Földrajzi környezet

Területe 14,64 km². Környező települések: Nagyvázsony, Szentjakabfa, Vigántpetend, Kapolcs, Taliándörögd, Öcs. Területe zömmel a Déli-Bakony kistájcsoport Veszprém – Nagyvázsonyi-medence kistájába tartozik, csak déli, Szentjakabfával érintkező keskeny sávja nyúlik át a Balaton-felvidék és kismedencéi kistájba, mely utóbbi a Balaton-felvidék kistájcsoport része.

       Észak-déli kiterjedése 6,9, a kelet-nyugati 4,5 km. A Vázsonyi-séd völgyében kialakított belterület központjának tengerszint feletti magassága 215 m. Határának legmagasabb, s egyben a településhatár legészakibb pontja a Kabhegy oldalában található: 343 m. A legalacsonyabb a Kinder-tó nevű helyen (valójában nem tó, csak vizenyős völgyalji terület) van, 187 m. Határának jellemzője, hogy térszíne a belterülettől északi és déli irányban egyaránt emelkedik.

       Geológiai felépítése változatos. A negyedidőszaki lösz itt már csak kisebb foltokban lelhető fel, de a lejtőtörmelék a hegylábi felszíneken gyakori. A pannon üledékek között édesvízi mészkő, márga és bazalt található, de a Vázsonyi-sédtől délre triász dolomit is előbukkan.

       Éghajlata mérsékelten hűvös, mérsékelten száraz. Az éves középhőmérséklet 9-9,2 ºC, az éves csapadékmennyiség 650-700 mm.

       Vizeit a Vázsonyi-séd vezeti le, amely Vigándpetendtől északra ömlik az Eger-patakba. A Kabhegy és a Tálodi-erdő tömbjének bazalttal borított felszínén több kis természetes tó, vagy vizenyős lefolyástalan terület található.

       Eredeti növénytakarója a cseres tölgyes volt. Az erdő ma is nagy területeket borít a belterülettől északra és délre, szántóföldi gazdálkodás csak a Vázsonyi-séd mentén lehetséges.

       Belterületét a Veszprém – Nagyvázsony – Tapolca közút érinti. Megközelíthető Ajka irányából is. A legközelebbi vasútállomások Ajka (19 km), Tapolca (24 km) és Veszprém (26 km).

Településtörténet

 A „fészekalja falu”-nak is becézett településünk az Eger-séd völgyének legkeletibb települése. Neve a helyi hagyomány szerint a kicsi jelentésű pólya, pulya szavakból, a nyelvészek szerint a puszta személynévből eredeztethető. 
 

	A község újraépítésének 250. évfordulóján 1996.

Régészeti lelőhelyek Pulán
 

      A falu határa és annak környéke a régészeti lelőhelyek bizonysága szerint az emberiség kezdete óta lakott. Ez a vidék ma, az elmúlt századokban, de már a régmúltban is alkalmas volt emberek letelepülésére. Ebben minden valószínűség szerint az emberi életet meghatározó tényezők (természeti környezet, időjárás, stb.) is közrejátszottak.

A legkorábbi leletek a hatezer évvel ezelőtti újkőkorból valók. Megtalálhatók itt a rézkori és a vaskori élet nyomai is. A rómaiak jelenlétére a Tálad alatti völgyben, a pataktól észara eső domboldalon, s a volt halastó gátjától keletre találunk igazolást. A népvándorlás és honfoglalás kori lakottságot Pulán a Sósvályuk észak-nyugati részén előkerült temetkezési lelet bizonyítja.


Pula középkori törénete

      A mai falu határában a középkorban két település volt: az 1233-as említésű Pula, és egy 1171-es oklevélben szereplő Tálad nevű falu. Birtokosa a Rátót nemzetség, illetve a 15. században az velük rokon Gyulaffy család volt. A törökök közeledtére mindkét település pusztává vált: Tálad 1548-tól, Pula pedig 1557-től. Az elnéptelenedett faluk határa az 1620-as években – Devecser tartozékaként – Pápával együtt az Esterházy családé lett.

Németek betelepítése
      

      A betelepülés lehetősége 1745 nyarától vált lehetővé. A nagy kérdés: honnan települtek be, illetve le? A telepítési szerződést az Esterházy-uradalom devecseri tiszttartója (Poór János) kötötte meg két, Öcsről áttelepülő családdal 1745. július 1-jén. A németek betelepítése is ez alapján történt.

Szorgalmas és kitartó emberek (és leszármazottaik) marad(hat)tak meg tartósan e két évszázadnyi ideig lakatlan területen. Az újratelepítés utáni két évtized alatt alapjaiban kialakult Pulán a hagyományos jobbágyi gazdálkodás és a közösségi/községi élet.

A jobbágy-lét, az akkori paraszti élet lehetőségeit az uraság által biztosított feltételek jelentették:

·                   54 mérő szántóföld (1 pozsonyi mérő 528 öl)

·                   káposztáskerti terület „az folyó körül”

·                   házhely

·                   a korcsma használata negyed esztendeig

·                   sertések makkoltatása kikötésekkel

·                   épületfa az építkezéshez

·                   erdő-írtás

·                   szabad migráció, költözködés – elbocsátólevéllel

·                   adómentesség „három szabad esztendő” (sem földbér, sem tized)

·                   zsellérek

A jobbágyok kötelezettségei:

• jó és helyes házak építése
• negyedévenként 4 forint cenzus (földbér)
• fuvar 4 marhával – havonta egy nap
• tized a termésből (méhrajokból, bárányokból is)
• a tizedet Devecserbe szállítani

      Kezdetben nagy volt a fluktuáció (a korábbi betelepülők el- és a helyükre az újak beköltözése). Az 1747-es év 31 neve közül csak ötöt találunk 1757-ben is. Ez azt jelenti, hogy tíz év alatt csak minden hatodik betelepülő marad meg. Az 1757-es 40 családból 24-et (alig a felét!) találunk meg a következő években. Igaz, a telepítési szerződés lehetőséget adott a háromévi adómentességre és az elköltözésre is.

 

Pula népességi adatai
 

     A korabeli püspöki látogatások során készült névjegyzékekben megtalálhatók az adatok, vagyis a nevek és a számok – Pulára vonatkozóan 3 évre:
 

A kezdeti években mutatkozó nagyarányú lakosságcsere, lassú ütemben ugyan, de megszűnt, és egyre növekedett a népességszám.

Az első hivatalos magyarországi népszámlálás (1784–1787) pulai adatai:

A férfiak közül:

      A 18. század utolsó negyede és a 19. század első fele viszonylagos nyugalommal telt, ami egyúttal a lakosság megelégedettségére enged következtetni. Az úrbér rendezését követően jól alakulhatott a lakosság zömét kitevő jobbágyi-paraszti réteg, és a zsellérek sorsa is.

 

Templomépítés
 

      A dolgos hétköznapokat élő szorgos pulaiak mindenkor vállalták a közösségi érdekek – a lelkieket is beleértve – megvalósításából rájuk háruló feladatokat. Krammer György jobbágy áldozatkészségéből 1773-ban elkészült a Szent Flórián kápolna. S 1797-re megépült a falu méreteihez képest nagy templom.

 

Szőlőtelepítés
 

      A pulai jobbágyok 1811-ben a földesúrhoz folyamodtak szőlőtelepítés engedélyezése ügyében. A kijelölt erdőrész fáinak, s azok tuskóinak kitermelése után 1812-ben nekiláthattak a szőlővesszők telepítésének. A 28 hektárnyi területen 75 parcellát, átlagosan 1 magyar holdnyi területet mértek ki az igénylők részére. 1817-ben a pincék építésére kértek és kaptak engedélyt.

