Földrajzi környezet

Területe 19,58 km². Határos települések: Szentgál, Hárskút, Márkó, Bánd. A közigazgatási határ délkeleti szögletében fekvő belterület nagy része a Déli-Bakony kistájcsoport Kabhegy–Agártető-csoport kistájba tartozik. Tőle északra az Északi-Bakony kistájcsoportba sorolt Veszprém–Devecseri-árok kistáj sávja, felette pedig az Öreg-Bakony kistáj részlete található.

       Külterületének észak-déli kiterjedése 6,6, a kelet-nyugati 5,8 km. A belterület központja 315 m tengerszint feletti magasságban fekszik. Határának legmagasabb pontja 503, a legalacsonyabb 297 m.

       Felszínét negyedidőszaki kavicsos hordalék és kisebb foltokban lösz borítja, melyek alól csak helyenként bukkannak felszínre az idősebb kőzetek. A belterületet és környékét harmadidőszaki miocén kőzetek, miocén és oligo-miocén törmelékes összlet jellemzi. A határ keleti felét már a földtörténeti középidő triász, ritkábban kréta üledékes kőzetei uralják, de kevés eocén mészkőfolt is megjelenik.

       Éghajlata mérsékelten hűvös – mérsékelten nedves típusú. Az évi átlagos középhőmérséklet 9,0 ºC, a csapadék mennyisége 700 mm körül alakul.

       Vizeit a határában eredő Veszprémi-séd vezeti le, mely itt még északnyugat-délkeleti irányban folyik.

       Területe a szubmontán bükkösök és az illír molyhos tölgyesek érintkezési vonalában fekszik, így határában mindkét erdőtípus megtalálható.

       A 8-as főközlekedési út mellett elhelyezkedő, vasútállomással rendelkező település.

Településtörténet

A településnév eredete

Herend település neve az ismeretlen eredetű Heren, Herin személynév „d” kicsinyítőképzős alakjából alakult ki. A szó jelentése valószínűleg a szláv „hren” hangzású köznévre megy vissza, ami tormát jelent. Így a Herend helységnevet Tormafalva jelentésben használhatták. Első okleveles említése 1373-ból való Herind névalakban, majd 1531-ben Bakon Herend, 1631-ben Herend néven szerepelt. A 18. századi egyházi leírások Bakony-Herendként és Pinkóczként említik. Az 1780-as években a Herend név állandósult, de a Bakony-Herend név földrajzi névként a 19. században is tovább élt.

Herend a középkorban

A Bakony északi és déli részének találkozásánál található település fejlődését a kedvező földrajzi fekvése határozza meg. A Bakonyban a letelepedéshez minden kedvező faktor (víz, építőanyag, megfelelő klíma) rendelkezésre állt, a hegység törésvonala mentén katonai útvonal vezetett, amely Pannónia településeit a Római Birodalommal kötötte össze. Nem véletlen az, hogy Herend területe már i.sz. 3–4. században lakott volt, a római katonai út mellett a hódítók katonai táborokat is építettek.

A Bakony területét a magyarok megérkezése után a fejedelmi Árpád törzs vette birtokba, majd 1000 után a királyi birtokok egyik központjává vált. A királyok a területet vadászterületként használták. A birtokaikat a veszprémi várból irányították. Veszprém körül a királyi udvar és a püspökség szolgálóinak falvai épültek meg.

Herend település mai területén a 13–15. században az alábbi kis falvak álltak: Bakonyszentistván, Herend, Horhi, Himháza és Németi, ezekben a király vadászai laktak. A 15. század végén a települések már elnéptelenedtek. Lakosai a törökök elől Szentgálra és a környező várakba költöztek. A Herend puszta a 16–18. században Nagyvázsony várához tartozott.

A 18. század elején több birtokosa is volt a pusztának, többek között a nagyvázsonyi Zichy család, de jogot formált egy részéhez a veszprémi káptalan is. A puszta területét Szentgál lakói bérelték 80 forint évi árendáért.

Herend puszta benépesítése

Herend történelmének különlegessége abból adódik, hogy a mai település a 18. század közepén alakult ki, a területén elhelyezkedő középkori falvak a 16. században a török uralom alatt elnéptelenedtek.

1764-től kezdve a nagyvázsonyi Zichy család illetve a szentgáli földbirtokosok a herendi pusztákra bajor nyelvjárású német telepeseket hívtak, akik a környező német falvakból (Ajkarendek, Bakonyjákó, Bánd, Kislőd, Városlőd stb.) érkeztek. A település magyar családjai Szentgálról, a szlovák Haik, Odrolák család Bakonybélből települtek át.

A Herend pusztának az 1760-as évek utáni betelepítését siker koronázta, 1771-ben már 115 fő lakott a területen. A 19. század közepén a lakosok száma megközelítette az 500 főt, amely az I. világháborúig 1200 főre, a második világháborúig 1500 főre emelkedett. A jogi kérdéseket 1848-ig a többségben katolikusok által lakott terülten a földesúrral megkötött szerződések szabályozták. A lakosság földművelésből élt, de nem volt tulajdonuk, erre csak az 1848-as jobbágyfelszabadítás után tehettek szert.

Gazdaság

A település legfőbb jövedelmi forrása az erdő, legelő, a malmok, mészárszék, a mészégetés, téglaégetés, a kocsmák, a boltok voltak, melyeket a szentgáli nemesi közbirtokosság közös kezelésben tartotta. Herenden a 18–19. században jelentős iparos réteg élt, de a kézművesek nem voltak olyan nagy számban, hogy egyetlen szakma képviselői hozzanak létre céheket. Ezért az 1840-es években a rokon szakmák mesterei fogtak össze s alapítottak céhet.

A lakosság élelmezésében nagy szerepet játszott a határbéli malom. 1823-ban, a veszprémi határban 13, a szentgáli határban 10 malmot (köztük a herendieket) vették számba. A malmok mindegyike csak időszakosan működött: nyáron időnként a nagy szárazság miatt, télen a malomárok befagyása miatt álltak.

Herend polgári fejlődése

Bár népessége látványosan gyarapodott a 19. század közepéig még népes pusztának nevezték. Szervezett falunak először az 1863. évi népszámlálás tüntette fel, 819 lakossal. Addig Szentgál községhez tartozott. A lakosság egy része ekkor földműveléssel foglalkozott és szőlőmunkával kereste kenyerét, más része a Bakony fájából különféle faszerszámokat készített.

Igyekezett a lakosság a megművelhető területek számát is növelni. A herendiek főleg Szentgálon a folyó melletti területeket vásárolták meg. 1891-ben a nagyvázsonyi földbirtokos a Herendi, 1899-ben a Hegyi puszta területeit felparcellázta, így a herendiek több kisebb területet tudtak vásárolni, amelyeknek (szántó, erdő) megművelésére egy közbirtokosságot alakítottak. Az 1890-es évektől elkezdődött kivándorlásnak is az volt a célja, hogy az Egyesült Államokban megkeresett pénzből itthon földet vegyenek. A településen átfolyó Séd patak működtette 18. század elejétől kezdve egészen napjainkig a település két vízimalmát.

Herend a reformkorban

A porcelángyártás kezdetei

A soproni születésű német anyanyelvű Stingl Vince 1826-ban alapította meg kőedénygyártó műhelyét Herenden, de hamarosan porcelán előállítására is alkalmas üzemet hozott létre. Az állandó tőkehiánnyal küszködő Stingl a legnagyobb hitelezőt, Fischer Mórt tőkéstársként vette maga mellé, majd 1839-ben végleg átadta Fischernek, aki nemzetközi hírű porcelángyárrá fejlesztette. 1843-ban országos versenyen nyert aranyérmet, majd 1845-ben Bécsben, 1951-ben Londonban szerzett kitűntetést. Fischer Mór felismerte, hogy az olcsó cseh tömegáruval a Habsburg birodalom keretei között nem állhatja a versenyt, a művészi porcelán előállításával azonban hiányt pótol.

Fischer Mór halála után dr. Gulden Gyula (portugál nagykövet) vette át a gyár irányítását, Fischer Emil lett a gyár műszaki, Telcs Ede szobrász pedig művészeti tanácsadója.

Az 1826-ban Stingl Vince által alapított és 1840-es években Fischer Mór által közismertté vált porcelángyárnak az 1860-as évekig alig volt hatása a falu életére, hiszen csak néhány család dolgozott a gyárban. A szakképzett munkásokat kezdetben főleg Ausztriából és Csehországból hívták, de az Osztrák Magyar Monarchia idejében már sok helybéli lakost vettek fel a festők és agyagozók sorába. Az 1015 helybéli szakmunkás az 1840-es évek után céhet alapított, 1872 után a Veszprémi Ipartestülettel egyesültek.

