2 óraadó pedagógus dolgozik iskolánkban.

Magyarpolányi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 


 

Intézményünk egyik jogelődje 1999-ben alakult Magyarpolányi Művészeti Alapiskola néven. Kezdetben képző-iparművészet tanszakon indult meg az oktatás 89 fővel, amely csak Magyarpolányra korlátozódott. 2000-től felmenő rendszerben megkezdődött a néptánc, majd 2001-től a színház-dráma tanszakon is az oktatás. Településünk, amely a Nyugat-Bakony déli lankáin fekszik elkötelezett a kultúra, a népi hagyományok ápolása, a művészet területén. A több mint 100 népi műemlékkel rendelkező településen minden művészeti ágnak vannak hagyományai.

A nyolcvanas évektől 9 képzőművész telepedett le a faluban, vannak köztük festők, grafikusok, szobrászok-restaurátorok, keramikusok. 1993-tól hagyományai vannak a színjátszásnak is, hiszen itt adják elő évente, rendszeresen a Polányi Passió-t, amelynek majd 150 szereplője a falu lakója a 3 éves kortól a 89 éves korig. Magyarpolány a székhelye az APTE Táncegyletnek, amely a Közép-Dunántúli Régió egyik meghatározó néptánc hagyományokat őrző civil egyesülete.

Iskolánknak tehát helyi identitása van, amelyet aztán az évek során a kistérség is szívesen fogadott.

Gyermekközpontúsága miatt a szülők és a tanulók szívesen választják az alapfokú művészetoktatás által kínált képzési formát.

Intézményünkben majd 1000 tanuló részvételével folyik az alapfokú művészetoktatás, mely megalapozza a művészi kifejező készséget a színház-dráma, a néptánc és a képzőművészeti pályát választó tanulóinknak.

Iskolánk délutáni tanrend szerint működik, amelynek keretén belül a főtárgy és a kötelező tantárgy tanítása heti kétszer 90 perces képzési idővel valósul meg.

Képzőművészeti Pályázatokon több tucat tanuló nyert fődíjat, illetve arany, ezüst és bronz minősítéseket. Iskolánk 2005-ben és 2006-ban kollektív díjban részesült.

Tanulóink nemzetközi pályázatokon is sikereket értek el, egy tanulónk a 2006-os Kanagawa Nemzetközi Gyermekrajz Biennálén fődíjat, az indiai pályázaton különdíjat érdemelt ki.

Megyei rendezvényeken minden alkalommal ott vannak gyermekeink, legyen az képzőművészet, tánc, vagy színjátszás.

A Galagonya színjátszó csoport az elmúlt években minden alkalommal részese volt az Országos Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztiválok országos döntőjének, ahol iskolánk hírnevét gyarapították.

Intézményünk kistérségi feladatokat lát el, fenntartónk ennek megfelelően plusz normatívához jut, amelyet a mai jogszabályok alapján szabadon felhasználhatna. A normatív támogatás folyamatos csökkenése után a mi iskolánk is a megszűnés szélére sodródott. A fenntartó döntése alapján azonban az intézmény a jövőben e plusz normatívából is kap, ami a biztonságos működés elengedhetetlen feltétele. Mindezek, és a környezetünkben jelentkező igény, a tanulólétszám folyamatos növekedése egy más jövőképet biztosítanak. Kialakult egy jelentős szakmai gárda, akik fontos elemei ennek a jövőnek. Fiatalok, kreatívak és sokoldalúak, akik ezt az iskolát alapították.

2007. július 17-én Magyarpolány Önkormányzata a két jogelőd megállapodása alapján megalapította a Magyarpolányi Alapfokú Művészetoktatási Intézményt. Az összevonás következtében kistérségünkben egy szakmailag megerősödött intézmény viszi tovább a művészeti oktatást, amely 2007-ben elnyerte a „KIVÁLÓRA MINŐSÍTETT INTÉZMÉNY” címet.

Német Kisebbségi Önkormányzat
 

1995 óta működik Magyarpolányban. Feladatai mellett a településre jellemző nemzetiségi hagyományok ápolását és megőrzését is felvállalta.

Hagyományőrző csoport 
 

A Magyarpolányi Nemzetiségi Énekkar 1982-ben alakult. Kezdetben magyar népdalokat, német nemzetiségi dalcsokrokat egyaránt énekeltek. Később német nemzetiségi kórussá alakult. Céljuk a község és környéke német dalainak összegyűjtése, bemutatása. Az elmúlt években jó kapcsolat alakult ki a környék hasonló együtteseivel. Több nemzetiségi találkozón, versenyen szerepeltek. 1990-ben országos minősítő versenyen "Kiváló Együttes" elismerésben részesültek. Ezen kívül az évek során ezüst és arany minősítést is elértek. A kórus életében különleges esemény volt a Németországi testvérvárosban –Zwönitzben– való fellépés 1995-ben. 2002-ben a tapolaci XIII. Nemzetiségi Fesztiválon különdíjat kaptak.

Hagyományok

Településszerkezet, népi műemlékek

      Hazánkban nem sok azoknak a településeknek a száma, amelyek azzal büszkélkedhetnek, hogy olyan utcasoruk van, amelyben csaknem minden ház műemlék jellegű. Magyarpolány ilyen település, de nemcsak műemlék jellegű utcasora, hanem maga a településszerkezete is a régi falusi praktikumot, a falusi embernek a természettel való együttélését és vallásosságát tükrözi.
 

Magyarpolány, Petőfi utcai védett házsor

      A Veszprém megye falvaiból ismert településszerkezetek közül Magyarpolányban a fő utcás típus alakult ki, mégpedig Ny-K irányban az egyik, É-D irányban – mintegy keresztet alkotva - a másik főutca. Valószínűleg az É–D-i lehetett a régebbi, mely ma a Petőfi és a Kossuth utca nevet viselik és később adódott az igény a másik utca kialakítására. A két külön nevet az indokolja, hogy a kereszt két szárának találkozásában lévő, ma Köztér, kettéválasztja a szinte egyvonalban futó utcát. Itt a két párhuzamosan futó házsor között széles területet hagytak, valószínűleg a házi állatok (libák, kacsák) legeltetésére. A baloldali telkek végében valamikor kis patakocska csörgedezett, ami szintén a régi falusi településekre jellemző, gyakran építették a falvakat folyó vagy patak partjára.
 