De két évszázad alatt a Náczi-hegyet két nagy csapás érte: az 1800-as évek végén a filoxéra (szőlőgyökér-tetű) és a társadalomellenes kollektivizálás az 1950-es évek végétől. Ezek tették még ziláltabbá a tulajdonviszonyokat és a gazdasági életet.

     A hegyen az 1972-es általános földrendezéstől állt be a fordulat. Az egész területen jelenleg 45 építmény (pince, présház, nyaraló, többszobás lakás) van, s ezek 60%-a huzamosabb emberi tartózkodásra alkalmas, villannyal s vezetékes vízzel ellátva.
 

Pula története a 19. században

     Az ország és benne a nemzetiségek által lakott falvak történetének nagy jelentőségű eseménye az 1848–49-es forradalom és szabadságharc. A márciusi követelések nyomán az áprilisi törvények következményei falunkban is jelentkeztek. A nemzetőrség Tapolca járási nyilvántartásában 41 pulai neve szerepel. E nemzetőröket a 8. számú Zala megyei zászlóaljhoz osztották be. Három váltásban a Mura bal partján júliustól szeptember végéig teljesítettek szolgálatot. Az októbervégi honvéd bevonuláskor Pula 7 főt állított ki, a tavaszi újoncozáskor pedig újabb 4 főt. 2 pulai honvéd halt meg a hazáért.

      Jelentős esemény volt a jobbágy-felszabadítás, mely csak az 1868. évi örökváltság-törvénnyel lett valósággá. Ettől kezdve vált általánossá a belső és külterületi telkek további osztása. Így jöttek létre a negyed (viertel, fertály) és a nyolcad (achtel, oktál) telkek. Ezt kényszerítette ki a lakosság szaporodása is.

A népességszám alakulása a 19. században:

   1829: 466 fő             1848: 520 fő          1857: 386 fő             1869: 487 fő            1890: 530 fő

Pula 20. századi története 

      A földművelő jellegű faluban egyre többen keresték a megélhetés javítását a századfordulón és utána. Az Amerikába kivándorlók többsége hazajött a keresett, megspórolt pénzzel. Megkezdődött a szomszédos magyar falvak határában eladásra felkínált földek, s a messzebb eső településeken a szőlőterületek felvásárlása. Ez a folyamat az 1920-as évek után is folytatódott.

Közben jött az első világháború minden megpróbáltatásával, s 19 pulai katona hősi halálát hozva.

     Az 1919-es tanácsköztársaság idején a falu nagy tekintélyű tanítója elkötelezte magát az akkori forradalommal. A világháború utáni revizionizmus szülte a levente mozgalmat, s később a Volksbund helyi szervezetének megalakulását. Válaszul olvasókört szerveztek a magyar haza iránti hűséggel elkötelezett pulaiak. 

Képes üdvözlőlap 1937-38-ból

      Az 1941-es népszámláláskor az őszintén bevallott hovatartozás alapján az 1944. szeptember közepén elrendelt kényszerű német katonai bevonultatás nagy traumája volt a falunak.

     A második világháborúban 21 pulai állampolgár áldozta életét. Javakori férfinépség nélkül élte meg a lakosság az orosz bevonulást (1945. március 27.) és a rá következő éveket. S jöttek az utóbbi fél évszázad esztendei, ugyancsak sok-sok változással és megpróbáltatással.  

      A két világháború elhunyt hősök emlékét őrzi a templomkertben található világháborús emlékmű.

      A lakosság a világtól 200 évig elzártan, magyar települések gyűrűjében, de azok lakóival, többnyire baráti, időnként pedig – csak nagyritkán! – ellenségességben megnyilvánuló kapcsolatban élt. A helyben becsülettel betartott íratlan együttélési szabályok és a vállalt közösségi erkölcs, valamint a lét gazdasági alapjai az ún. „szocializmussal” a 20. század közepétől a semmibe hullottak.

                                                                                                                                
Népszámlálási adatok:

         1910: 496 fő                   1920: 470 fő                   1930: 493 fő

         1941: 465 fő                   1949: 416 fő                   1960: 380 fő

      Pula az újratelepítéstől számítva két évszázadon keresztül mezőgazdasági település volt. Telenként a viszonylag nagy kiterjedésű Esterházy tulajdonú erdőben találtak munkát. A jobbágyfalu mellett a betelepülés után gyorsan (még a 18. században) kialakult a majorsági gazdálkodás is a grófi birtokon. A faluban az igényeknek megfelelően elegendő számú mesterember (kovács, bognár, molnár, kocsmáros, szatócs stb.) élt és dolgozott. Az 1800-as évektől több zsellér foglalkozott takácsként kender szövésével.

Az utóbbi 50 év fejlődés-történeti eseményei röviden:

      A bekötőút építését 1958 őszén kezdték, s 1959. október 16-án adták át a forgalomnak. Felbecsülhetetlen Kossa István, az akkori közlekedési miniszter önzetlen segítsége.

A termelőszövetkezet 1959 márciusában alakult. 1968-ban a nagyvázsonyi tsz-szel egyesítették.

1960-ban villanyt kap a község. Megépül az út Öcs (Ajka) felé. 1964-ben átadják a Tapolca irányába épített utat. Így a világtól korábban elzárt falu három város (Veszprém, Tapolca, Ajka) „központja”, középpontja lett.

1965 novemberére megépítették az új művelődési házat (a mai faluház) és a két boltot (vegyesbolt, italbolt).

1975-ben bevezetésre került a vezetékes víz.

1986-ban megnyitották az alginit (olajpala) bányát.

1993-ban szentelték fel a temetői ravatalozó-kápolnát.

1996-ban megünnepeltük az újratelepülés 250. évfordulóját, s ennek alkalmából átadtunk egy emlékművet. Befejezték a templom újratatarozását.

1998-ban került kiépítésre a kábel-telefon hálózat.

2004-ben bevezették a földgázt.

2006-ban pedig a település csatornázására került sor.

      Egy fél évszázaddal ezelőtt a faluban lévő házak többsége magántulajdonban volt, ezek többnyire több-generációs családi házak voltak. Az Esterházy család tulajdonában volt az általuk használt viszonylag kicsi kastély, a főerdészi ház, a két erdész által lakott ház, a cselédlakások, a malom és a deszkametsző. Községi tulajdonban volt a két pásztorház, az Egyházközségé volt a kántortanítói ház és az iskola. Napjainkban a kastély és a faluház kivételével valamennyi lakóház magántulajdonban van.

      Az óvodások és általános iskolások napi buszozással a helyi, a nagyvázsonyi, a barnagi, a mencshelyi és vöröstói önkormányzattal közösen fenntartott nagyvázsonyi székhelyű intézményekbe járnak. Az általános iskola német nemzetiségi nyelvet és zenét is oktató oktatási-nevelési intézmény.

Intézményrendszer

Elöljáróság – Önkormányzat
 

      A település általános igazgatási, közigazgatási vezetője a községi bíró volt. Munkáját az Esterházy földesúr megbízásából (őt képviselve) a helyi ispán (tiszttartó) irányította és felügyelte. A jegyzői teendőket pedig – mint írástudó ember – a mindenkori tanító látta el.

      Pulán az úrbérrendezés 1767-es kilenc kérdőpontjára adott válaszok felvételekor a helység bírája Halász (Fischer) József féltelkes jobbágy, az ispán pedig Nagy Lőrinc volt. Ők a legkorábbról ismert tisztségviselők. A falu első tanítója – eddigi ismereteink szerint – 1771-ben Summer (Sommer) János volt. Ettől az időtől kezdve – kisebb hiányosságokkal – végig követhető a különféle összeírások alapján a mindenkori tisztségeket ellátó három vezető személye.