A herendi gyárudvar 1885 előtt

A herendi gyárudvar 1885 előtt

Herendi festők a porcelángyárban

Herendi festők a porcelángyárban

Herendi festők a porcelángyárban

Herend a 20. század első felében

Herend a két világháború között jelentős változáson ment keresztül, a mezőgazdasági faluból ipari település lett. Míg 1910-ben a lakosságnak háromnegyede (77,3%-a)őstermelésből élt, addig 1941-ben ez az arány 34,6%-ra csökkent.

A másik oldalon: A bányászatban és iparban foglalkoztatottak aránya 1910—1941 között 15,9%-ról 60,6%-ra nőtt. Herend a megyei községi fejlődési tendenciától erősen eltérve már az 1930-as években iparosodott községgé vált. Az iparosodás két forrásból táplálkozott: a hagyomány kisipar tovább élt, ugyanakkor egyre nagyobb teret hódított a bányászat és a gyáripar, amely néhány évtized alatt átformálta Veszprém megye arculatát.

Az 1941-es évben már 61 lakos dolgozott az iparban. 1920-ban megindult a településen a szénbányászat és az 1923-ban részvénytársaságként megalakult porcelángyár egyre több embert foglalkoztatott. 1940-ben már 450-en dolgoztak a gyárban, ami azt jelentette, hogy világpiacon is sikeres cég a falu illetve a környék lakóinak a biztos megélhetési bevételt biztosította.

Javultak az infrastrukturális feltételek: 1870-ben kiépült a vasúthálózat, 1930-ban megindult a buszközlekedés, 1931 körül pedig bevezették az áramot a faluba. A falukép a második világháború után és alatt jelentős változáson ment keresztül.

Németek kitelepítése

A német lakosság egy része 1940-ben a Volksbund tagja lett, ezért 1945 és 1950 között az itt maradt német lakosságtól kollektív büntetés következményeként nemcsak vagyonukat kobozták el, hanem politikai jogaikat is megvonták. A Volksbund-ingatlanokra elkobzási határozat készült. Az elkobzott vagyonok leltározását 1947 szeptemberében kezdte meg egy pénzügyőrökből és pénzügyi tisztviselőkből álló csoport. 84 német anyanyelvű család „élő és holt gazdasági" felszerelését vették leltárba. A leltározás célja az volt, hogy a kitelepítés előtti vagyonmenekítést meg tudják akadályozni.

1948-ban 11 családot, összesen 44 személyt telepítették ki Kelet-Németországba (Drezda és környékére). A hazájukból elűzöttekről az 1970-es években visszafogottan emlékezett meg az egykori körjegyző: „A kitelepítés befejezése után az itt maradtak észrevehető szorongása engedett, de akik átélték, soha nem felejtették. Azok sem, akiket egyáltalán nem érintett. "

Természetesen a politikai intézkedések következményeként az asszimiláció felgyorsult: anyanyelvüket csak a családi körben használták már, feladták népviseletüket, és más szokások is eltűntek.

Herend a 20. század második felében

A németek politikai jogainak megvonásával egyidejűleg megkezdődtek az államosítások, először a bányákat, majd a 1948-ban a porcelángyárat is államosították, 1959-ben pedig a termelőszövetkezetekbe kényszerítették a mezőgazdaságból élőket. 1950-ben a közigazgatást szovjet mintára építették ki, amely így a civil lakosságot az ellenőrzése alatt tartotta. 1948-ban az állami erőszak és a közigazgatási szervek a katolikus egyházat is szűk keretek közé kényszerítették, 1990-ig a szabad vallásgyakorlást korlátozták.

1945 után Herenden a fejlődés részben annak következményeként indult meg, hogy a kommunista párt a dolgozókra szavazóbázisként tekintett, és ezért a település fejlődését támogatta.

 1956-tól kezdve a falu rendelkezik vezetékes vízzel, az utána következő évtizedekben – részben a porcelángyár támogatásával – a közösség fejlesztésére komoly befektetések indultak meg. 1969-ben felépítették az új kultúrházat, az 1970-es években megindult a vezetékes gáz kiépítése és felújították az úthálózatot. Az1980-as években kiépült a telefonhálózat és a szennyvízhálózat. Ezeknek a folyamatos befektetéseknek köszönhetően Herend az infrastrukturális fejlődést tekintve az 1990-es években, Veszprém megyében az első helyen állt.

A kommunista rendszer a német anyanyelvet nem pusztította el teljesen. 1955-ben az általános iskolában tanítottak németet, a 70-es években a hagyományok felkutatására és ápolására „Heimatklubot” alapítottak, majd 1992-ben megalakult a Német Nemzetiségi Egyesület és a nemzetiségi dalkört.

Porcelángyári munkások az 1970-es években

Porcelángyári munkások az 1970-es években

A rendszerváltás (1990) után

 A Kádár korszak után Herend lakossága önálló települési önkormányzatot választott, amely a település befektetéseit sikeresen lebonyolította, sőt partnerkapcsolatot épített ki németországi Marktleuthen településsel. A kommunista rendszer bukása után új egyesületeket, klubokat, és más szervezeteket alapítottak a faluban.

    A porcelángyár privatizálásával a gyári dolgozók is az üzem résztulajdonosai lettek. A település jövője függ a porcelángyártól, amely átlagosan 1600 főt foglalkoztat, valamint részben a majolikagyártól, amely kb. 300­­–­350 főt foglalkoztat. A porcelángyár sikeres üzleti stratégiája biztosítja annak konkurenciaképességét a világpiacon, a majolikagyár azonban sajnos még nem találta meg a helyét az új gazdasági rendszerben.

    Herend 21. századi fejlődéséhez a belső feltételeket sikerült megteremteni.

Intézményrendszer

Közigazgatás

 

Herend Veszprém megye egyik legújabb városa. E címet 1999 nyarán, július elsejével kapta meg, éppen az önálló községgé válás 150. évfordulóján. A városavató ünnepséget október 16-án tartották, melyre meghívták a környező települések és a partnervárosok, a németországi Markleuthen és a székelyföldi Madéfalva képviselőit is.

A betelepített puszta 1849-ben kapta meg a községi rangot, de községi önkormányzatról az 1850-es években, jóformán 1867-ig alig beszélhetünk. Herend az 1872-ben megalkotott vármegyei szervezési szabályrendelet értelmében a veszprémi járásba, azon belül a bándi körjegyzőségbe osztották be.

Bánd a körjegyzőség területének (Bánd, Herend, Márkó) földrajzi középpontjában feküdt, de ezen kívül semmi más előnyt nem tudott felmutatni. Herend már ekkor is kedvezőbb pozícióban volt: saját vasútállomással, távírdával és postával, porcelángyára révén ipari hátérrel bírt. Csak idő kérdése volt, mikor veszi át a székhely szerepkörét.

Herend 1898-ban lett a térség közigazgatási központja: a herendi jegyzőséghez tartoztak a szomszédos kisközségek, mint Bánd és Márkó. Nehézséget jelentett, hogy a településen csak 1905-ben vásároltak községházát, addig a testületi üléseket a bíró házában tartották. 1905 után a községházán kapott helyet a Herendi Segélyező Egylet és a Tejszövetkezet is. 1906-tól kapcsolták be a körjegyzői hivatalt a közigazgatási távbeszélő-hálózatba. Szent István, Németi, Horhi puszták területe 1908-ig Szentgálhoz tartozott, csak ekkor csatolták hivatalosan Herendhez.

Herend a két világháború közti időszakban is kisközség és körjegyzőségi székhely maradt Bánd és Márkó beosztott kisközségekkel.

Az 1960-as években végrehajtott közigazgatási racionalizálás Herendet kistérségi hatáskörrel ruházta fel. 1969. július 1-től Bánd és Márkó községi tanácsokkal együtt községi közös tanácsot hoztak létre, melynek szákhelye a legfejlettebb település Herend lett. Ezen pozícióját az 1989-es rendszerváltásig megőrizte.

A rendszerváltás utáni első választást 1990. szeptember 30-án tartották meg, amikor Bors Gábort választották polgármesterré. Márkó és Hárskút már előző évben jelezte, hogy nem kívánja a közös igazgatást fenntartani, Bánd viszont maradt a Herenddel közös körjegyzőségben.