Magyarpolány településképe madártávlatból

A Kossuth utca északi végében emelkedik a Kálvária –domb, melynek tövében épült a barokk stílusú templom.

A lakóházak végét az ún. „hosszú házra” merőleges gazdasági épületek zárták le, pl. az oszlopos csűr. Sajnos ezeket ma már csak megsárgult fényképekből ismerjük. A máig szinte összefüggően megmaradt utca, a Petőfi utca, melyet az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség 1968-ban 46 házzal népi műemlékké és 1990-ben nemzeti örökséggé nyilvánított. A védett utcát a bakonyi építkezésre jellemző tornácos, mellvédes, oszlopos, 2–4 osztatú kőházak alkotják. Nagy részük füstös ház volt, majd a szabad kéményes füstelvezetés vált általánossá.

A szabad kéményes konyha egyik oldalára szobát építettek, melyet a konyhából tüzelhető cserépkályhával fűtöttek. A konyha másik oldalára általában a kamra került. A ház belsejébe a tornácról, a szobákba a konyhán keresztül juthatunk. A házakat leggyakrabban fehérre meszelik, tetejüket régen náddal, napjainkban cseréptetővel fedik le. A főhomlokzaton általában két kisméretű ablak és egy tornácra nyíló ajtó foglal helyet, melyek felett a tűzfal teljes hosszában egy sor cserépből álló vízvezető van, ez megakadályozza, hogy az esővíz az épület tövébe csorogjon.

A padlás szellőzőnyílása a homlokzat csúcsában van, hosszúkás, gyakran kereszt alakú. A szellőzőnyílás alatt rendszerint feltűntették az építtető nevének kezdőbetűjét és az építés évét. Még néhány házon látható egyéb díszítésmaradvány is, amely stilizált virágot vagy kereket ábrázol.

A Petőfi utca házsora az itt fellelhető legrégebbi építési stílust képviseli, de érdekes megfigyelni az azt követő évtizedekben bekövetkező változásokat a házak építésében.
 

Tájház

      Az 1950-és években a régi bakonyi típushoz hasonló épületeket emeltek, de tornác nélkül, meghagyva viszont az udvar felöli bejáratot az épület középső részén. Elhagyták a tűzfalat is.

A 60-as években városi típusú kockaházakat építettek, sátortetővel, sarokbejárattal, a sarkon egy oszloppal. 1965 körül kezdték a szobákat parkettázni, a régi hajópadló helyett, és már minden házhoz készült fürdőszoba (a vezetékes víz hiánya miatt helyi ásott kutakból oldották meg a vízellátást).

Napjainkban téglalap alakú, többnyire tetőtér beépítéses tűzfalas házak épülnek, központi fűtéssel, garázzsal.


Utcanevek változása Magyarpolányban

 „1948. február 17. a devecseri járás utasítja a polányi jegyzőt, hogy az úgymond korszerűtlen, elavult utcaneveket megváltoztassa…”

Szakrális környezet

A lakosság vallási hovatartozása:

A zirci apátság 1752-ben telepítette Magyarpolányba Sziléziából és Felső Ausztriából a németeket. Ekkor közigazgatásilag két község Magyarpolány és Németpolány élt egymás mellett. Előtte a település neve Polány volt. A Németpolány elnevezés 1899-ben szűnt meg, azóta Magyarpolány.

A betelepített németek katolikusok voltak. A betelepítés idejében volt néhány református család, akik később katolikusokká lettek. Ma a község lakossága kb. 1280, katolikusok száma kb. 1030.


Templom
 

Szent László Templom

A község mai műemlék plébániatemplomát az egyesített zirci és heinrichaui (sziléziai) cisztercita apátság építette Szent László király tiszteletére.

A templom 1761-től 1773-ig épült. Felszentelésére 1769-ben került sor, amikor a szentély elkészült. Ezt örökíti meg a templom szentélyét a hajótól elválasztó diadalíven a következő latin nyelvű felírás: „Isten dicséretére és a nép üdvösségére emeltette, Szent László király tiszteletére, és a háromszemélyű Isten dicsőségére díszítette és ünnepélyesen felszentelte Konstantin zirci apát 1769.” A hajó és a torony építése 1773-ban fejeződött be.

A templom művészeti stílusa a későbarokk rokokó és a klasszicizmus között uralkodó füzérdíszes copf stílus. Így megtaláljuk a templomban mindhárom művészeti irány jellegzetességeit egyaránt. A barokk csigavonalat, a rokokó kagylót, a füzérdíszeket és copfokat, valamint a klasszicista vázákat is.

Az egyhajós templom keletelt, azaz a szentély kelet felé, a bejárat nyugat felé néz előreugró homlokzati toronnyal. Északi oldalához a sekrestye kapcsolódik. A templom belső hossza 27 m, szélessége 10,5 m. Ebből a hajó hossza 21 m, a szentély pedig 6 x 6 m. A torony fedése eredetileg hagymakupola volt, az 1868-as tűzvész után cserélték ki a mai román stílusú toronysisakra. A templom bejárata fölött az egyesített zirci és heinrichaui apátság címere látható. Ez utóbbi vörös kereszt, a négy szár közében a Mors szó egy-egy betűje, ami a Heinrichau francia anyamonostorának Morimundusnak a rövidítése. Zirc címere pedig a kék mezőben kavicsot tartó daru, az éberség jelképe. A két címert egy apáti infula, a főpapi süveg fogja össze.