      Az 1848–49-es események során mind a községi bíró, mind pedig a tanító-jegyző is a korabeli írások szerint a falu becsületes polgáraiként és az ország jó hazafiaiként végezték munkájukat. 1855 tavaszán a tapolcai járásban a Kapolcson létrehozott kerületi jegyzőséghez a közeli hat falut (közöttük Pulát is) összevonták. Az 1867-es kiegyezést követően 1871-ben (vagy 1886-ban) újonnan szervezett taliándörögdi körjegyzőséghez osztották be Pulát.

      A helyi tanácsok választásakor az 1950. március 16-i határozattal Zala megyétől Veszprém megyéhez, június 1-től a tapolcai járástól a veszprémi járáshoz csatolták a falut, ezen kívül a taliándörögdi körjegyzőségtől is elcsatoltak minket. Az októberi választásoktól önálló tanács működött a faluban. 1969. január 1-től a nagyvázsonyi közös tanácshoz tartoztunk.

      A rendszerváltástól, 1990 októberétől önálló önkormányzati képviselőtestület vezeti a falut. Az igazgatási feladatokat öt község fenntartásában a nagyvázsonyi közjegyzőség látja el. 1994-ben kisebbségi önkormányzat is alakult a faluban.

Oktatás
 

      Magyarországon a falusi oktatás a betelepülés időszakában, a 18. század első felében (közepén) bizonyára alacsonyabb színvonalú volt, mint ott, ahonnan a telepesek érkeztek. Ez (is) késztethette az új hazát itt találó kolonusokat iskola szervezésére. Ehhez az egyházak méltó segítőtársnak bizonyultak. Iskolák létesítése akkoriban a mindenkori földbirtokos feladata volt.

      Pulán 1760-ban már volt imaház. Ez bizonyára azt is jelentette, hogy az akkori tanító-mesteri lakással egybeépített s oktatásra használt teremb en tartották a (vasárnapi) miséket. (Megyénkben a 20. század közepén is volt még olyan község, ahol – templom hiányában – ez volt a gyakorlat). Pulán ez az épület a mai faluház helyén áll/hatot/t.

      A falu első tanítójának a neve, Summer (Sommer) János, 25 éves az 1771-es összeírásban szerepel. Az összeírás adataiból arra is következtethetünk, hogy abban az időben mintegy 40-45 iskoláskorú gyermek lakott itt, s hogy pár évvel korábban kezdődött az iskolai oktatás. A tanítás nyelve (meg a miséké is) a német volt.

      1807-ben már állt a mai Fő utca 36. számú ház, s abban a tanítói lakás, és annak ún. első szobája tanteremként. Ez zsúpfedésű, faoszlopos tornácú (gangos) épület volt, melyet száz év után (1904-ben) építettek át.

      1848-ban elkészült a telek udvarában a ma falumúzeumként ismert, a maga idejében ugyancsak korszerű iskola. Ez az épület eredeti formáját őrzi ma is, s a falu azért büszke erre a létesítményre, meg akkori őseire, mivel 1848 őszén a gyerekek akkor vették birtokba a tudásnak emelet új iskolát, amikor bátyjaik a haza hívó szavára honvédnek álltak.

      Az első világháború után új iskola épült a mai Fő utca 39. számú ház helyén, majd 1938-ban egy újabb iskola készült el a mai Fő utca 38. szám alatt. Mindkét oktatási épület megfelelt az akkori idők igényeinek: nagy tanterem, előtér és nevelői szoba. Ez azt jelentette, hogy ezen időponttól három iskolaépület is volt a faluban. Az 1848-ban épült iskola előbb levente-otthon, majd olvasókör lett; az 1910-es évek végi pedig község-háza, s csak a legújabb volt az oktatás és nevelés színtere.

Iskolások az első világháború idején

Tanulócsoportok és nevelők Pulán:

A falu római katolikus iskolája egy tanítóval működött.

       1950. szeptember elsejétől az 1–4. és 5–8. osztály összevonásával két tanerő tanította a gyerekeket úgy, hogy délelőtt és délután váltotta egymást a két tanulócsoport.

       1954-ben az iskola átépítésével két tanterem, kis előtér és kisméretű iroda került kialakításra.

     1959. szeptemberében elkészült a bekötőút és megindult a buszközlekedés. Az 5. osztálytól a nagyvázsonyi iskolába jártak a gyerekek. Pulán az 1. és 3, valamint 2. és 4. osztályosok maradtak. Két-két osztály összevonásával két tanulócsoportban két tanító dolgozott.

      1965. szeptember elsejétől az alsósok összevonásával 1 tanulócsoport és 1 tanító maradt a településen.

      1977. júniustól megszűnt a pulai iskola, a tankötelesek Nagyvázsonyba járnak iskolába.
 

Iskolások 1936-ban

Iskolán kívüli népművelés, közművelődés
 

     Az ún. iskolán kívüli népművelési tevékenység a két világháború közötti időszakban ritkaságszámba menő ismeretterjesztő előadások szervezésével, három-felvonásos színművek betanításával és előadásaival, valamint a nemzeti ünnep (március 15.) estéjével ki is merült.

      Falunkban a magyar hazához hű lakosok összefogásával, a német fasiszta eszmék terjedésének akadályozásával 1940-ben a mai faluházban olvasókör alakult. Esténként rádió-hallgatásra, és beszélgetésre itt jöttek össze a kör tagjai és a hozzátartozók. A helyiség kialakítását és annak fenntartását (fűtés, világítás, takarítás) az olvasókör tagjai vállalták magukra.

      A háború után az 1947–48-as évektől a korábbi népművelés helyére az ún. szabadművelődés lépett. Ennek fő célja elsősorban a falusi népi kultúra ápolása volt. De az 1949–50-es években a politika teljes egészében átvette az iskolás koron túliak műveltségének erős befolyásolását, s indult az ún. kultúrotthon mozgalom. Ennek keretében az 1848-ban iskolának készült, s közben olvasóköri funkciót is betöltő épületet 1951 áprilisában kultúrotthonná avatták. Itt gyülekeztek téli estéken a fiatalok beszélgetésre, rádiózásra, és színművek betanulására. A kultúrotthon és a vele szomszédos ún. nyári konyhát, füstölőt elválasztó falat 1953 januárjában lebontották, s beépített színpad létesült.

      Eleven kulturális élet volt a faluban. Ennek köszönhető a német nemzetiségi népi együttes (zenekar, énekkar, tánccsoport) létrejötte. Az együttes egész estét betöltő (2 órás) műsorral készült, melynek központi része a helyi hagyományok alapján (zene, ének, tánc) összeállított német nyelvű lakodalmas-játék volt. Ezzel léptünk fel a veszprémi színház színpadán, 1954 tavaszán, a veszprémi járás kulturális bemutatóján, nagy sikert aratva. Ez volt 1945 után a megye első német nemzetiségi műsora.

      A villany nélküli falu 1955-ben kapott aggregátoros állandó mozit, ahol vasárnaponként voltak előadások. Nagy jelentőségű esemény volt az új művelődési ház (1965), benne az állandó színpaddal rendelkező nagyterem, öltöző, klubhelyiség, könyvtárszoba, iroda, fotólabor és „vizes-blokk”, azaz vízöblítéses illemhely mosdókkal (külön ásott kúttal). Ebben az új művelődési házban kiscsoportok működtek, (működnek?): néptánc-együttes, színjátszó csoport, fotó szakkör, helytörténeti szakkör és ifjúsági klub, valamint szülők iskolája (főleg a téli időszakban).