Német Kisebbségi Önkormányzat
 

A település német kisebbségének életét 1995 ősze óta a Német Kisebbségi Önkormányzat irányítja, melyet 1995. november 19-én 256 választópolgár részvételével választottak meg. Az 1995. november 23-án megtartott alakuló ülésen a képviselők - Arnold Mária, Presits Sándorné, Kaphegyiné Szabó Mária, és Wolffné Eckert Gyöngyi, elnök Bauernhuber József. Az eltelt 10 esztendőben két alkalommal volt még lehetősége a helyi német kisebbségnek képviselőket választani, 1998-ban és 2002-ben.

A jelenlegi képviselők: Bauernhuber József, Fódi András, Scháner Gabriella és Wéber Gyula. A testület a 2002. november 5-i ülésén Presits Sándornét választotta meg a kisebbségi önkormányzat elnökévé. Az elmúlt tíz évben kisebbségi képviselők voltak még Kerner Marcella és Ujhelyi-Kiss Gyuláné is.

A kisebbségi önkormányzatnak Herend életében rendkívüli jelentősége van, hisz megalakulása óta a képviselők és a kisebbséghez tartozó valamennyi polgár, aktív részesei a település kulturális életének. Meghatározói a hagyományápolásnak és jelentős munkát fejtenek ki az oktatás területén is. A települési önkormányzattal jó kapcsolatot kialakítva végzik tevékenységüket, hisz a cél közös, egy kulturált, sokszínű, hagyományait tisztelő közösség megteremtése.

Oktatás
 

Általános Iskola

Az alapvető tudást oktató kisiskola már 1779-ben működött, a tanár a diákokat németül oktatta. Az oktatás külső feltételei a 19. század közepén javultak, a szülők kérésére a katolikus általános iskolát államosították, amelynek a fenntartásáról és fejlesztéséről már az állam gondoskodott, abban a reményben, hogy a település német anyanyelvű lakosságát így asszimilálni tudja.

Általános iskola

Igaz ugyan, hogy az erőszakos asszimiláció nem érte el a kívánt eredményeket, de a magyar nyelv elsajátításával az 1867 után született generációk közép- és felsőfokú tanulmányokat folytattak, így a társadalom alsó rétegéből az értelmiségi rétegbe léptek át.

Herenden az állami elemi népiskolai oktatás 1891 novemberében kezdődött két tanerővel, egy bérelt épület két helyiségében. 1899-ben dr. Óvári Frenec képviselő közbenjárására, lakossági segítséggel épült meg a négy tantermes, igazgatói irodával és szolgálati lakással ellátott új iskola. 1900-tól Czuczay Gyula igazgató vezetésével 4 tagú tantestület végezte a nevelő-oktató munkát.

1948-ban 227 tanuló járt az iskolába, a nevelők száma 10 fő volt. Az 1950-es években a 300 fős diákság kinőtte az iskola épületét. Az iskolában kétműszakos tanítás folyt, de a négy tanterem így is kevésnek bizonyult.

1952-ben szülői kérésre, Keller Gyula igazgató javaslatára tanácsülés határozott a német nyelv csatlakozó órában való bevezetéséről. 1971-ben engedélyezték, hogy az intézményben harmadik osztálytól heti 3 órában német nyelvoktatást folytassanak. Ezt 1985-re sikerült kiterjeszteni első és második osztályra is. 1996 óta 5 órára emelkedett a német órák száma.

A herendi iskola 1996-ban vált teljes komplexummá, amikor átadták a minden igényt kielégítő sportcsarnokot. Jelenleg a kistérség egyik legeredményesebb iskolája a Herendi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Első osztálytól kezdve oktatják a német nemzetiségi nyelvet, működik sakk, furulya, német nemzetiségi néptánc; ötödiktől emelt szintű matematikaoktatás.

Fischer Mór Porcelánipari Szakiskola 
 

A szakmunkásképzést és a munkások oktatásának kérdését Farkasházy Fischer Jenő alapozta meg. 1897. július 1-től évi 4000 forint állami támogatással elsőként szervezte meg a tanoncképzést a Dunántúlon, és vállalta, hogy évenként 16 tanoncot fog alkalmazni. A siker mögött azonban hamar mutatkozott az árnyoldal is, mivel a gyár állandó pénzzavarral küszködött. Minimálisra csökkent az oktatásban résztvevő tanulók száma.

Az iparos tanonciskolát 1925-ben újjászervezték, ahol évente 44 festőt és korongost képeztek. 1928-ban azonban létszámuk csökkenése miatt a Herendi Porcelángyár az iskola megszüntetését kérte, így a tanoncok az ismétlő iskolába tartoztak járni.

Az 1937. évi levéltári adatok újból 60 fő tanoncról tesznek jelentést, és a fennálló törvények értelmében a Herendi Porcelángyár Rt-t iparos tanonciskola felállítására kötelezte, amelynek a Porcelángyár az 1938/39-es tanévben eleget is tett.

Az elméleti oktatásnak helyet a Herendi Állami Elemi Iskola biztosított. A közismereti tantárgyak tanításában részt vállalt a Herendi Általános Iskola tanári kara, de a szakmai tantárgyak és a szakmai gyakorlati képzést továbbra is a Herendi Porcelángyár szakemberei végezték. Iskolai előképzettséget tekintve, a tanoncképzést 6 osztály elvégzéséhez kötötték, de szociálisan indokolt esetben ettől eltekinthettek.

1960-ban az újonnan épített, 2002–2004-ig tartó időszakban pedig a felújított és bővített művészeti jellegű szakiskolában folyik a szakmunkás utánpótlás képzése, ahol a leendő szakmunkások kiforrott pedagógiai módszerekkel, korszerű technológiai képzésben és esztétikai nevelésben, oktatásban részesülnek. Jelenleg a szakiskolában a tanulók gipszmintakészítő, porcelánkészítő vagy porcelánfestő szakmák valamelyikét sajátíthatják el. 

Civil szervezetek
 

Herendi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület
 

Nefelejcs (Vergissmeinnicht) Tánccsoport
 

A herendi Vergissmeinnicht / Nefelejcs tánccsoport fő célja a német nemzetiségi táncok felelevenítése és megőrzése. A hagyományok megőrzésén túl a tánc szeretetét, a mozgás örömét és a közösség alkotó erejét szeretnék mindenkihez közelebb vinni. Programjukon főleg polkák szerepelnek. Művészeti vezető: Heiligné Hauck Veronika.

Herendi Német Nemzetiségi Dalkör
 

Az együttes kettős céllal 1992 őszén alakult. Egyfelől, hogy összegyűjtsék a még fellelhető népdalokat, másfelől, hogy színpadra állítva széles körben megismertessék ezeket. 15 éves fennállásuk során nagyon szép eredményeket értek el. A minősítő hangversenyeken sokszor arany, 1999-ben pedig Arany Páva minősítési fokozatot kaptak.Több alkalommal szerepeltek nagy sikerrel Herend testvérvárosa, a németországi Marktleuthen város rendezvényein. Énekeltek a Zene Világnapján a Néprajzi Múzeumban tartott Országos népzenei gálaműsorban, felléptek a Vigadóban. Rendszeresen részt vesznek a környék nemzetiségi fesztiváljain. 2003-ban készítették el a Stingl Vince Alapítvány támogatásával első CD lemezüket, mely elsősorban hazai gyűjtésű népdalokat tartalmazza.

Az együttes létszáma: 48 fő. Karvezető: Kaphegyiné Szabó Mária. Harmonikán kísér: Bauernhuber József.

A tánccsoport - akárcsak a Nemzetiségi Dalkör - a Herendi Német Nemzetiségi Kultúrális Egyesülethez tartozik. 

 

Hagyományok

Településkép, utcaszerkezet

A török kor után sokáig lakatlan puszta az 1760-as évektől vált lakott területté. A fejlődés az akkori postaút mentén indult meg. A település tengelyét ma is a Kossuth utca alkotja, melyen fontos kapcsolódási pont az É–D-i irányú, Bánddal összekötő út, és annak északi folytatása.

A két világháború között itt is megfigyelhető volt a német falvak jellegzetes telekformája, amikor az eredeti hosszú telken több lakóépület állt egymás mögött. Herend legrégebb óta lakott területe, a Diófa, Petőfi és a Kossuth utca még őrzi az egykori falusias karaktert, megőrzésre méltó, jelentős értéket képvisel.