A templom eredeti festése mályvaszín volt, ami több helyen még ma is látható. Az eredeti festésen fehér gyümölcsfüzéreket és sárga copfokat látunk. A mai szürke színre valószínűleg az 1868-as tűzvész után festették át a falakat. A boltozatokon freskókat látunk. A szentély mennyezetképén Szent István király ajánlja fel koronáját Szűz Máriának a Magyarok Nagyasszonyának. A freskó színei erőteljesebbek a többinél, ezért valószínű, hogy később átfestették. 
 

Oltár

A hajó mennyezetén az első boltozaton Szent László király életéből vett eseményeket látunk. A szarvasok és bivalyok feltűnését, valamint a cserhalmi csatát. A kép közepén a szent király a templom homlokzatának képét ajánlja egy felhő közül előtűnő angyalnak.

A második boltozaton a zirci apátság alapítóját III. Béla királyt látjuk, amint az égre nézve, a feléje jobb felől lépcsőn közeledő ciszterci szerzetesekért könyörög. Balról a zirci templom és apátság még a régi alakjában látszik. A dekoratív keretben a négy szerzetes alak látható, valószínűleg Szent Ambrus, Szent Ágoston, Szent Benedek és Szent Bernát.

Az orgona feletti freskó Szent Ceciliát, az egyházi zene védőszentjét ábrázolja angyalok társaságában.

A bejáratnál a kórus alatti boltozatokon az erkölcsi erények jelképeit látjuk.

A főoltár koporsó alakú, copfdíszítésű baldachinos (mennyezetes) oltár. Az oltárszekrény fölött sugárkeretbe foglalt Krisztus monogramot látunk. (IHS.) Az egész oltárépítmény lomb és virágfüzérekkel, valamint angyalokkal díszített. Az oltárkép, melyet 1770-ben M. Raub festett, Szent László királyt ábrázolja, amint vizet fakaszt a sziklából. Festette M. Raub 1770. Az oltárkép fölött felhő és sugárkoszorúval övezett háromszögben Isten neve: Jahve. Az oltár két oldalán Szent István király és Szent Imre herceg fából faragott szobra látható.

A mellékoltárok keretes vagy rámás oltárok, ugyancsak copfokkal, virágfüzérekkel és angyalokkal díszítve. A jobboldali oltárkép Szent Péter apostolt, a baloldali Bűnbánó Mária Magdolnát ábrázolja. Alkotójuk A. F. Maulbertsch.

A templom faragványokban leggazdagabb berendezési tárgya a szószék. Feljáratán a nagy nyugati egyházatyákat, Szent Ambrust, Nagy Szent Gergelyt, Szent Ágostont és Szent Jeromost látjuk. A háttérfalon és a mellvéd domborművein különböző szentírási jelenetek. A hátlapon Mária és Márta házában látjuk Jézust, míg a homlokoldal Lázár feltámasztását ábrázolja. Az elülső oldalon ugyancsak Jézust látjuk az emmauszi tanítványokkal. A mellvéd párkányán a hit, remény és szeretet jelképeit angyalkák tartják.

A szószék hangvetőjén Jézus, mint jó pásztor látható fák között, pásztorbottal és kalapban, vállán báránnyal. Széltől lengetett bő ruhában lépked le a szelíd dombhullámokon. Lába alatt egy sárkánykígyó, a gonoszlélek jelképe. A tájat legelésző juhok és kis pásztornak öltözött négy angyal népesíti be.

Említésre méltók még, a templomban lévő faragott gyóntatószékek, a keresztkút és a húsvéti gyertyatartó. Gazdagon díszített a kovácsoltvas kórusrács is. A zenélő angyalokkal ellátott 8 változatú orgona ugyancsak szép barokk alkotás.

Kálvária
 

A kálváriát 1770 körül építették a község felett emelkedő dombra, ahová 153 egyenes lépcső vezet fel. Pihenőinél öt sátortetős stáció épületben közel életnagyságú festett faszobrok láthatók. A hagyomány szerint a sváb Listner testvérek alkotásai. A szobrok a fájdalmas rózsafüzér öt titkát ábrázolják.
 

Kálvária május

Népviselet


 

Népviselet

Magyarpolány lakóinak legjellegzetesebb, hagyományos kultúrájának legtovább élő emléke népviselete volt. A viselet a 19. század második felében és a 20. század elején a következőkből állt: az asszonyok fapapucsot, bő szoknyát (khil), blúzt (röpedli) és kendőt viseltek. Hétköznap kékfestő rózsás vagy apróvirágos („flokony”) szoknyát és ugyanabból az anyagból való blúzt hordtak. Ünnepnapokon zöld, kék, kávébarna vagy fekete szoknyát és ugyanabból az anyagból való blúzt viseltek. Egy ruhához hat méter anyagra volt szükség.

Nyáron a lányok, asszonyok fehér, világoskék vagy rózsaszín delinkarton ruhát viseltek. A nők alsóruházata az ing volt, amely a lányoknál sifonból, asszonyoknál kendervászonból készült.

A kendő hétköznap delinkartonból volt, piros, fehér, barna mintával. Ünnepnap selyemkendőt tettek a fejükre, fehér, fekete, világoskék, rózsaszín, piros színben, koszorús mintával. Télen fekete berliner kendőt viseltek.

Népviselet

      A férfiak viselete nyáron háziszőttes gatya és ing volt, és ilyenkor mezítláb jártak. Télen a háziszőttes gatya volt az alsónadrág, amihez a legények nadrágot, a házasemberek csizmanadrágot hordtak. A csizmanadrág szürke struckszövésű kordszövetből készült. Ehhez még tarka inget, fekete szövetmellényt és fekete szövetkabátot vettek fel. Téli ruha volt a félkabát, legényeknek kávébarna, házasoknak fekete színben. Ehhez a férfiak kucsmát, a legények sildes sapkát használtak. A házas férfiak nyáron kalapot viseltek. Ünnepi viselet volt a fekete, zöld, barna, sötétkék kordbársony nadrág, fekete szövetmellény, fekete szövetkabát.