      A helyi tanácsi önállóság 1968-ban szűnt meg. Ez az esemény nagyban csökkentette a népművelés kínálta lehetőségek iránti érdeklődést. Nemsokára új színfoltként jelentkezett – átmeneti időre – a farsangi időszakban megrendezésre kerülő sváb-bálok.

      Itt kellett helyet adni a tanácsi kirendeltségi irodának és a helyi orvosi rendelőnek is. Csak az 1997-es nagyobb mérvű felújítás teremtette meg a ma is használatos rendet. Közben az épület az 1980-as évek második felétől faluházként szerepel. Többé-kevésbé hagyományőrző jelleggel néptánc-csoport működik ma is.

      Több mint egy évtizede kerülnek megrendezésre az étkezéssel és kulturális műsorral egybekötött (új) községi ünnepek: karácsony előtt az ünnepi est, húshagyó előtti szombaton a nyugdíjas nap, május utolsó szombatján a májusfa-kitáncolással egybekötött falunap.

Civil szerveződések:
 

      1992-ben alakult meg az Esterházy Károly Közalapítvány, melynek célja és feladata az egyházi tulajdonú templom és kápolna felújítása, javítása, megóvása, valamint a kulturális élet támogatása.

      A PIK (Pulai Ifjúsági Klub) 2007-ben alakult ifjúsági összejövetelek és közös szórakozási alkalmak szervezésére. A klub-helyiség a Fő utca 63. szám alatt található; 2008-ban lett megnagyobbítva.

      A 2007-ben alapított Pulai Náczi-hegyi Kertbarát és Tájgondozó Egyesület célja a pulai náczi-hegyen gazdálkodók összefogása, tájékoztatása, érdekeik védelme, valamint a pulai községhatár természeti és történelmi emlékeinek felderítése, ápolása és környezetének védelme.

Hagyományok

Településkép, utcaszerkezet

 
     Telepítéskor a jobbágyok házhelyeit a mai Fő utcában jelölték ki: 10–10 belső (belterületi) jobbágytelket. A mai számozás szerint az északi oldalon (a felső soron) 10-től 30-ig, a déli oldalon (az alsó soron) pedig 68-tól 89-ig. A telkeket, házhelyeket később osztották, felezték. Így alakult ki 1793-ra a 20–20, azaz negyven fél belsőségi jobbágytelek a házakkal.

      Az újkori falu legrégebb óta lakott része a mai Kastély és a volt Major környéke. Az 1727-es években már itt lakott az Esterházyakat szolgáló erdész. A 18. század második felének közepére a Fő utca végén, és a mostani templommal szembeni oldalon is készültek zsellér-házak, de ekkorra már kiépült a Kis utca féloldalas beépítésű északi fele is, és a volt Major környékén az Esterházy cselédek lakta házak.

Pula 1807.évi térképe

Tanulságos adatokat szolgáltat az 1768-as úrbéri összeírás. A számok szemléltetik a 18. század közepének paraszti életét:

·   Kilenced: termés alapján természetben (terményben)

·   Adózások:

      A községben még ma is pontosan meghatározó a betelepüléskor kijelölt 20 egykori egész jobbágy-telek, és azok területi nagysága. Egy egész belső jobbágy-telek területe 1622 négyszögöl, azaz 5836,5 m2. Egy pozsonyi mérőre 590 négyszögöl, azaz 2122,4 m2 jut. Ezt 600 négyszögölre kerekítve: egy egész belső telek 1,35 mai magyar hold nagyságú. Ebből az következik, hogy a külterületi egy holdnyi területet is 1200 négyszögöllel kell alapul vennünk.

      A településszerkezet kialakulása ugyancsak nyomon követhető a beletelepülés kezdetétől. E tekintetben két térkép (egy 18. század végétől való, és egy 1807-es keletkezésű) nyújt tájékoztatást. A községet eredetileg a Kastély mellett folydogáló, s észak felől érkező (mára már kiszáradt) Névtelen patak osztja ketté. A nyugati rész a Fő utca mentén a falu (Toarf=Dorf) alsó faluvégétől a Kápolnáig tart. A keleti részen van a Kastély és a volt Major, valamint a Kis utca (Nejstift=Neustift) is. A térképek a beépítettséget is mutatják. Az 1858-as térképen a 19. század közepéig kiépített utca-szerkezetet vizsgálhatjuk. Ez a „kép” viszont – kisebb változásoktól eltekintve – nem módosult ötnegyed évtizeden át.

      Pulán a változások 1958-ban a bekötőút építésével kezdődtek. A Nagyvázsonyból leágazó bitumenes út a Kápolnáig épült meg 1959 októberére. Másfél – két év után ez az út tovább épült Öcsig. 1963-ban indult a Tapolca felé vezető út építése, amely kelet felől a Náczi-hegy és a János-hegy alján ágazik el a Káposztáskerteken létesített töltéseken át a Fő utcáig. Itt a csatlakozás miatt a Fő utca mai 66. és 67. szám között lebontásra került egy ház, helyette új épült a Major utca 5. szám alatt.

      Az 1980-as évek közepén felmerült igények alapján jött létre a Kab-hegy utca. Az Önkormányzat tulajdonába került (1991) Major területén kialakított házhelyek beépítésével alakult ki a Kis utca déli oldala, és a Major utca északi házsora. A valaha egységes, s ma is szükségszerű falukép megőrzése érdekében a helyi Önkormányzat külön főépítészt alkalmaz.

Szakrális környezet

      A betelepülők római katolikus vallásúak voltak, s az 1726-ban alapított nagyvázsonyi plébániához tartoztak. Az Esterházyak 1750-ben létesítették a petendi plébániát, s ide tartozott Pula mint leányegyház (filia). Valószínűsíthető, hogy a pulaiak ragaszkodtak Nagyvázsonyhoz, mert 1755-ben a falut a nagyvázsonyi plébániához rendelték. 1812-ben kerültek újra Petendhez, mikortól is a káplán látta el a pulai egyházközséget.

A katolikus templom és kápolnák
 

      1760-ban már állt a Szent Vendel tiszteletére felszentelt pulai kápolna. Krammer György 1773-ban építette a Szent Flórián kápolnát saját költségén.

Pula katolikus templomát Fellner Jakab tervei szerint Esterházy Károly egri püspök, a pápai uradalom birtokosa építtette. Az 1797-ben elkészült templomot Borromeo Szent Károly tiszteletére benedikálták.

Keresztek
 

      Kőből faragott keresztek állnak (korpusszal és alatta Szűz Mária szobrával) a faluban: a templom mellett, a temetőben, továbbá a községbe vezető utak mentén: a Náczi-hegy alsó lejtőjén, az alsó faluvégen és az öcsi út mellett (az ún. Wald-Kreuz). Kereszt áll a Fő utca 70. számú ház utcával érintkező telkén. A legújabb keresztet Fischer József állíttatta a náczi-hegyi telkén 2001-ben. 2007-től fakeresztet találhatunk a táladi pálos kolostor, valamint Tálad falu templomának védett romjainál is. Kálvária nincs a faluban, de stációs képek láthatók a templomban.