A Kossuth utcán végigtekintve a település legrégebbi részétől keletre helyezkedik el a templom és az iskola, majd újabb lakóterületek után tovább haladva épültek meg az igazgatás és szolgáltatás épületei, valamint a bándi csomóponttól keletre a település újkori fejlődésének motorjaként funkcionáló porcelángyár.
 

A porcelángyár egyetlen nagy telekként illeszkedik a településszövetbe. A közterület felé egy emelet magas, zárt sorban sorakozó épületek tekintenek, szemben vele a település építészeti értékét képviselő legújabb épület, a Porceláneum. A gyár intenzíven beépült terület, különböző korú és minőségű épületállománnyal.

A lakott területek növekedése a 20. században gyorsult fel. A terjeszkedés határait a főút és a vasútvonal határozták meg, irányát a domborzat és a vízrajz befolyásolták. A régi falu környezetében a templom körül, a belterület nyugati részén leginkább az utcás-családiházas, falusias karakterű beépítés alakult ki. A régi, 1945 előtti lakóházak többségét lebontották és újjáépítették. A porcelángyár környékén kisvárosias lakóövezet alakult ki. A gyár szomszédságában többemeletes társasházak épültek.

Herend lakott területeitől elszigetelve, a vasúttól északra, valamint a főúttól délre települtek az ipari létesítmények.

A népesség vallási hovatartozása                                                                                     

Herend lakosságának 97%-át 1942-ben is a katolikusok tették ki. Jelenleg a 3500 főnyi lakosságból 2500 fő katolikus.

Szakrális környezet

Katolikus templom

A telepesek számának emelkedésével szükségessé vált állandó istentiszteleti hely építése. A szegény lakosoknak (mint legtöbb telepes helységben) Herenden sem tellett szilárd anyagú építményre. Kő alapokra Castilioni grófnő segítségével építettek templomot. A Szent Euszták vértanú tiszteletére felszentelt fatemplomot 1779-ben, a mai barokk templomot 1828-ban szentelték fel. A herendiek kezdetektől fogva a szentgáli egyházközösséghez tartoztak, önálló plébániává 1919 után alakult. A templom búcsúját szeptember 20.-a utáni vasárnap tartják.

A herendiek vallásos életét meghatározta, hogy a plébános (sátoros ünnepeket kivéve) csak minden második vasárnapon misézett templomukban, viszont akkor az isteni szolgálat nyelve német volt. 

Keresztek:

1.      A legkorábbi, ma is álló keresztet 1820-ban Eckert Antal állította.

2.      A templom előtt áll az az 1905-ben készült emlékkereszt, amelyet az Amerikába kivándorolt herendi lakosok állíttattak.

3.      A herendi temetőben emlékkereszt és síremlék áll az 1945. április 16-i bombatámadás székely áldozatainak emlékére.

Herendi templombelső

Viseletek
 

Gyermekek ruházata

A kisfiúk (Pui) és a kislányok (Marl) ruházata életük első éveiben nem tért el egymástól. A legjellegzetesebb ruhadarab az alul nyitott nadrág (Zumpfhosn) volt. Négy-öt éves korukig szűk szoknyát viseltek. Nyáron mezítláb jártak, télen papucsharisnyát (Patschkerlstrimpf), fapapucsot (Holzklappen) viseltek. Ezek házi készítésűek voltak.

Iskolás korban már elkülönült egymástól a lányok és a fiúk ruházata. A lányok továbbra is egész ruhát hordtak, nyáron mezítláb jártak. Hajukat hosszú copfba fonták. Hogy sima legyen és ne csússzon, zsírral lesimították. A copfot a 12. életév után tűzték fel a fejtetőre. Télen a ruhára pulóvert húztak és berliner kendőt kötöttek. Magas szárú, fűzős cipő volt a lábukon patent harisnyával. Fejükön sapkát hordtak. Alsóruhájuk gyapjúból készült, melyet hetente cseréltek. Mivel külön hálóruhájuk nem volt, ebben is aludtak.

A fiúk térdig érő nadrágot hordtak. Nyáron mezítláb, illetve Krisztus-papucsban jártak. A papucs házi készítésű, fatalpú, bőrszíjjal ellátott szandálféle lábbeli volt. Télen ugyancsak térdharisnyát, fűzős cipőt viseltek. A harisnyát térd fölött gumi tartotta meg. A téli nadrág vastagabb volt a nyárinál, de az is térdig ért. Volt úgy, hogy csizmanadrágot húztak fel, amit csizmával együtt használtak. Félhosszú, csináltatott, galléros, magasan záródó gombolású kabátkát hordtak, melyet ,Jakl"-nak neveztek. Fejükre nyáron a Szívgárdistáksimléderes sapkáját hordták szívesen. Télen kötött sapka, vagy apjuk levetett kucsmája került a helyébe. A fiúk fejét kopaszra nyírták. A gyerekek zsebébe gyakran dugtak télen a sütőben sütött krumplit, hogy azzal is melegítsék őket.

Herendi fiatal pár, 1930.

Az egyházi és világi ünnepek szokásai
 

Egyházi év szokásai

A németajkú lakosság életét leginkább a katolikus vallás határozta meg. A téli időszak gazdag egyházi ünnepekben, így szokásokban is. Ezen belül advent és a karácsony az eseményekben leggazdagabb.

Advent

A rorate, reggeli mise a karácsonyi előkészület része volt. Az esti égbolt piros színe jelezte, hogy a Jézuska már süt. A szokásos böjti napokat: szerda, péntek és szombat ebben az időszakban is szigorúan betartották. Böjti ételek közé tartozott a bab és az aszaltgyümölcsleves, a tejberizs, a kelt tészták stb.

A téli mindennapos elfoglaltságok közé tartozott: a férfiak fából és régi csizmabőrből a facipőket készítettek. A szánkót is fából faragták és ugyanúgy kezelték, mint a hagyományos bakonyi fafajtákat: a faragás után a fát forró vízben megfőzték, betették egy formába, amelyben a lécek eleje a száradás után felfelé hajolt el.

Katalin napja (november 25.)

Advent a Katalin-tánccal / Katalin napi bállal kezdődött, amit a november 25-e utáni hétvégén tartottak meg.  
 

Szent Borbála napja (december 4.)

Szent Borbála a bányászok védőszentje. A lányoknak némán kellett a házba egy „Borbála-ágat” bevinni. Amennyiben az ág mindennap friss vízhez jutott, elkezdett gazdagon virágozni. Ebben az esetben a lány már a következő évben férjhez ment. Herenden a következőképpen imádkoztak: „Oh, heilichi Parwara, tu edle Praut, Mei Leiw unt Sö ist dir vertraut. Sowohl mir leben bis in den Tot, Kumm mir zerricht in mein letzter Not, ... usw.“

Mikulás - Niklo (december 6.)

December 6-án Szent Miklósra emlékeztek. A Mikulásnak öltözött férfi fekete kabátot viselt és zsákkal járta körbe a falut. A szerény ajándékai között kockacukor, dió és alma volt.

Luca nap – Luza Tag (december 13.)

December 13-án volt Luca napja, ezen a napon tilos volt varrni és kötni, mert különben a tyúkok nem tojtak tojásokat. A népi hagyományok szerint ez a nap kitűnő alkalom volt a szerelmi jóslásokra: a lányok 13 papírra 13 különböző fiúnevet írtak fel, azért, hogy karácsonyig kiderítsék, hogy fogják hívni a jövendőbelijüket.

Luca naptól kezdve megfigyelték az időjárást: december 13–24 közötti 12 nap mindegyike a következő év egy hónapjának felelt meg és az időjárás az aktuális hónap valószínűsíthető időjárását jelezte előre.

Tamás nap (december 21.)

A Tamás napon megélt álmok a hagyomány szerint megvalósulnak.

Szálláskeresés – Herbergsuchen (december 15.)

A Szent család szálláskeresése (Herbergesuche) december 15-én kezdődött, a résztvevő asszonyok kilenc este összegyűltek és magukkal vitték a szent családot ábrázoló képet. Minden este más családnál kerestek szállást. „Globt sei Jesus Christus! Kann tie Heilichi Familie Herberich bekommen?" Imádkozás és énekelés után a szent család képét két égő gyertya közé az asztalra tették és egy napig ott őrizték.

Szenteste és a Christkindl játék (december 24.)

Herenden a Christkindl játékot emberemlékezet óta ismerik. A szereplő lányok ruházata, a játék dramaturgiája és az egyéb kellékek az idők folyamán nem változtak. A játékban 12–15 éves lányok vettek részt, a szereplők létszáma 7–8 fő.