Szokások:

Egyházi évhez kötődő szokások
 

Falvaink közösségi életét egészen a közelmúltig évszázados, sőt nemegyszer évezredes szokások határozták meg. Így volt ez Magyarpolányban is. Minden jeles naphoz valamilyen szokás fűződött, amely elevenné, színesebbé, örömtelivé is tette az ünneplést. A jeles napok gazdag szokásaiból az alábbiakban a legfontosabbakat emeljük ki. 


A karácsonyi ünnepkör
 

Adventi kézműves foglalkozás

A Karácsonyi ünnepkör Adventtel (Karácsony előtti negyedik vasárnappal kezdődik) és Vízkereszttel, illetve az azt követő vasárnappal Jézus Krisztus megkeresztelkedésének ünnepével fejeződik be. Szokásokban a leggazdagabb időszak.

December 15-24. között járták a falut a szálláskereső csoportok. A befogadó házaknál a szoba közepén lévő asztalt oltárként díszítették fel, mely előtt énekeltek és imádkoztak. Jelenleg hét szálláskereső csoport létezik Magyarpolányban, a csoportok lélekszáma 7–15 fő között mozog.

December 24. Lezárul az Advent, véget ér a böjti időszak és kezdetét veszi a Karácsony vigiliája (előestéje). A vigiliának az egyik legfontosabb hagyománykincse a „betlehemezés” – „Chriskindl”. A gyerekek német nyelven, házról házra járva, énekkel kísérve adták elő a betlehemi történetet (6 lány és 3 fiú) Délelőttönként más gyerekek is énekszóval járták a falut, „Kisjézuskát köszöntöttek”!

Betlehemesek

A pásztorok este 6 óra tájban kezdték el fújni a dudáikat, és kisebb, nagyobb szünetekkel éjfélig dudáltak. Ugyancsak ebben az időben, 6 óra körül a háziasszony szenteltvízzel megszentelte a szobát és néhány tömjénszemet égetett el. Ezt a házszentelést a kamrában és istállóban is elvégezte. A család ezen a napon otthon tartózkodott. A karácsonyfa egészen a század elejéig borókafenyő volt, amit a sarokpad fölé akasztottak, hogy a gyerekek ne férjenek hozzá.

Az éjféli mise előtt egy rokon családnál gyűltek össze, és együtt mentek a templomba. A mise végeztével a család otthon disznósajtot vagy kocsonyát evett.

December 25. Karácsony

December 28. Aprószentek – Iskolás fiú gyerekek fűzfavesszővel a kezükben házról házra járva köszöntöttek: „Kelléses, kelléses ne legyen az Új esztendőben!”

December 31. Szilveszter – Az évet egy hálaadó misével zárták.

Január 1. Éjjel 2-kor vége volt a szilveszteri bálnak és a legények zenészekkel mentek újévet köszönteni a lányos házakhoz.

Január 6. Vízkereszt vagy a Három királyok napja – a Víznek sóval való meghintése és megáldása a reggeli misén történt. A plébánosnál előzetes bejelentésre történt a házszentelés.

Farsang idejeVízkereszttől (jan. 6.) a nagyböjt kezdetét jelentő Hamvazószerdáig tartott. Ekkor mulatságok, bálok zajlottak több helyen egyszerre a faluban. A vasárnapi litánia után 3 órától már kezdődött a több napig tartó mulatozás.

Húshagyó kedd éjjelén 11 órakor megszólalt a harang, mely a mulatozás végét, a böjt kezdetét jelentette.

Február 2. Gyertyaszentelő boldogasszony – a Karácsony záró ünnepe, ezen a napon szedték le a Karácsonyfát. Ekkor volt a gyertyaszentelés a templomban és a Szálláskeresés utolsó napja, hálaadással és könyörgéssel.

Február 3. Balázs – torokáldás, a torokbetegségek ellen


Húsvéti ünnepkör
 

A húsvéti ünnepkör a böjti időszakkal, Hamvazószerdával kezdődik, és Pünkösd vasárnapjával végződik. A Húsvét előtti hét a nagyhét, amely ugyancsak gazdag népszokásokban. 

Flórián nap

Virágvasárnap – Jézus Krisztus diadalmas bevonulása Jeruzsálembe - barkaszentelés

Hamvazószerda

Nagycsütörtök - Templomban imaóra

Nagypénteken és Húsvéthajnalban ma is sokan mennek a Kálváriára imádkozni, majd utána ellátogatnak a temetőbe a hozzátartozók sírjaihoz.

Nagyszombat - A feltámadási körmenet - Júdáségetés

Húsvét – Kora reggel viszik a kosarat ételszentelésre a templomba.

Húsvét hétfő – rokonlátogatás, ilyenkor mentek a szőlőbe is. A keresztszülők a keresztgyerekeket piros tojással ajándékozták meg.

Május 4. Flórián – A tűz elleni védelem védőszentje. A mai napig is a mise után elmennek a Plébánia előtti Flórián szoborhoz, ahol énekelnek Szent Flórián életéről.

Krisztus menybemenetele

Pünkösd

Régebben a nagyfiúk és a nagylányok egy fiút nyírfaágakkal és bíborhere virággal feldíszítve, piros rózsás csákóval a fején végigvezettek a falun és kinevették: „Pfingstnickel dreh’ dich um!” Ez volt a „pünkösdi bohóc” – „Pfingstnickel”. 
 

Pünkösdi bohóc

Úrnapja – Úrnapi sátrakat készítettek és ezt körmenettel ünnepelték meg.

Búcsú

A templom búcsúnapján a templom és a falu védőszentjének a neve napját és oltalmát ünneplik. Nevében tartanak szeretetvendégséget. Ezért búcsúnapra a család távolabb élő tagjai is hazalátogatnak. Régebben búcsúkiváltságokat is fűzött ehhez a naphoz az egyház, innen is van a „búcsú” elnevezés, ami ma már teljesen elvilágiasodott és a lelki búcsúnyerés teljesen elhalványult.

Magyarpolánynak két búcsúnapja van, a két templom védőszentjének ünnepe.