Viselet

      A betelepüléskor és az azt követő években bizonyára meghatározó volt a „hozott” mindennapi viselet. Az újabb szükségletekből adódóan az itteni körülményekhez, adottságokhoz kellett alkalmazkodniuk a kolonusoknak az öltözködésben is. S ebben szerepet játszhattak a saját előállítású anyagok. Ezek közül a legfontosabb a kender, és az ebből készíthető vászon. A 18. század második felétől éltek a faluban takácsok, akik a kenderből előállított fonalból szőtték vásznaikat (házivászon). A 20. század közepéig használatos volt (főleg az idősebbeknél) a női vászoning és vászon alsószoknya, a férfiaknál pedig a vászoning és a vászon alsónadrág. Idősebb férfiak az 1950-es években nyaranta még bő vászongatyában jártak.
 

(id.) Szenger György és családja (Az 1940-es évek elején)

      Az idők folyamán a viselet is megváltozott, mégpedig az újabb ruhaanyagok megjelenésével, s nem utolsósorban más települések „divatjának” megismerésével.

Az 1900-as évek első felének viseletére jellemző volt, hogy a nők ingje és alsószoknyája (mindkettő rövidebb a felsőszoknyánál) fehér barhent (parget) pamutszövetből készült; az ing pedig hosszú-ujjú volt. A felső rakott szoknya térden alulra ért, anyaga színes szövet. Szintén ebből az anyagból készítették a felső réklit. Az alsó rékli mellényszerű volt és barhent-ből varrták.

      A fiatalok fejkendője fehér alapon pöttyös/mintás volt, s az életkor előrehaladtával egyre sötétebb lett, akárcsak a felsőruha. A házas asszonyok a fejkendő alatt vagy anélkül csak sopf-ot hordtak, még nagy melegben is. A rékli és a bő, rakott felső szoknya az 1940-es és 1950-es évektől változott meg, maradt el. Jó időben a spánglis-, télen pedig a gombolós magas szárú cipő volt használatos. Ehhez barna (patent) harisnyát viseltek. A középkorú és ennél idősebb asszonyok lábbelije a papucs volt. A női viselet elmaradhatatlan tartozéka az alkalomhoz illő sötét kötény.

      A férfiaknál az ing és az alsónadrág is fehér barhent vagy háziszőttes volt. A nadrág posztóból vagy bársonyból készült a (télen bélelt) csizmanadrág is. A kiskabát és a mellény szintén ezekből az anyagokból készült. A férfiak lábbelije kemény egyenes szárú boksz-csizma volt. A fiúk sapkát, a legények és a nős férfiak pedig kalapot, télen asztrahán sapkát viseltek.




 

Fiatal legények az első világháború idején

A menyasszony keményített, vasalt ráncú bő szoknyát és kék színű selyem hosszú-ujjú réklit viselt. Fején keskeny, színes szalag-masnikkal díszített, rozmaringból font koszorúcskát hordott. A vőlegény ruhája fekete posztó vagy kamgarn kiskabát és nadrág, fehér ing, fekete kalap, és a kabáthajtókán elhelyezett fehér viasz-virágcsokor volt.

Egyházi és világi ünnepek, szokások

      A falu lakosságának túlnyomó többsége római katolikus vallású volt mindig (az uradalmi cselédek közötti más vallásúak kivételével). Ez azt is jelentette, hogy erősen vallásos volt a falu, de a 20. század közepén bekövetkezett változásoktól kezdve ez szűnőben van.

      Korábban a politikai (civil) és az egyházközség szintjén egybeolvadt a vezetés és a szokások gyakorlata.

      Elgondolkodtató, hogy az ún. (régi) gazdasági év és az egyházi év sem egyezett a naptári évvel. A korábbi falusi életforma szerint ez érthető és elfogadható volt a gazdálkodó földműves ember számára (a termést betakarították, s a következő évet is előkészítették: őszi szántás és vetés), és az időjáráshoz való igazodás kényszere is ezt indokolta.

      Az adventi időszakkal kezdődött a fonó, azaz a megtört (tilolt) és gerebennel fésült kenderkóc fonása. A lányok esténként egy-egy háznál gyülekeztek, s az odavitt rokkákon fonták a fonalat. Későbbi időpontban a legények is odamentek, tréfálkoztak, udvaroltak, apróbb csínytevéseket követtek el, és énekeltek.

      A tél beálltával, a fagyos időszakkal, a karácsony előtti napokban kezdődött a disznóvágás, melynek több évtizedes munkamódszere külön téma. A disznóölésnek mindig a kedd, ritkán a csütörtök volt a napja. A nagy munkában a rokonság (komaság) összesegített, s a csúcspont az esti disznótor volt. Ennek befejezése előtt a fiatalok bezörgettek és be is engedték őket. Ilyenkor a következő verses szöveget mondták:

Kujn ámt he(j)r und fráu!

Guten Ábend Herr und Frau!

Jó estét Úr és Asszony!

Kepsz mi(e)r ejn stikl fon eng(e) száu,

Geben Sie mir ein Stück(chen) vor eure Sau,

Adjanak nekem egy darabkát disznójukból,

Nu(e)r ejn stikl fleis und ejn stikl vurst.

Nur ein Stück(chen) Fleisch und ein Stück(chen) Wurst.

Csak egy darabka húst és egy darabka kolbászt.

E(i)nge(r) vein lest mi(e)r mejn turst.

Euere Wein löscht mir mein Durst.

Az önök bora oltja a szomjamat.

Sutel mejn(e) fi(e)sz, Frien mejn(e) fi(e)sz.

Sütteln meine Füssen, Frieren meine Füssen.

Remegnek a lábaim, fáznak a lábaim.

Vensz mi(e)r vasz kejm völtsz, Kepsz mi(e)r klej hijtsz.

Wenn Sie mir was geben wollen, geben sie mir gleich jetzt.

Ha önök valamit adni akarnak, adjanak nekem azonnal.

Trauszt bej (d) kham(e) henkt ejn stank(e) vi(e)rst.

Draussen bei der Kammer hängt ein Stange Würsten.

Kint a kamrában lóg egy rúd kolbász.

Kepsz mi(e)r ti lank(e), laszt ti khurcen henk(e),

Geben Sie mir die lange, lassen sie die kurzen hängen,

Adják nekem a hosszút, hagyják önök a rövidet lógni,

Kepsz mi(e)r ejne khurce auh dacu,

Geben Sie mir eine kurze auch dazu,

Adjanak nekem egy rövidet is hozzá,

Mi(e)r szein fül khámeradn dacu.

Wir sind viele Kameraden dazu.

Sokan vagyunk a barátokkal hozzá.

      Luca napján (december 13.) a tyúkokat használt hordó-abroncsba szórt magokkal etették, hogy év közben ne kódorogjanak el, s tojásaikat a gazda(asszony) udvarába tojják.

      Az év legnagyobb ünnepe a karácsony (december 25–26.). Minden háznál állítottak karácsonyfát, melynek „megszerzése” nem esett nehezére senkinek, hiszen erdők közé települt a falu. Szenteste pásztorok járták az utcát, a csordás (tehenes) nagyokat durrogatott ostorával, gyereke rázta a kolompot, a kanász pedig fújta a kürtöt, s kellemes ünnepeket kívántak a gazdáknak, akik egy-egy üvegnyi borral, a gazdaasszonyok pedig élelemmel (hurka, szalonna, kalács) viszonozták a jókívánságokat. Este a kriszkindlik járták sorra a házakat.

      Vízkereszt (január 6.) után kezdődött a farsangi időszak, amely hamvazószerdáig tartott. Ez volt régen az esküvők, a lakodalmak időszaka. E téren is több évszázados szokás szerint zajlottak az események.

Lakodalmas nép, 1940.