Ádám-Éva nap a lányok a faluban házról házra jártak, hogy minden családnak elvigyék a jó hírt Jézus születéséről. A házakba meghatározott sorrendben léptek be: a Vorbote (előénekes) a csillaggal, amely fából készült és papírral illetve gyöngyökkel díszítették, majd a két angyal a gyertyáikkal, őket követte Mária a bölcsővel, majd az angyal, aki a jászolt vitte, majd a Christkindl, aki egy rozmaringággal díszített almát és botot vitt. Legvégül lépett be a Potzemann, aki tulajdonképpen egy pásztor, aki a kapott ajándékokat gyűjtötte a táskájába és gyakran a botjával megütögette a gyerekeket és fiatal lányokat.

A résztvevők első éneke:

Vorbot:                                  Ich pin ein Pot vom Himmel

                                            Tie Wahrheit euch zu bringen

                                            Gott hat euch tie Mittrinacht

                                            Eine große Freud gebracht.

Zwei Kerzenengel:                  Gelobt sei Jesus Christus

                                           Jetzt san mir schon gekommen an

                                                      Und zinden unsre Lichter an.

Mária, a jászolt vivő angyal és a Christkind hasonló módon énekelve mutatkoztak be.A játék jutalma korábban alma és dió volt, később pénz. A játékot 20 évnyi pihenés után segítőkész asszonyok áldozatos munkájának köszönhetően ismét felelevenítették és ismét a karácsony része lett, így a Christkindl csengők 1983 óta ismét reggeltől estig csilingelnek a herendi utcákon és házakban.

Aprószentek – Unschuldiger Kindelstag (december 28.)

Aprószentek napján a néphagyomány szerint jókívánságok hangzottak el: az iskoláskorú gyerekek elmentek a rokonokhoz és ismerősökhöz és ezt mondták:

„Frisch unt gsund, frisch unt gsund,

Peißt eng kha toder Hund.

Frih aufstehn, frih aufstehn,

Fleißig in tie Kirche gehn.“

Herendi iskolások, 1935.

Újév (január 1.)

Újévkor a kisfiúk és a fiatal fiúk már korán reggel meglátogatták a rokonokat és ismerősöket, hogy minden jót kívánjanak nekik. Az általában egy versike előadásával történt:

„I winsch eng a klickseliches neies Jahr,

Langs Lebn, mehr Freit, wenige Sind,

Nach dem Tod das Himmlreich

Der Herrgott soll eich den Himml kem,

Taß tas Neijahr noch efte erlebt

Mit Freid unt Gsunt unt Einichkeit.

      Gelobt sei Jesus Christus! „

Vízkereszt (január 6.)

Vízkereszttel fejeződött be a karácsonyi időszak és ez egyidejűleg a Víz és házszentelés napja volt. A szentelt vízből minden asszony vitt haza a családnak.

Fábián és Szent Sebestyén napja (január 20.)-án az alábbiakat mondták:

Ezen a napon a következőket mondták: "Fabian, Sebastian, geht ter ersti Saft in den Paum."

Január 25. a tél közepe, Pál megtérésének napjaként is számon tartják.

Polgári ünnepek

Keresztelés

A szülők az első gyermek megszületésekor komát választottak. A koma soha nem a rokonságból származott, mindig idegent kértek meg. Ezt illett megtiszteltetésnek venni és elvállalni. A komáért mindig „izentek". A családban később született gyermekeknek is ugyanazok voltak a keresztszülei, mint az elsőnek. Sok esetben barátok, barátnők váltak komává, akik attól a naptól kezdve magázták egymást.

Lehetett keresztszülő legény, illetve lány is. Ilyenkor az illető későbbi házastársa is átvette a keresztszülői szerepet. Ha valamilyen okból (pl. katonaság) a keresztszülők nem tudtak a keresztelőn jelen lenni, az édesanya keresztszülei helyettesítették őket.

A komaasszony (tie Kohl) feladata volt a gyermekágyas asszony meglátogatása. Három alkalommal ment el hozzá az első héten. Minden alkalommal komakosarat (Kfatrinkorb) vitt. A faluban eseményszámba ment, amikor az ünneplőbe öltözött komaasszony fején kosárral, kezében egy üveg borral végigment az utcán. A kosárban komafazék és sütemény is volt. A komafazékban (Kfatrinhafe) vitte a levest. Első alkalommal tyúkhúslevest (Hühnersuppn), de vitte mellette az egész főtt tyúkot is. Második alkalommal borleves (Weinsuppn) volt a fazékban, hozzá rántott sertéshús és forgácsfánk (Tierekrapfe) járt. Harmadszor vitte a becsinált levest (Eimachsuppn), a rántott csirkét és a kuglófot (Kulupf). Egyetlen alkalommal sem maradhatott el a bor. Néha vittek a komaasszonyok aszaltszilvalét, illetve főtt aszaltkörtét is. Gyakori volt a babapiskótához hasonló száraz sütemény (Plätzel) is. A sok finomságból az egész család evett, s nemegyszer előfordult, hogy az anyának jutott belőle a legkevesebb.

A gyermeket igyekeztek minél előbb megkeresztelni. Az anya sok esetben még fel sem tudott kelni, nem volt jelen a szertartáson. De nem volt ott az apa és a keresztapa (ter Khet) sem. A keresztanyán kívül a bábaasszony kísérte a gyermeket. A keresztelő után a következő szavakkal vitték be a házba: „A klane Heid ham ma fortgetragn, unt e klani Christ ham ma zurückgepracht."Vagyis: „Kis pogányt vittünk el és egy kis keresztényt hoztunk vissza."

A keresztelő estéjén került sor a paszitára. Ezen a „mulatságon" (ahogy nevezték) részt vettek az ifjú szülők, azok szülei és legközelebbi rokonai; a keresztszülők, azok szülei és gyermekei. A paszitának nem volt kötött étrendje, de a leggyakoribb ételekre így emlékeznek: sült hús, rántott hús, pörkölt, sütemények, kalács, forgácsfánk. Volt, aki tejfeles mártást, túrós palacsintát evett paszitán. A mulatság beszélgetéssel, közös énekléssel fejeződött be.

Lakodalom

Herenden a legtöbb esküvőt farsangkor és ősszel, szombati napon tartották. A fiatalokat rendszerint a szülők, keresztszülők hozták össze. Fontos szempont volt, hogy a lány is hozzon annyi földet örökségképpen, mint a fiú. Gazda fia csak gazdalányt, szegény fiú is csak társadalmilag hozzáillő lányt vehetett feleségül.

Herendi lakodalom, 1935.

A szülők előre megegyeztek házasság feltételeiben és a hozomány ügyében. A módosabb menyasszony egy ágyat, négy vánkost, két dunyhát, egy szekrényt és négy széket hozott a házasságba.

Az esküvő előtt három héttel egy csütörtöki napon ment a vőlegény lánykérőbe. A házasulandó ifjút rendszerint a keresztapja kísérte el. Szombaton volt az eljegyzési vacsora, amelyen mindkét részről a szülők, a nagyszülők, a kereszt- és bérmaszülők és a testvérek voltak jelen. Az ünnepi vacsora levesből, húsételekből, kalácsból, kuglófból és borból állt. Ezután a szülők hosszan elbeszélgettek. Megegyeztek a lakodalom időpontjában, a meghívandó vendégek névsorában és a lakodalmi tisztségviselők személyében.

A lakodalom napján a menyasszonyt délelőtt kilenc órakor kezdte el öltöztetni az édesanyja vagy a testvére. Haját már előző nap vékony nyolcszálas copfokba fonták úgy, hogy az egész fejét betakarja. Erre rozmaringgal díszített viaszkarikát tettek. Ruháját saját maga varrta vagy pedig varratta. Anyaga legtöbbször kasmír vagy vastag selyem volt. Rendszerint fehér keményített alsószoknyát, fekete rakottszoknyát, passzentos blúzt és fehér pliszérozott kötényt viselt. A lábán spanglis (pántos) cipőt hordott. A vőlegényen fekete csizmanadrág, csizma és fehér ing volt.

Az inge gallérjára kis szalaggal átfont rozmaringokat tűztek. Ezeket előző este a koszorúslányok (die Kranzeljungfrauen) és a vőfélyek (die Junggesellen) készítették. Ezt nevezték Kranzl-Nacht-nak. Tíz órakor a meghívott vendégek a rokoni hovatartozás szerint a menyasszony vagy a vőlegény házában gyülekeztek.Mindkét helyen vágtak disznót, s gyülekezés közben már sült hurkával, kolbásszal, száraz süteménnyel és borral kínálták a vendégeket. A vőlegény házánál gyülekeztek a helybeli fúvószenészek („Spielleut"). A vőlegény a násznépével, élén a zenészekkel elindult a menyasszonyi házhoz, ahol a templomba induláshoz már készen várták őket.