Június 27. László - A plébániatemplom védőszentje Szent László király.

Szeptember 15. Mária - A „kisbúcsú” a Kálvária kápolna búcsúnapja, védőszentje a Fájdalmas Szűz. Ha hétköznapra esik az ünnepnap, a búcsú az ünnepet követő vasárnap van.


Őszi ünnepek
 

Október hónap – Rózsafüzér és a Szüret hónapja

A következő két emléknapon az emberek a temetőbe mennek, és a sírokon gyertyát gyújtanak elhunyt hozzátartozóik emlékére.

Nov. 1. Mindenszentek

Nov. 2. Halottak napja

Nov. 11. Márton – Erre az időre a kinti, földi munkákat elvégezték már és kezdődhettek az otthoni vagy benti munkák. Elsőként a libák kerültek sorra, a tollfosztás.

Majd disznóölések időszaka következett. Általában háromszor egy évben, Katalin előtt, Karácsony előtt és a harmadikat Karácsony és Újév között vágták.

Nov. 25. Katalin – Az Advent előtti utolsó bál: „Kathrein sperrt die Geigen ein!”


Az emberi élet szokásai
 

A különféle szokások átszövik az ember életét születésétől haláláig. E gazdag szokáskultúrából most csak a keresztelést, házasságkötést és temetést emeljük ki, mint az emberélet legfontosabb állomásait.

Keresztelés után a komaasszonyt és a bábát reggelivel vendégelték meg. Rendszerint sült vagy füstölt hússal, sült tojással, rumos teával. A keresztmama régebben még hét napig vitte az ebédet a szülőanyának a keresztelés után. Később csak öt, utána már csak három napig. Az ebéd a következőkből állt: tyúkleves egészbe főtt tyúkkal, becsinált leves, pénteken borleves, kelt kifli, fánk, mákos, túrós rétes, forgácsfánk, kuglóf, fonott kalács. A ebédet fejen vitték, komakosárban, tálban és fazékban (veherintraun).

A házasságkötések általában ősszel és Farsangkor történtek. A menyasszony és a vőlegény is talpig feketében esküdött. A menyasszony fejére rozmaringkoszorút tűztek, a vőlegény kalapjára is ez került. Az esküvő előtt a menyasszonyt és a vőlegényt a vőfély búcsúztatta a háznál, a ceremónia után pedig a menyasszonyt a barátnője a templom ajtóban, ez a szokás még ma is megvan. Hazaérve előtáncoltak a konyhaasszonyok, lapáttal, söprűvel, borral és kuglóffal. A férjnek fizetnie kellett, hogy a házba beengedjék őket. A kalácsot és a bort a bámészkodóknak adták. Éjfélkor lekérték a menyasszony fejéről a koszorút, majd bekötötték fejét a menyecskekendővel.
 

Lakodalom

A két világháború közötti időben még általános volt a halotti tor, ahol hideg ételt, sonkát, túrót ettek. A toron a hozzátartozók és sírásók vettek részt, akik legtöbbször szintén rokonok voltak.

Lakodalom

A magyarpolányi német nyelvjárás

 

Népviselet

      
       Magyarpolányban már több mint 250 éve élnek német ajkú lakosok. Az idősebb korosztály még a mai napig beszéli a szülőktől ill. nagyszülőktől tanult német nyelvjárást.

Az itt élő németség nyelvileg elszigetelődött, hiszen az „anyaországban” beszélt német nyelvvel a betelepítés óta nincs már kapcsolata. Claus J. Hutterer – a nyelvterület elismert kutatója szerint – a magyarországi német nyelvjárások úgynevezett „Siedlungsmundart”-ok (települési nyelvjárások), melyek mai formájukat az új hazában nyerték el. Különböző nyelvjárást beszélő betelepülők közötti nyelvjárás keveredés ill. nyelvi kiegyenlítődés folyamán alakultak ki. Az első nyelvjárás keveredés után, amely a szomszé­dos települések között zajlott, egy másodlagos nyelvi kiegyenlítődésnek is következnie kellett ahhoz, hogy a község egységes nyelvi formája kialakul­hasson.

A Dunántúli-középhegység keleti ill. nyugati részre oszlik, melyet a móri árok választ el egymástól. Polány a nyugati részhez tartozik, melynek geográfiai és nyelvi szempontból is Zirc a központja. Gondoljunk csak a zirci Apátságnak a németek betelepítésében való kulcsszerepére. A móri árok egyben vízválasztó a keleti ua- ill. a nyugati ui-ostdonaubairische (keleti-dunai-bajor) nyelvjárás között. A polányi német nyelvjárás beépül a Dunántúli-középhegység délnyugati részén, a Bakonyban elhelyezkedő német nyelvjárásszigetbe. Magyarpolány lakói az ui- nyelvjárást beszélik. Ennek főbb jellemzői:

·   Ősbajor (ab.) uo > ui

Muida – Mutter

Pruida – Bruder

·   Erős diftongizálási hajlam: a magánhangzóknál erős az eltolódás a kettőshangzók felé

fuat – fort

tuat – dort

·   l előtt az e, ill. i hangok ajakkerekítéses ejtése

fü – viel

müli – Milch

·   Ősbajor (ab.) ai > oa

proat – breit

troat -Getreide

Mivel a német nyelvjárást Magyarpolányban csak az idősebb korosztály beszéli, ezért sajnos nagy a veszélye annak, hogy ezen korosztályt követően már nem lesz olyan generáció, aki nyelvjárásunkat az utókorra átörökítse.

Étkezési szokások

A táplálkozás a munkához, az évszakokhoz, valamint az ünnepek rendjéhez igazodott. Az erősebb munkáknál, mint pl. az aratás, szénakaszálás stb. naponta négyszer étkeztek. Bőségesebb volt a téli étkezés is, hiszen ez az időszak a disznóvágás időszaka, ilyenkor minden háznál volt sonka, kolbász, szalonna. Egy sonkát mindig meghagytak az aratásra. Általában négyszer étkeztek a nyári hónapokban is, május végétől szeptember elejéig.