Igazi ünnepnek számított Gyertyaszentelő Boldogasszony napja (február 2.), melyhez időjárás-jósló hiedelem fűződött. E napon a gyertyákkal együtt szentelték a lányok és az asszonyok által használt Wachs-Stock-ot. A három estén át tartó farsangi bált a mindenkori legények szervezték. Húshagyókedden legkésőbb éjfélkor (de inkább 11-kor) a községi bíró vetett véget a táncmulatságnak. Húshagyókedd délutánján a különféle maskarában (Fasching-kredl, stb…) öltözött fiúk járták a falu utcáit (bolondjárás), s ezekhez különféle csínytevések kapcsolódnak.

A nagyhét egyházi szertartásaihoz is több szokás társult. A nagycsütörtökön elszállt harangok csak nagyszombaton tértek vissza. Ezen időszak alatt gyerekek járták a falut kereplőkkel, pótolva az elnémult harangok jelzéseit. Virágvasárnap és nagypénteken a templomban passiót énekeltek (1945-ig német nyelven). Nagypéntek reggelén (napkelte előtt) az asszonyok nagyobb leányaikkal elindultak otthonról rózsafüzért imádkozni. Útjuk a következőképpen alakult: temető alatti kereszt, temetői kereszt, Wald-Kreuz, templom melletti kereszt. Útközben a fájdalmas rózsafüzért imádkozták németül. Az utat úgy tették meg, hogy nem szóltak egymáshoz. A húsvéti tojásfestés általános volt a családban. A színes tojások gurítása a fiúk és a lányok szokása volt.

       A májusfaállítás is a legények dolga volt, mégpedig a kocsma előtti részen. Bálhoz kapcsolódva május utolsó vasárnapján táncolták ki a fát. A lányok is kaptak kisebb májusfát vagy ágat a legényektől.

      A templom védőszentjének, Borromei Szent Károly (1538–1584) milánói érseknek napja november 4-e. A község búcsúját a rá következő vasárnap ünnepelték meg a fúvós búcsúi misével, gazdag ebéddel és búcsúi bállal. A bálokban és lakodalmakban a helyileg ismert táncokat is táncolták: Patsch-Tanz, Schuster-Walzer (varga-sicc), Braut-Tanz, Arsch-Tanz (Isten hozott), Kreuz-Tanz, Hoffart-Tanz, Mazurka (lengyelke), Deutscher-Csárdás.

      Az Adventtel kezdődő és András nappal (november 30.) végződő egyházi év a két (és fél) évszázad alatt lassú változásokkal alakította és változtatta meg a mindennapok, a vasár- és ünnepnapok vallási és világi szokásait.

A korábbi több évtizedes gyakorlat szerint minden vasárnap, az egyházilag előírt ünnepnapokon és az ún. fogadott ünnepnapokon (Sarlós Boldogasszony, Szent Flórián, Szent Vendel napja) volt szentmise. Ez mostanra szintén csak emlék. Ugyancsak az emlékezet őrzi az Advent első hétfői rorátét (Hanifmesz = Hanf-Messe), a Karácsony igazi éjféli miséjét, a Nagyszombati „nagy” feltámadási körmenetet, az Úrnapi „régi” (pirgerekkel és fúvósokkal a Fő utcában felállított sátrakhoz vonuló) körmenetet, a Búzaszentelői és a Keresztjáró napok prosekcióit és a Búcsújárásokat (Sümeg, Csatár).

      Dr. Kurt Petermann 1972-ben és 1974-ben járt a faluban népi táncok, dalok és zene gyűjtése céljából. Ő még sok értéket megörökített a falu közösségének hagyománykincséből.

Dr. Kurt Petermann pulai táncosokkal és zenészekkel, 1972.

Nyelvjárás

      Pulán a betelepült német (nem sváb!) ősök mai utódai az ún. keleti dunai (ó)bajor „ui” nyelvjárást beszélték, illetve beszélik ma is. Ennek jellemzője, hogy a német szavakban szereplő „u” magánhangzóhoz „i”-t csatolva „ui” kettőzött (diftong) magánhangzót ejtenek beszédjükben. Néhány példa erre a „jelenségre”:

Mutter = Mui(d) = anya                                              Bube = Pui = fiú

Bruder = Prui(d) = fiútestvér                                      Pflug = Pfluich = eke

Fuß/Füsse = Fuisz/Fi(e)sz = láb/ak                              gut = kuit = jó

Futter = Fui(d) = takarmány                                       Ruhe = Rui = nyugalom

tun = tuit = tesz                                                       suchen = szuih(e) = keresni

Kuh/Kühe = Khui/Khi(e) = tehén/ek                            zu = cui = -hoz, -hez, -höz

További „pulai” szavak:

Feuer = Fai(e) = tűz                   Leute = Leit = emberek               Hefe =Zeig = élesztő

Kapelle = Khapeün = kápolna      Kastell = Khasteün = kastély        Dorf = Toarf = falu

Neustift = Najstift = Kis utca       Meierhof = ma(e)rhof = major

Magyarból átvett szavak, melyek német megfelelőjét nem ismerték:

Labda = Lapt(a) = Ball                 Kakas = Kokas = Hahn

Lepke, pillangó = Pilok = Schmetterling

Kettőzött magánhangzós „ua”-diftongos bajor szavak és pulai megfelelőjük:

Gemeinde = Kmua = község                                    Schule = Schual = iskola

Kohle = Khual(n) = szén                                          Krummet = Kruam(e)t = sarjú

Stein = Stua = kő                                                   Lehm = Luam = agyag

klein = klua = kicsi                                                   Knoll = Knual = családnév

      A kolonusok egyes településekre más-más arányban, különböző nyelvjárást beszélő nyelvterületről jöttek. A kialakult (és elfogadott) nyelvjárás a településeken azzal magyarázható, hogy a többség által beszélt nyelv vált az évek során uralkodóvá.

Étkezési szokások

      Az itt közölt adatok főleg a két világháború között eltelt időszakra vonatkoznak. Természetesen a két időpont nem értelmezhető határpontnak, hiszen a lassú átment lehetősége is fennállt. Amint az is érthető, hogy évszakonként más-más étel került az asztalra.

      A reggeli általában tej, sült krumpli, szalonna, töpörtyű, kevert (tejfölös) túró, szilvalekvár, olajos főtt krumpli, olajos főtt bab vagy olajos (hordós) savanyú káposzta volt.

      Ebédnél a következő levesek egyike került az asztalra: krumplileves, bableves, lencseleves, paradicsomleves, rántott leves kenyérrel, daragaluska-leves, zöldséges (sárgarépa és fehérrépa) leves, tejleves metélt tésztával.

Másodiknak babfőzeléket, krumplifőzeléket, lencsefőzeléket, paradicsomos krumplit (főtt tojással, vagy kolbásszal), tejbedarát, gánicát, lisztes stercet (tejjel), főtt tésztákat (mákkal, dióval, vagy túróval) vagy sült tésztákat ettek. Ilyen sült tészta volt a tócsi, lisztes pogácsa, krumplis pogácsa szilvalekvárral, kukoricaprósza szilvalekvárral, túrós táska, káposztás lepény és a lekváros bukta. Vacsora a déli ebéd maradéka, vagy pedig az, mint a reggelinél.

      Az ünnepi és a vasárnapi ételek a következők voltak: reggeli tejeskávé. Az ebéd: baromfi-aprólék-, füstölt kolbász-, orja-, csont-, vagy gulyásleves (disznóvágások után). A főtt húsok mellé paradicsomos mártást, reszelt ecetes tormát vagy tejes mártást szolgált fel a háziasszony; továbbá húsos (hordós) káposztát, pörköltet vagy sült húsokat. Az ünnepekre jellemző sült tészták a fonott-, mákos-, diós-, vagy kakaós kalács, a vajas kifli, vagy a lekváros-, a mákos bukta, a túrós-, búzadarás-lekváros-, búzadarás-almás-, vagy a káposztás rétes.