Az esküvő utáni mulatságon a vánkostánc(Polstertanz) volt a legnépszerűbb. A kör keringőt táncolt, a kör közepén egy játékos kispárnát tartva tarkóján velük táncolt. Egyszer csak hirtelen valaki elé tette a kispárnát a földre. Mindketten rátérdeltek a kispárnára és megcsókolták egymást. Ha lány volt a kör közepén, akkor ő előbb néhány fiút megtréfált, mert mielőtt a fiú rátérdelt volna a párnára, elrántotta előle, s a fiú mindkét térddel a padlóra esett.

Egy másik kedvelt táncfajta volt a tűtánc(Nadeltanz). Egy személyt a körben állók középre állítottak, bekötötték a szemét, majd a körben állók valamelyikének a ruhájába egy tűt rejtettek el. A kötés levétele után a körben állónak a tűt meg kellett keresnie. Ha a kereső megtalálta a tűt, mindnyájan keringőt táncoltak. Azután leállt a zene, s akinek a kezében a tű volt, lett a kereső. Ezután táncok, dalok következtek. A mulatság reggelig tartott.

A lakodalom másnapján a közelebbi rokonok ismét összegyűltek és elfogyasztották a maradék ételt. Itt már nem volt zenekar, csupán egy harmonikás, aki hangszerével kísérte a vendégek vidám „sváb" dalait.

Tollfosztás: egy lány hozománya közé tartozott a tollpárna és a tollpaplan, amiket saját kézzel készítettek el. A libatoll volt ehhez a legmegfelelőbb. A tollfosztáskor énekeltek és pletykálkodtak.

Kukoricamorzsolás: az aratás után ősszel a kukoricacsövek hámozásához az egész család összefogott. A kukoricából készítettek az emberek számára is ételeket, pl. a kukoricaprószát.

Fonás: Télen történt a kender fonása. A nyáron több munkafázissal előkészített kendert a rokkán fonták. A finomabb szálakból törölközőt és terítőt szőttek, valamint a férfiaknak bő nyári nadrágot. Az erősebbekből pedig zsákot, szalmazsákot szőttek.

Disznóvágás: a hackstock-ot (bontószék), az üstöt, a teknőt és az 5–6 db különböző félekést már előző nap elő kellett készíteni a disznóvágáshoz. Az asszonyok fokhagymát és vöröshagymát pucoltak.

Korán reggel meggyújtották az üst alatt a tüzet, a disznó leszúrásához illetve a feldolgozásához minden erős férfire szükség volt. A disznót a teknőben forrázták le, majd a megtisztították és felakasztották a rendfára. A feldolgozás a hackstock-on történt. A véreshurkát a töltővel a vékonyabb belekbe töltötték. A disznósajtot pedig a gyomorba. A felkockázott zsírt megsütötték és kinyomkodták, így készült a töpörtyű. A sonkát, a zsírt és a karajt besózták.

A segítők részére ebédre gulyásleves, sütőben sült hús és krumpli valamint savanyúság került az asztalra. Ebéd után elmaradhatatlan volt a sütemény: a bukta és a kuglóf. A szomszédok illetve a segítők kóstolót kaptak. Már másnap begyújtottak a füstölőbe.

Nyelvjárás                                                                                                              

A veszprémi fennsík bajor falvai – ahol Herend is található- egy hidat képeznek a zirci és a rajnai-frank nyelvjárások között. Herend a Dunántúli–középhegység nyugati részében fekszik, amelynek földrajzi központja Zirc. Feltételezhetően innen kiindulva vált dominánssá a keleti dunai bajor (ostdonaubairische) „ui” nyelvjárás, amelyre a következő szavak szolgálnak bizonyítékul: Bruder, Kuh, Schuh, ami a herendi nyelvjárásban: Pruida, Khui, Schui

Kivonat a herendi nyelvjárásgyűjtési szótárból a disznóvágás témaköréből:

Fl’eisch [ flєiʃ] Fleisch, das; » hús

auskep’ackenes ~; Pan’iertes Fl’eisch, das » rántott hús, bécsi szelet

         Kepr’ats~ gebr’atenes Fl’eisch » sült hús

K’änskragn [kenskrɒgn] „Gänsekragen” (eine Art handgemachte Suppennudel, den Namen nach der Form bekommen); lúdgége, kézzel készült levesbetét

Kf’ütskraut [kfy:tskrɒut] gefülltes Kraut; das » töltött káposzta

Kr’amml [krɒml] Grammel, die,-n; nyj. sy. Krammel, die,-n ; töpörtyű

Nudl [nu:dl] N’udel, die,-n; » metélt tészta, krumplis tészta, nokedli

Parad’eissoß [paradєisso:s] Tom’atensoße, die; » paradicsommártás

Pl’uit [pluit] Blut, das,-(e)s,-e; » vér

Schwatnmagn, Schwartl [ʃvɒtenmɒgn, ʃvartl] Schwartenmagen, der » disznósajt

T’instkraut [tinskraut] ged’ünstetes Kraut » párolt káposzta

T’opfəstrudel [topfəʃtru:dəl] Qu’arkstrudel, der; » túrósrétes

            ’Umorka [umorka] G’urke, die,-n » uborka

Wurst [vurʃt] Wurst, die,-e » hurka, kolbász

            ksölichte Pradwurst [ksölixte pradvurʃt] » füstölt kolbász

~fültzl [fültʃl] Wurstbrat, der » hurkatöltelék

            ~pantl [pantl] Wurstfaden, der » hurkamadzag

            („Was ist tes, was ma koche und prana tuit, un essa tuit ma toch net?”)

~supn Wurstsuppe, die,-n  (Brühe, in der die frischen Blutwürste gekocht werden) 

Étkezési szokások                                         

Savanyú káposzta: egy családnak egy évre kb. 50 kg savanyú káposztára volt szüksége. A káposztát fahordóban savanyították, amit a konyhában aztán sokféleképpen készítettek el: káposztalevesként, töltött, párolt és székelykáposzta, káposztás kocka, káposztástészta. A káposztás rétes a mindennapi illetve az ünnepi ebédhez tartozott.

Kukoricaprósza: Hozzávalók: 3 tojás, 150g porcukor, reszelt citromhéj, 5 evőkanál olvasztott zsír, 20 g élesztő, 2 csésze tej, kukoricaliszt. A tojássárgáját és a cukrot, a citromhéjat és az olvasztott zsírt jól összekeverték, az élesztőt a langyos tejben felfuttatták, majd a többi hozzávalóval jól eldolgozták. Ezután hozzáadták a kukoricalisztet, hogy egy kemény massza keletkezzen. A 3 tojásfehérjét felverték és a tésztához adták. Kizsírozott tepsibe tették, tetejére szilvalekvár darabokat raktak, majd megsütötték.

Aszalt gyümölcsleves: az aszalt gyümölcsleves ünnepnapokon került az asztalra. Kenyérsütés után a sütőbe helyezték a körtét és a magos szilvát.

  A lakodalmi ebéd: tyúkhúslevesből, paradicsommártásból — amihez rendszerint a levesben főtt húst tették —, töltött káposztából, sült húsból állt. 

 

Herendi búcsú, 1935.

Látnivalók

Herend Veszprémtől mintegy 15 kilométerre fekszik, 341 méterrel a tengerszint felett, a Bakony északi és déli részének találkozásánál, a Veszprém-Devecser-árokban. Jól megközelíthető, hiszen határát érinti a 8-as főút, autóbusszal is el lehet jutni a városba.

Porcelán Manufaktúra – Porceláneum
 

Az 1826-ban alapított porcelángyár túlélt háborút, természeti katasztrófát, gazdasági világválságot és néhány politikai rendszert. A manufaktúra tudatosan ápolja a hagyományokat, a herendi porcelán minősége állandó. Ezt honorálják a vevők is, akik között megtalálható az angol, a spanyol királyi család, a japán császári udvar, a Habsburg-család, államfők, színészek, zenészek, világcégek vezetői.