Az egyházi böjtöket szigorúan megtartották. Hamvazószerdától Húsvétig csak böjtös ételeket ettek. Ilyenkor zsír helyett tökmagolajat használtak. Böjti ételek például: bableves, borleves, sült tojás, olajos káposzta, babos káposzta, üres bukta, kuglóf, kalács, kelt rétes, aszalt szilva.
 

Pénteki bableves

A betelepült németek étkezési szokásait is megváltoztatták az itteni körülmények, főként az alkalmazott fűszerek, közöttük is a paprika használata. Az ételeket paprikás zsírral, vöröshagymával, fokhagymával, fűszerezték. A húslevesbe, pörköltbe, gulyásba ma is kedvelt fűszer a szegfűbors a magyarbors helyett. A hurkába pedig majoránna helyett borsikafüvet (saderej) használtak. A fűszerek egy részén kívül mindent megtermeltek a saját kertjükben, húst is csak ritkán vásároltak.

Jellemzően megmaradt alapanyagnak a liszt, a burgonya, a káposzta és a bab. A kenyeret kovásszal készítették. Burgonyát csak a háborús években kevertek hozzá. A takarékosság szintén fontos jellemzője volt az étkezésnek pl.: azt a levet, amiben a tésztát kifőzték, vagy a krumplit megfőzték, felhasználták a leves elkészítéséhez is. Az erdők közelsége miatt sok gombát gyűjtöttek. Ezeket párolva, fokhagymával vagy pörköltnek, paprikásnak elkészítve ették.

Disznóölés

A könnyű, gyorsan elkészíthető és olcsó ételeket kedvelték. A családok heti étrenddel rendelkeztek, így kerülték el az ételek ismétlését egy cikluson belül. A leves elmaradhatatlan fogása volt minden ebédnek. (Levesek és főzelékek behabarására az aludttejet és a tejfölt is használtak.) Szegényebb családoknál néha már reggelire is rántott leves került az asztalra. Az ebédet mindig pontosan délben a harangszó után fogyasztották el.
 

Disznóölés

Egy család heti étrendje így is alakulhatott:

Hétfő :   Krumplileves (rántással vagy tejjel habarva)

Kifőtt tészta (túrós vagy lekváros)

Kedd:    Zöldségleves reszelt szárított tésztával

Paprikás- krumpli

Szerda:   Paradicsom leves

Lisztes sterc aludttejjel

Csütörtök: Tojásos rántott leves

Palacsinta

Péntek:  Bableves

Bukta

Szombat: Rántott leves pirított zsemlekockával

Dödölle

Vasárnap: Daragombócleves

Káposzta (savanyított hordós káposztából) füstölt hússal

Keltrétes vagy kalács


Ünnepi ételek:
 

Karácsony vigiliáján (előnapján - december 24.) régebben böjtös ételt ettek. Délben aszalt gyümölcs, leves és kalács, este ugyancsak kalács és tejeskávé, vagy krumplisaláta volt tökmagolajjal. Az éjféli mise után disznósajtot vagy kocsonyát ettek.

A karácsonyi asztalt fehér abrosszal terítették le. Az ünnepi ebéd Karácsonykor (dec. 25.) a következő volt: húsleves, húsoskáposzta, sült hús, diós vagy mákos kalács. Dió vagy mák helyett apróra összetört piros mézeskalácstésztát is használtak tölteléknek. Ez volt a „piros kalács”.

Farsang idejeVízkereszttől (január 6.) a nagyböjt kezdetét jelentő Hamvazószerdáig tartott. Ekkorjellegzetes és elmaradhatatlan ételek voltak a zsírban kisütött fánkok és az ún. „Butterkrapferl”. Húshagyó kedden néhány helyen kocsonyát is fogyasztottak.

A Nagyhéten, húsvét előtt szigorúan böjtös ételeket fogyasztottak. A nagypénteki napon még a mai napig is él a böjt betartása.

Húsvét vasárnap húsleves, zsömletorma (Ez utóbbi nem tormával, hanem fokhagymával készül. Valószínűleg régebben tormával készítették, innen kapta a nevét. A pirított fokhagymával, és paprikával fűszerezik a zsemlekockákat, majd húslevessel feleresztik. Más ünnepeken is gyakran fogyasztják.), káposzta, sült hús, diós, mákos, lekváros és piros kalács volt az asztalon.

Pünkösdkor az ünnepi ételek hasonlóak voltak a húsvétihoz.

A lakodalmi ebéd többfogásos volt: húsleves metélttésztával, tyúkhús zsömletormával, paprikás csirke, pörkölt rizzsel, húsoskáposzta, főtt szilva kuglóffal, pecsenye (zsíros sült hús), fonott kalács.

Látnivalók

Magyarpolány turisztikai érdekességei

        A település méretéhez képest Magyarpolány rendkívül gazdag turisztikai attrakciókban. A turizmus bázisát „az országos védelem alatt álló népi lakóházak, a Kálvária hegy és környékéhez kapcsolódó rendezvények, természeti értékek, és a mindezekből összetevődő egyedülálló miliő képezi” (Rendezési Terv).

A műemlékek sorában a Petőfi utca védett lakóházai, valamint a szakrális faluközpont: a falu temploma, kálváriája és a plébánia kiemelkedő.

Kálvária május

Turisztikai szempontból a faluban működő kulturális intézmények közül a legfontosabb a körzeti feladatokat ellátó, megyei intézményként működő Művészeti Alapiskola. A 16 faluban 800 gyerek számára iskola utáni képzést kínáló intézmény palettáján grafika, festészet, néptánc, kerámia, dráma pedagógia szerepel, emellett pedig fazekas, kovács, kézműves, grafikai és fafaragó műhelyben biztosít alkotási lehetőséget. Az intézmény alapfunkciójának elsődlegessége mellett az elmúlt évek fejlesztései nyomán mindinkább nyitottá vált a látogatók fogadására is, a műhelyek egy részében előzetes egyeztetés alapján kézműves bemutatókat tartanak, a pajtaszínház kiállításoknak, rendezvényeknek ad helyszínt és idén szeptembertől beindult egy kézműves felnőtt szakkör is. A polgármesteri hivatallal egy épületben a faluban alkotó művészek munkáiból összeállított kiállítás látható.