      Adventben és nagyböjtben szerdán és pénteken nem ettek húst. Nagypénteken nem volt reggeli, ebédre asztalt gyümölcsből készített hideg levest és túróból gyúrt füstölt túrópogácsát ettek. Csak vacsorára főztek meleg levest és esetleg metélt túrós tésztát. Nagyszombaton ugyancsak böjtöltek, és csak feltámadás után ettek főtt kocsonyát. Szokás volt a húsvétvasárnapi ételszentelés.

      A halottas tor (temetés után, este) az 1950-es évekig volt szokás, melyen a rokonok, a komák, a keresztgyerekek és a halottvivők vettek részt. Baromfileves, főtt baromfihús tormával vagy paradicsom-mártással, húsos savanyú káposzta, sült húsok, kalács és bor került az asztalra.

     A lakodalmi étrend a következő ételekből állt: tyúkhúsleves, főtt tyúkhús tormával és/vagy paradicsommártással, sertéspörkölt, borjú- és csirke- (vagy tyúk-) paprikás, hordós káposzta sertéshússal és tésztafélék.

Lakodalmas nép, 1931 vagy 1932-ben

      A betelepülés utáni első száz évben – valószínűleg – a köles és a csicsóka is szerepelt az étrendben. A falu egyébként az 1950-es évekig az élelmezés szempontjából teljesen önellátó volt. Az étkezéshez szükséges alapanyagokat megtermelte a lakosság. Mindig működött legalább két (lisztőrlő) malom, és egy pirított tökmagból olajat sajtoló olajmalom. Mindháromhoz más településekről (az olajmalomhoz még messziről is) hoztak feldolgozandó „magvakat”.

Látnivalók

Pula a Kab-hegy déli lejtőjének alsó részén fekvő kies település. A község határának ¾ része erdő. A környéken kényelmes és kellemes sétákat tehetünk, és közben sok-sok természeti és építészeti látnivalóra lelhetünk.
 

A község újratelepítésének 250. évfordulóján 1996.

      A falutól északra lévő erdőben van a bazaltbarlang. Nyugatra a szántóföldeken az alginitbánya, négymillió éves lenyomatokkal (ősorszarvú, hal, levél). Ettől nem messze, a Tapolcára vezető útról is látható gejzírkúp. A temető dél-keleti részén a római kor óta művelt volt kőbánya maradványára lelhetünk. Az ún. Rétek alatt tőzeg és kavics bányászható, a déli oldalon kongéria, „kecskeköröm” gyűjthető.

      Építészeti emlékek találhatóak a Táladi dűlőrészen: az egykori Tálad nevű falu templomának romjai a Vázsonyi-Séd mentén, a Táladi rét öblében (délre) az erdőben az 1263-as említésű pálos kolostor romjai.

      A pulai barokk stílusban épült római katolikus templom 1797-ben került felszentelésre, a Szent Flórián kápolna pedig 1773-as építésű. Mindkettő védett építészeti emlék.

      Műemléki védelem alatt áll a Fő utca 62., 69., 79. és a Kis utca 43. számú volt parasztházak, ezen kívül a faluvégi (volt) malom, a malomhoz vezető (Séd felett átívelő) 1896-os építésű háromlyukú kőboltozatos híd.

További látnivalók a faluban: a Kis utca 41. szám alatt található a volt Esterházy kiskastély, a temetőben levő ravatalozó-kápolna, az 1848-ban iskolának épült (mai) Falumúzeum (Fő utca 35.) a templomkertben található két világháborúban elesettek hősi emlékműve, az újratelepítés 250. évfordulóján felavatott emlékmű, és a Fő utcai udvarok végén az északi és a déli oldalon levő pajtasor.

      Fából készített emlékekre lelhetünk a Kis utca felső végén (a Náczi-hegyi emlékoszlop), a Náczi-hegy bejáratánál (a Szent Ignác szobor), a Kastély előtti téren (a Szent Antal szobor), (Blénesi Ignác kopjafája) a Falumúzeum előtt, a templomkertben a testvértelepülés, Étfalva Zoltán kopjafája.

      A Falumúzeumban a községre vonatkozó történelmi és néprajzi tárgyak, dokumentumok kiállítása látható.

      A falutól keletre az útleágazásnál az 1959-ben átadott bekötőút építésének táblás emlékköve áll. A Faluház előterében egy Kossa István emléktábla található. A templom előtti téren az 1945. március végén elhunyt 1–1 német katona (Alois Aigner, és Werner Stoffer) emlék-köve tekinthető meg.

      Alkalmi szálláslehetőség: a község több házánál. (Érdeklődni ez ügyben az Önkormányzatnál lehet.)

Források

Készítették:    

Reményi Antal, okl. kántor-tanító, nyugdíjas, volt polgármester (szöveg)

Piller Magdolna Ildikó, főiskolai hallgató, kisebbségi elnök (számítógépes szerkesztés)

Irodalom:
 

Az első magyarországi népszámlálás. KSH-Budapest, 1960.
 

Folkloresammlung auf Farb- und Tonfilm. In:  Deutscher Kalender 1974. 207–209. 
 

Grünceiszné Józsa Zsuzsanna: Egy német falu a Bakonyban, Pula; Szombathely, (1993) Tanárképző Főiskola, Szakdolgozat

H. Csukás Györgyi: A településmód és öröklési szokások néhány Balaton-felvidéki faluban. In: Morzsák. Tanulmányok Kisbán Eszter tiszteletére. Budapest, 1987.
 

H. Csukás Györgyi: Pula, Márkó és Vöröstó falvak építkezése. In: Veszprém Megyei Múzeumi Közlemények 18. sz. (1987)
 

Hutterer Claus Jürgen: Das ungarische Mittelgebirge als Sprachraum. Max Niemeyer Verlag, Halle 1963.
 

Leitold István: A pulai családok élete. Kéziratos dolgozat a Laczkó Dezső Múzeum (Veszprém) Néprajzi Adattárában

Leitold István: Szülőföldem régi szokásai. Kéziratos dolgozat a Laczkó Dezső Múzeum (Veszprém) Néprajzi Adattárában

Magyarország Régészeti Topográfiája 2., A veszprémi járás. Budapest, 1969.
 

Ördög Ferenc: Zala megye népesség-összeírása és egyházlátogatási jegyzőkönyvei, 1745–1771. Zalaegerszeg, 1991–1998.

Petermann Kurt dr.: Noch erklingen sie. III. Teil, Neue Zeitung, 1974. június 28.
 

Piller Ferenc – Reményi Antal: Egy aprófalu, Pula az ezredfordulón.2001. Kéziratos dolgozat a Laczkó Dezső Múzeum (Veszprém) Adattárában.
 

Porpáczy György: A vigántpetendi plébánia története. 1962. Kézirat a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltárban.

Reményi Antal: Erdők között élünk (Pula honismereti szakköre). In: Veszprém Megyei Honismereti Tanulmányok II. (1973) 81–88.
 

Reményi Antal – Szauer István (szerk.) (Írták Reményi Antal et al.): Pula története. Pula: Pula Község Önkormányzata. 1996.
 

Reményi Antal: Pula 250 évének változásaiból. In: Veszprém Megyei Honismereti Tanulmányok XIX. (2000) 85–94.