Herenden járva ki ne lenne kíváncsi arra, hogyan készül – kizárólag kézimunkával – a herendi dísztárgy vagy étkészlet? Minden megtudható az 1999-ben átadott Porcelániumban, a manufaktúra túloldalán. Az épületkomplexumban helyet kapott egy mini manufaktúra, ahol bárki szabadon, élőben végigkísérheti a magas képzettségű herendi szakemberek, a korongosok, modellőrök, porcelánfestők munkáját az alapanyag előkészítésétől a kész porcelánig. Előzetes bejelentéssel a vendégek maguk is kipróbálhatnak egy-egy munkafolyamatot. Meg lehet nézni egy filmet is a herendi porcelán történetéről, majd pedig beülhetünk a kávézóba, ahol természetesen herendivel terítenek. A porcelániumban a világ legnagyobb herendi gyűjteménye látható. A látogatáshoz információ a 88/261–144-es telefonszámon kérhető.

Porcelánmúzeum
 

E múzeumban láthatók a gyár régi, híres termékei, külön csoportosítva a legszebb, legsikeresebb motívumok, a különböző korszakokban készített termékek, és természetesen külön azok a tárgyak, amelyeket a gyárban dolgozó művészek készítettek. A folyosón három emléktábla látható, melyeken a manufaktúrában egykor dolgozó magyarországi német aranyérmes festők: Édl István, Pichner Mihály, és Schindler Antal emlékét örökítik meg. Egy negyedik tábla Fischer Mórra emlékeztet.

Római katolikus templom
 

Herend másik nevezetessége a műemlék jellegű római katolikus templom a Kossuth Lajos utcában. 1779-ben emelték kőből és fából, majd 1828-ban barokk ízlésben átépítették. Szép és értékes a berendezése.

Ezek közül is kiemelkedik az 1935-ben készült porcelánablak, melyet Csapvári Csapek Károly készített a porcelángyárban. Eredetileg két példány készült, s amikor a második világháborúban az először beépített ablak elpusztult, az addig kiállításokon szereplő másodikat építették be. Az ablak Szent Erzsébetet, II. András király leányát ábrázolja, aki egy kenyeret tart a kezében annak jeléül, hogy a szegények gyámolítója volt, mivel férje halála után szétosztotta köztük vagyonát. Ez a világ egyetlen porcelánablaka, értéke felbecsülhetetlen. 

 

A katolikus templom porcelán ablaka

Források

Arnold Mária: Adalékok Herend nemzetiségi lakosainak életéhez a századfordulótól a II. világháború végéig. Kézirat, Herend, 1994. Veszprémi Laczkó Dezső Múzeum néprajzi Adattára 12.560-94.

Arnold Mária: Egy német népszokás élete. A Christkindli járás szokása Herenden. H. n. 1995. 17 lev. Veszprémi Laczkó Dezső Múzeum Adattára

Bányai János–Scháner Bálint–Pesovár János–Rásky Mihályné:Herend község krónikája. (Kézirat, a Herendi Német Kisebbségi Önkormányzat tulajdonában), Herend, 1976.

Bél Mátyás: Veszprém vármegye leírása. Veszprém, 1989. A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 6.

Csányi Károly:A herendi porcellángyár. 1839–1920. Műbarát, Bp., 1921. 141–143., 169–172.

Czuczay Gyula(szerk.): A Herendi Állami Elemi Iskola I. Értesítője az 1899–900-ik iskolai évről.Veszprém, 1900.

Damm Istvánné: Herendi iskola története. Szakdolgozat. Herend, 1976. 31 lev. MK TFGy

Dornyay Béla:A herendi porcellán műipartelepeiről. (Klny. a Veszprémvármegyéből) Veszprém, 1918.

Glück Noémi: Christkindl-járás Herenden. Szakdolgozat Szombathely, 1995. 98 lev. BDTF

Hudi József(szerk.): Előadások a Veszprém megyei németek történetéről (1946—1948). Történeti konferencia, Veszprém, 1996. június 8. Veszprém, 1997.

Hudi József:Herend története: egy bakonyi község múltja és jelene [a néprajzi tanulmányok szerzői Arnold Mária és Köller Mónika]. Veszprém: Herendi Német Kisebbségi Önkormányzat. 1998. 329 p.

Katona Imre:5-betűs herendi porcelánok az Iparművészeti és a Bakonyi Múzeumban. In: Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei (Későbbiekben VMMK) 5 (1966), 247–255.

Katona Imre:Ismeretlen adatok a herendi porcelángyárról. In: VMMK 10(1971), 303–311.

Kaufmann Andrea:Német nemzetiségi lakodalmi szokások Herenden. Szakdolgozat. 1985. 38 lev. OIS

Koller Mónika: Egy sváb lakodalom Herenden. H.n. 1995. 12. lev. Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém

Kovács Izabella: Herend közterületén álló keresztek. Kézirat, Herend, 1997. A Veszprémi Laczkó Dezső Múzeum néprajzi Adattára 12.659-97.

Layer Károly: A herendi porcelángyár története. Bp., 1921.

Márkusné Vörös Hajnalka: A Veszprém megyei németek történetének levéltári forrásai. In: A magyarországi németek történetének levéltári forrásai 1670–1950. Szerk: Apró Erzsébet–Tóth Ágnes. Institut für deutsche Kultur und Geschichte Südosteuropas an der Ludwig-Maximilians-Universität, Munchen – MTA Etnikai.nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Budapest 2010. 930–1025.

Mihalik Sándor: Stingl Vince herendi kerámiaműhelye. In: VMMK 1 (1963), 221–230.

Mihalik Sándor: Stingl Vince családja. In: VMMK 2 (1964), 271–280.

Molnár László: A Herendi Porcelángyár a reformkorban. In: VMMK 1 (1963), 231–245.

Molnár László: A herendi porcelángyár a szabadságharc idején. In: VMMK 2 (1964), 271–290.

Molnár László: A Herendi Porcelángyár jubileumi szoborpályázata. In: VMMK 4 (1965), 305–318.

Molnár László: A Herendi Porcelángyár művészeti törekvései 1825 és 1850 között. In: VMMK 9 (1970), 111–122.

Molnár László: A herendi porcelángyár az 1873-as bécsi világkiállítás idején. In: VMMK 13 (1978), 273–288.

Ny. Nagy István: Pesty Frigyes kéziratos helynévtára. Történelmi Veszprém megye. Pápa, 2000. Kislődre vonatkozó adatok: 85.

Sikota Győző: Herendi porcelán. Bp., 1970.

Sikota Győző: Herend porcelánművészete. 3. kiad. Műszaki Könyvkiadó, Bp.,1984.

Székely Ferenc: Szakrális emlékek Herenden. Kézirat, Herend, 1997. A Veszprémi Laczkó Dezső Múzeum néprajzi Adattára 12. 658–97.

Szűts István Gergely: A műhelytől a szalonig. A Herendi Porcelánmanufaktúra a Monarchia idején. A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 24. Veszprém, 2011. (19. kép)

Levéltári források:

Herend kisközség iratai 1881 és 1950 közötti időszakból kerültek a Veszprém Megyei Levéltárba (később VeML). Az irat-együttes (VeML V. 341) nyolc sorozatot foglal magába:

I.        a képviselőtestületi jegyzőkönyvek öt kötetben 1881–1944. április 1-ig (belső mutatóval),

II.      az általános iratok 1935–1949-ig, az elnöki iratok 1948–1950-ig.

III.   Nyilvántartások: a kiadott iparigazolványokról (1931–1938), tuberkolutikos, fertőző betegekről, siketnémákról, elmekórosokról (1928–1942), a pásztorokról stb.

IV.    Háztartási iratokban Herend és Márkó költségvetése (1933–1944),

V.       Adóügyi iktató 1950-ból,

VI.    Közellátási iratok 1945-ből

VII. Vegyes iratok között Herend, Márkó és Bánd szabályrendeletei, háborús károk összeírása 1945, hivatalvizsgálati jegyzőkönyvek (1947–1951) és dobolási könyv 1948–1953.

VIII.   A telekkönyvi iratokban Herend kataszteri földkönyve (1907), birtokrészlet lajstroma és birtoklapjai.

A Veszprémi Törvényszék úrbéri törvényszéki irataiban (VeML VII. 1.b) található Herend birtokkönyve 1893.

A település kataszteri felmérésinek (1923, 1942) szöveges anyaga az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal Veszprém megyei anyagában (VeML VI. 103.b.) elérhető.