Művészeti Alapiskola

A tájházban a falura egykor jellemző tipikus berendezési tárgyakat egy szobabelsővé szervezve ismerhetik meg az érdeklődők. 

     A helyben élő művészek száma magas, ők többféle művészeti ágat is képviselnek: kő- és faszobrászok, restaurátorok, grafikusok, üveg iparművész, festőművész.

Tájház

A rendezvények között a tíz éves múltra visszatekintő Polányi Passió a legjelentősebb, ma már a régióban általánosan, és a téma iránt érdeklődők körében országosan is ismert.

Magyarpolányban a falusi vendéglátók mellett a Panoráma Panzió és a Művészeti Alapiskolával egy épületegyüttesben működő turistaszálló várja a vendégeket.

Források

Szerzők:

Baumgartner Zsoltné, Boldizsár Bernadett, Csabai Tibor, Dohanekné Mészáros Gyöngyi, Dr. Ebele Ferenc, Formádi Katalin, Mayer Péter, Dr. Paksi Zoltán, Polt Jánosné, Polt Rita, Unger Magdolna, Weisz Ferencné

Irodalom:

„Mint oldott kéve…” A magyarpolányi svábok kitelepítésének története. Magyarpolányi helytörténeti füzetek 1. (Szerk.: Polt Rita) Magyarpolány, 2008.

Aporfi István, Döbröntei Hilda, Ebele Ferenc, Kovácsné Takács Magdolna, Tóth Péterné: Magyarpolány. Magyarpolány, 1990.

Bél Mátyás: Veszprém vármegye leírása. Veszprém, 1989. A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 6. Polány leírása: 86. old.

Csabai Tibor, Ebele Ferenc: Magyarpolány Községi Önkormányzat és Római Katolikus Egyházközség, Magyarpolány, 2008.

Dr. Paksi Zoltán: Magyarpolány társadalma a XX. század első felében (1918–1948). Magyarpolány 2002.

Ebele Ferenc: A magyarpolányi németek szakrális hagyományai. In: Veszprém Megyei Honismereti Tanulmányok X. szám 1984. 39–44.

Ebele Ferenc: A magyarpolányi németek és a szentek tisztelete. In: Népi vallásosság a Kárpát-medencében II. Veszprém-Debrecen, 1997. 255–263.

Gulden István: A magyar-németpolányi plébánia története In: Magyar Sion, 1866. 667–676.

Hutterer Claus Jürgen: Das ungarische Mittelgebirge als Sprachraum. Max Niemeyer Verlag, Halle 1963.

Lichtneckert András: Veszprém megye községeinek urbáriumai, úrbéri és telepítési szerződései 1690–1836. Veszprém, 2009.A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 21. Magyarpolányra vonatkozó források: 210–214, Németpolányra vonatkozó források: 254–257.

Lichtneckert András: Veszprém vármegye községeinek feleletei az úrbéri kilenc kérdőpontra 1768–1782. Veszprém, 2007. A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 19. Magyarpolányra vonatkozó források: 17–18, 20, 136–138, 237; Németpolányra vonatkozó források: 17–18, 20, 160.

Márkusné Vörös Hajnalka: Kálváriák a Veszprém megyei német falvakban. In.: Márkusné Vörös Hajnalka–Mészáros Veronika: (szerk.): Háztörténetek. A dunántúli németek kulturális jellemzői. Veszprém, 2006. 231–255.

Ny. Nagy István: Pesty Frigyes kéziratos helynévtára. Pápa, 2000. Magyarbarnagra vonatkozó leírás: 119, Németbarnagra vonatkozó leírás: 157.

Rainer Pál: Magyarpolány község története. Veszprém, 1990.

S. Lackovits Emőke: Az egyházi esztendő jeles napjai, ünnepi szokásai a bakonyi és Balaton-felvidéki falvakban. Veszprém, 2000.

S. Lackovits Emőke: Viseletek, öltözködési kultúra a Bakony és a Balaton-felvidék falvaiban.Veszprém, 2001

Takáts Endre: Veszprém vármegye 1696, 1715 és 1720. évi összeírása. A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 17.Veszprém, 2002. 40, 114 (1696), 209 (1715), 298 (1720).

Levéltári források:

Magyarpolány 1696-ban kelt telepítési szerződése és az 1702-ben kiadott úrbéri szerződés a Veszprém Megyei Levéltár (rövidítve VeML) úrbéri irataiban az urbáriumok (VeML IV. 1.g.aa.) között található.

Németpolány 1752-ban kelt német nyelvű telepítési szerződései a Veszprém Megyei Levéltár úrbéri irataiban (VeML IV. 1.g.aa.) és a Zirci Apátság levéltárában Archivum Vetus (VeML XII. 2.a.) C 379. szám alatt kutatható.

Németbarnag lakosságáról családonként, névszerinti összeírást készített Padányi Bíró Márton püspök 1757-ben, amely a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltárban (rövidítve VÉL) kutatható Conscriptiones animarum (VÉL A-14.) 8. kötet 447–451. és 477–478. oldal.

A Veszprém Megyei Levéltárban őrzött Cisztercita Rend Zirci Apátságának Történeti Levéltárában (Archivum Vetus) (VeML XII. 2.a.) található Polány németekkel való betelepítésének dokumentumai: telepítési névsorok, úrbéri szerződések, szerződések, tanúkihallgatási jegyzőkönyvek, határjárások, egyházlátogatási jegyzőkönyvek, polányi jobbágyok birtokainak, állatállományuk összeírása stb.