A herendi egyesületi életre vonatkozóan a Herendi Polgári Lövészegylet iratai 1930–1936 (VeML X. 202) a lövészegylet német anyanyelvű tagjaira, a befizetett tagdíjakra és egyéb működési ügyekre nyújt kutatási lehetőséget. A Herendi Községi Önkéntes Tűzoltóegyesület iratai 1974–1992 (VeML X. 726) és a Herendi Sportkör iratai 1970–2002 (VeML X. 540) betekintést nyújtanak az önszerveződő egyesületek belső életébe.

Herend telekkönyvi iratai a Veszprém Megyei Levéltárban a Veszprémi Járásbíróság telekkönyvi irataiban (VeML VII. 6. c) találhatók. A telekkönyvi iratok vezetése (az 1868:54. tc. 19. §-a szerint) a törvényszékek hatáskörébe tartoztak, s a kezelést a telekkönyvi hivatal végezte. E jogszabályi rendelkezések jelentettek kiindulópontot az 1855-ben keletkezett és 1967-ig működő, s a magyar igazságszolgáltatásra épülő telekkönyvezésnek. Így alakult ki a telekkönyv és lett az ingatlanok tulajdonjogának és az ehhez kapcsolódó egyes jogok (például jelzálog, haszonélvezet stb.) tárháza. Herend telekkönyvi iratainak vezetése a Veszprémi Járásbíróság hatáskörébe tartozott. Itt vezették a telekkönyvi alapiratokat, melyekben adás-vételi szerződések, hagyatéki határozatok, jelzálog kivetések, az 1920-as évek földreformjának végrehajtására vonatkozó iratok találhatók, kiváló hely-, birtoklás- és családtörténeti források.

A Herendi Porcelángyár iratai (VeML XI. 46) 1839–1993 közötti időszakból 85,60 ifm terjedelemben kerültek a Veszprém Megyei Levéltárba. Az iratok a porcelán-manufaktúra megindulásától a jelen korig tartalmazzák az üzem működésére, kereskedelmi kapcsolataira vonatkozó iratokat.

1839-től kerültek levéltárba a pénztárkönyvek (Ansgabenbuch), 1864-től a számlakönyvek (Strazza), a gyár leltárai 1867–1950, kimutatások az anyaghasználatról, pénztárkönyvek, folyószámlakönyvek, raktárkönyvek, a gyár épületéről készült alaprajzok, a gépek tervrajzai, porcelán-égetési feljegyzések (1839–1950).

Az igazgatók iratai között kutathatók a Fischer családra vonatokozó iratok (1880–1939), Fischer Jenő iratai (1897–1925) és Gulden Gyula iratai (1925–1939). Az igazgatóság működésére vonatkozóan az igazgatósági közgyűlési és üzemvezetőségi jegyzőkönyvei, alapszabályok, szabályzatok gyűjteménye (1923–1947).

A gyár termékeire vonatkozóan fennmaradtak a gyártmányok rajzai formák és motívumok szerint, a 20. századtól fényképes mellékletekkel. Az 1930-as évektől rendszeresen készítettek statisztikákat a termelésről, az eladott termékekről. Külön kimutatást készítettek a gyártott termékek kereskedők általi forgalmazhatóságáról, külföldi szerviz-összeállításokról. Korszakonként megőrizték az árjegyzékeket.

Külön kezelték a gyár jogi és peres ügyeit (1899, 1921–1958), a művészeti ügyeket, benne a kor neves ipar- és szobrászművészeivel kötött szerződései (1926–1965).

A gyár dolgozóira vonatkozóan német nyelvű munkásfelvételi jegyzőkönyvek (1854-), a német festőmesterek szerződései (1844-), tanoncügyek (1937–1963), a műszaki alkalmazottakra vonatkozó levelezés, nyugdíj és balesetbiztosítási ügyek (1930–1948) találhatók. Ritka, érdekes forrás a dolgozókról, műhelyekről, épületekről készült fényképfelvételek (1930–1948).

A termékek forgalmazásával kapcsolatban levéltárba kerültek a külföldi vevők címlistái a kereskedelmi levelezés, benne a kor uralkodó-házainak és vezető politikusainak leveleivel (19. század). A 20. századi kereskedelmi levelezésben a neves kül- és belföldi partnereket sorszám szerint, külön jegyzékelve iktatták. Itt kerültek elhelyezésre a minisztériumokkal és követségekkel folytatott levelezések (1915–1963), a társvállalatokkal és szállítmányozó cégekkel folytatott levelezések (1928–1950), a szakegyletekkel, társaságokkal való kapcsolatok dokumentumai (1908–1949). Megőrizték az üzem vendégkönyveit (1883–1960), a gyárlátogatásokról készült feljegyzéseket (1927–1959), a sajtó- és propagandaügyeket (1900–1966).

A herendi családok közül az Eckert-család iratai 1816–1903 kerültek a Veszprém megyei Levéltárba (VeML XIII. 56). A német nemzetiségű család iratai Pesovár János herendi lakos adta közgyűjteménybe. Az Eckert család a 18. század óta Herenden élt. Tagjai házas zsellérek voltak, akik e rétegből nemigen tudtak kiemelkedni a későbbiekben sem. A fennmaradt töredékes iratok a 19. század első felében élt Eckert János és családja személyes és birtokjogi iratait (végrendelet, úriszéki ítélet eltartási perben, föld-adásvételiszerződések, tagosítási iratok) és a 19. század végén, a 20. század első felében élő Eckert József és családjának telekkönyvi iratait tartalmazza.

A település iskoláinak iratai ugyancsak a Veszprém Megyei Levéltárbantalálhatók. Az 1838–1849 közötti időszak helyi iskolájáról, a tanulók létszámáról, a tanítókról, a nevelés állapotáról (a tanítás nyelvéről) készült kimutatások Veszprém vármegye nemesi közgyűlésének nevelésügyi irataiban (VeML IV. 1. r) vannak.

Veszprém vármegye Tanfelügyelőjének irataiban (VeML VI. 501) található az a törzskönyv, amely az 1884–1887 közötti időszak több mint 300 megyei elemi iskolájának állapotát rögzíti. Az I. törzskönyv adataiban megtalálható a herendi iskola alapításának éve, fenntartója, a tanító adatai, a tanulók száma, az iskola épületének és taneszközeinek pontos leírása. A II. törzskönyv az iskolák vagyoni állapotát és kiadásait rögzítette.

A herendi állami elemi népiskolájának iratai 1899–1947-ig (VeML VIII. 259.), a Herendi Állami Általános Iskola iratai 1946–1970-ig (VeML XXVI. 148.), a MÜM herendi 324. sz. (Derkovits Gyula)porcelánipari szakmunkásképző intézetének iratai 1948–1969-ig (XXVI. 607) kerültek levéltárba.

Márkó német lakosságának kitelepítésével kapcsolatos iratok 1946–1949 (kiosztási birtokívek, földhözjuttatottakról kimutatások, kataszteri birtokívek, leltárak, jegyzőkönyvek és határozatok) a Veszprém Megyei Földhivatal Birtokrendezési Osztályának irataiban (VeML XXIV.201.b.), a kitelepítettek névjegyzékei, németek által visszahagyott javak leltárai, jegyzőkönyvek és határozatok a Veszprém Megyei Földhivatal Telepítési Osztályának és a nagyteveli telepfelügyelőjének irataiban (VeML XXIV.201.c, XXIV. 207.) találhatók.

A Herendi Községi Tanács irataiban (VeML XXIII. 788) a tanács és VB ülési jegyzőkönyvek és a tanácsi iratok 1950–1969 közötti időszakból kutathatók.

A herendi Bakonyalja Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek iratai (VeML XXX. 408) 1969–1973-ig, a márkói Herendvidéke Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, majd Mezőgazdasági Szövetkezet iratai (VeML XXX. 512) 1963–2002-ig kerültek a Veszprém Megyei Levéltárba.

A herendi plébániát 1919-ig Szentgálról látták el, addig ott anyakönyvezték a herendi katolikus lakosságot. 1920-tól anyakönyveztek helyben. 1828-ig az anyakönyveket egy példányban vezették ezek a plébániai iratokkal együtt Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltárban találhatók. 1828 után két példányban anyakönyveztek. A felekezeti anyakönyvek másodpéldányai (1828–1895) a Veszprém Megyei Levéltárban kutathatók (VeML IV. 482). Az állami anyakönyvezés bevezetése után (1895) ugyancsak két példányban vezették az anyakönyveket. Az állami anyakönyvi másodpéldányok (1895–1980) szintén a Veszprém Megyei Levéltárban (VeML XXXI.1.) kutathatók.

Készítette: Márkusné Vörös Hajnalka, levéltáros Veszprém Megyei Levéltár