A Cisztercita Rend Zirci Apátságának gazdasági irataiban az Erdőmesteri Hivatal anyagában (VeML XI. 601.b.) található a polányi uradalom erdőrendezési iratai (1804–1843), erdészeti számadások (1812–1876). A vegyes gazdasági iratokban (VeML XI. 601c) kutatható a plébánia elszámolásai. A régi gazdasági levéltárban (VeML XI. 601e) az uradalom személyi állományára vonatkozó összeírások (1805–1844), konvenciós táblák (1825–1851), dézsmajegyzékek (1812–1841); bírószámadások (1812–1847); a polányi gazdaság pénzügyi elszámolásai és leltárai (1813–1771); a polányi jobbágyok ház adás-vételi szerződései, hagyatéki leltárai, házassági szerződései (19. század első fele) kutathatók.

A Veszprémi Törvényszék úrbéri törvényszéki irataiban (VeML VII. 1.b.) található Magyarpolány úrbéri pere (1846-48), a település birtokrendezésének, tagosításának és elkülönítésének iratai (1856-58). A perdokumentumok mellékletei között található: a helység funduális könyve (180, 1832), a tagosítandó birtokokról készült kimutatás.

A birtokrendezési és kiosztási térkép mérete miatt a térképgyűjteménybe került (VeML XV. 11.): T-207. Magyarpolány határának kéziratos térképe 1829, T-225 erdőtérképe (1850 körül), és T-300-301 Magyar- és Németpolány határtérképei (1855 körül).

A település kataszteri felmérésinek (1923, 1942) szöveges anyaga az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal Veszprém megyei anyagában (VeML VI. 103.b.), a hozzátartozó térképek a térképgyűjteményben (VeML XV.11.b.) K-119, 120, 121, 287. számon kutathatók.

Magyarpolány telekkönyvi iratai a Veszprém Megyei Levéltárban A Devecseri Járásbíróság telekkönyvi irataiban (VeML VII. 3. b) találhatók. A telekkönyvi iratok vezetése (az 1868:54. tc. 19. §-a szerint) a törvényszékek hatáskörébe tartoztak, s a kezelést a telekkönyvi hivatal végezte. E jogszabályi rendelkezések jelentettek kiindulópontot az 1855-ben keletkezett és 1967-ig működő, s a magyar igazságszolgáltatásra épülő telekkönyvezésnek. Így alakult ki a telekkönyv és lett az ingatlanok tulajdonjogának és az ehhez kapcsolódó egyes jogok (például jelzálog, haszonélvezet stb.) tárháza. Magyarpolány telekkönyvi iratainak vezetése a Devecseri Járásbíróság hatáskörébe tartozott. Itt vezették a telekkönyvi alapiratokat, melyekben adás-vételi szerződések, hagyatéki határozatok, jelzálog kivetések, az 1920-as évek földreformjának végrehajtására vonatkozó iratok találhatók, kiváló hely-, birtoklás- és családtörténeti források.

A két világháború közötti egyesületi életbe nyújt bepillantást a Magyarpolányi Polgári Lövészegylet iratai 1930–1940 (VeML X. 203.) A töredékesen megmaradt iratok a lövészegylet első alakuló (1930) és második újra alakuló (1935) jegyzőkönyvét, alapszabályát, az egyesület tagjainak jegyzékeit (1935, 1937, 1938), az egyesület iktatott iratait (1935–1938), működésével kapcsolatos utasításokat és az egyesület feloszlatásáról készült jegyzőkönyvet (1940) tartalmazza.

Magyarpolány nagyközség 20. századi iratai közül megsemmisültek a képviselőtestületi jegyzőkönyvek, de levéltárba kerültek a település iktatott iratai 1928–1949-ig 1,26 ifm terjedelemben (VeML V.361). Az iratok közül figyelmet érdemelnek a községi hivatal vizsgálati naplói (1928–1950), a bábanaplók, születések jegyzőkönyvei (1929–1949), hagyatéki leltárak, a németek kitelepítésével kapcsolatos iratok: sváb házak bejelentése, kitelepítettek névjegyzékei, ingatlanaik leltára (1948).

A Magyarpolányi Községi Tanács iratai: Tanácsi és VB-ülési jegyzőkönyvek (1950–1960) valamint tanácsi iratok (1949–1962) szintén a Veszprém Megyei Levéltárban kutathatók (VeML XXIII. 829).

Magyarpolány német lakosságának kitelepítésével kapcsolatos iratok 1946–1949 (kiosztási birtokívek, földhözjuttatottakról kimutatások, kataszteri birtokívek, leltárak, jegyzőkönyvek és határozatok) a Veszprém Megyei Földhivatal Birtokrendezési Osztályának irataiban (VeML XXIV.201.b.), a kitelepítettek névjegyzékei, németek által visszahagyott javak leltárai, jegyzőkönyvek és határozatok a Veszprém Megyei Földhivatal Telepítési Osztályának és a nagyteveli telepfelügyelőjének irataiban (VeML XXIV.201.c, XXIV. 207.) találhatók.

Magyarpolány római katolikus elemi népiskolájának iratai 1913–1946-ig a (VeML VIII. 377.) fondszám alatt, az magyarpolányi állami általános iskola iratai 1946–1966-ig a (VeML XXVI. 247.) fondszám alatt, az iskolai iratok között kutatható.

Magyar- és Németpolány katolikus lakosságát 1761-től a helyi plébánián anyakönyvezték. 1828-ig az anyakönyveket egy példányban vezették ezek a plébániai iratokkal együtt Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltárban találhatók. 1828 után két példányban anyakönyveztek. A felekezeti anyakönyvek másodpéldányai (1828–1895) a Veszprém Megyei Levéltárban kutathatók (VeML IV. 482). Az állami anyakönyvezés bevezetése után (1895) ugyancsak két példányban vezették az anyakönyveket. Az állami anyakönyvi másodpéldányok (1895–1980) szintén a Veszprém Megyei Levéltárban (VeML XXXI.1.) kutathatók.

Készítette: Márkusné Vörös Hajnalka levéltáros, Veszprém Megyei Levéltár