Reményi Antal: Egy falu harmadfél évszázados változásai. 2000. Kézirat a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Adattárában.
 

Reményi Antal: Ein Man kam… Gedanken und Erinnerungen an Kurt Peterman. In: In Memoriam Dr. Kurt Peterman. Berlin, 2002.
 

Reményi Antal: Az újkori Pula település-szerkezetének kialakulása és változásai. In: Márkusné Vörös Hajnalka–Mészáros Veronika: (szerk.): Háztörténetek. A dunántúli németek kulturális jellemzői. Veszprém, 2006. 57–80.
 

S. Lackovits Emőke: Az egyházi esztendő jeles napjai, ünnepi szokásai a Bakony és Balatonfelvidéki falvakban. Veszprém, 2000.
 

S Lackovits Emőke: Viseletek, öltözködési kultúra a Bakony és Balaton-felvidéki falvakban. Veszprém, 2001.
 

Veszprém megye helytörténeti lexikona II. Budapest, 1988.
 

www.pula.hu

Levéltári források:

A Zala Megyei Levéltárban (rövidítve ZML) kutatható Pula 18–19. századi történetének számos dokumentuma. Többek között a falu úrbéri iratai: Pula urbáriuma és az urbérrendezést megelőző 9 kérdőpontra adott válaszok (ZML IV. 1.g). Zalaegerszegen kutathatók Pula adóösszeírásai (Conscriptiones dicales) 1773–1838-ig (ZML IV. 9b).

Németbarnag lakosságáról családonként, névszerinti összeírást készített Padányi Bíró Márton püspök 1757-ben, amely a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltárban (rövidítve VÉL) kutatható Conscriptiones animarum (VÉL A-14.) 8. kötet 336–339.

A község úrbérrendezést (1770) megelőző és azt követő állapotaira vonatkozó dokumentumok a Magyar Országos Levéltárban (rövidítve MOL) az Esterházy család pápai levéltárában (MOL P 1216) találhatók, elsősorban a szolgáltatásra vonatkozó iratok (1761: Capsa 1, nr. 1; 1763: Capsa 59, nr. 70; 1773: Capsa 51 nr. 3, 63, 65; 1793: Capsa 64 nr. 268. jelzett alatt).

A Pozsonyi Szlovák Nemzeti Levéltárban az Esterházy-család cseklészi ágának levéltárában található Pula, devecseri uradalomhoz tartozó épületeinek leltára és leírása. Többek között: a pulai vendégfogadó, hajdú és erdőkerülő, pagonyvadász lakásának és a birkásmajor leírása, a Tálad pusztán lévő pulai kétkerekű és a deszkametsző malom leltárai (1829.). Az iratok mikrofilmen kutathatók a Veszprém Megyei Levéltárban.

A Veszprém Megyei Levéltárban (rövidítve VeML) a pulai németek történetére vonatkozóan a következő források találhatók:

Pula kisközség feudális kori, német nyelvű iratainak megmentését Reményi Antal tanítónak köszönhetjük. Közvetítésével menekült meg az enyészettől Pula 1803. évi határjárása, német nyelvű házleltárak (1804), az úrbéresek földjeinek 1838. évi elkülönítésének dokumentumai, a jobbágyfelszabadítást követő felmérések során készült kimutatások a dűlőkről a szántóföldek birtokosairól (1850-es évek), Parzellen Protocoll 1858, a község német nyelvű birtokkönyve az 1860-as évekből és a volt úrbéresek közötti egyezség 1866-ból (VeML V. 429. b.aa).

Pula polgári kori iratai között községi számlák (1868–1913), pénztárbizonylatok (1869–1900, 1933–1940), katona-beszállásolási pótadó főkönyv (1883), adófizetési napi jegyzékek (1887), búzakötvény-jegyzések (1942) találhatók (VeML V. 429.b.bb).

A Pulai Községi Tanács iratai: Tanácsi és VB-ülési jegyzőkönyvek (1950–1968) valamint tanácsi iratok (1950–1987) szintén a Veszprém Megyei Levéltárban kutathatók (VeML XXIII. 879).

Az Esterházy család pápai uradalmának lajstromozott irataiban (VeML XI. 602.b) Pula községre vonatkozóan 1833–1858 közötti időszakból találhatók iratok.

A Zichy-család nagyvázsonyi uradalmának iratiban (VeML XI. 608.) Pulára vonatkozóan bírószámadások (1822–1831), úriszéki iratok (1791–1845) és bérleti szerződések (1752–1819) találhatók.

A pulai hegyközség iratait (VeML IX. 239) Reményi Antal tanító mentette meg és hozta be a Veszprém Megyei Levéltárba 2004-ben. Az iratok között található a pulai hegyközség birtokosainak névsora 1812-ből, a hegyközség „birtokkönyve”, melyet 1810–1848-ig németül, majd 1849–1874-ig magyarul vezettek és a szőlőhegyen történt birtokcseréket (elsősorban adás-vételeket) rögzítették. A hegyközség 1849–1900-ig vezetett jegyzőkönyvébe a hegygyűlések jegyzőkönyveit vezették, ahol az artikulusok végrehajtásáról gondoskodtak: elöljáróság megválasztása, határok, utak, kapuk védelme, a hegy rendjének megőrzése, lopások megakadályozása, a borhamisítás megakadályozása, a munkabér és a szőlő árának limitásása. Levéltárba kerültek a földesúrnak (az Esterházy-családnak) Devecserbe szállított dézsmaborok név és mennyiség szerinti jegyzékei német nyelven (1825–1859), valamint a szőlőhegy bevételeinek és kiadásainak jegyzékei (1817–1872). Fénymásolatban került levéltárba a pulai szőlőhegy hegytörvénye a 19. század első feléből.

A település kataszteri felmérésinek (1858, 1923, 1942) szöveges anyaga (Parzellen Protocoll) az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal Veszprém megyei anyagában (VeML VI. 103.b.), a hozzátartozó térképek a Magyar Országos Levéltár (MOL S.78-79.) és a Veszprém Megyei Levéltár térképgyűjteményében elérhetők (VeML XV. 11. a: T-664 és T-332)

A községi alapszabályok és szabályrendeletek levéltári gyűjteményében(VeML XXI. 102.) található Pula községi szervezési szabályrendelete (1930), a húsvizsgálati díjakról szóló szabályrendelet (1935), a közbirtokosság legelőrendtartása (1907) és a Levente Egyesület alakuló jegyzőkönyve (1925).

Az egyesületi iratok között őrzi a Veszprém Megyei Levéltár a Pulai Levente Egyesület 1930–1943 (VeML X. 207) és a Pulai Önkéntes Tűzoltóegyesület 1967–1972 (VeML X. 719) iratait.

A falu 1922–1942 közötti kereskedelmi életbe nyújtanak betekintést a Hangya Termelő-, Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet Pulai Fiókjának iratai (VeML XI. 105).

Pula római katolikus elemi népiskolájának iratai 1929–1937-ig (VeML VIII. 270.), a pulai állami általános iskola iratai 1945–1974-ig (VeML XXVI. 156.) kerültek levéltárba.

A pulai iskolán kívüli népművelés és közművelés dokumentumai közül a Veszprém Megyei Levéltárban kutathatók a pulai szabadművelődési és népművelési ügyvezető iratai 1947–1951 (VeML XXIV. 511/28) és a Pulai Művelődési Otthon iratai 1957–1973 (VeML XXVI. 763/53).

Pula katolikus lakosságát 1726-től Nagyvázsonyban anyakönyvezték. 1828-ig az anyakönyveket egy példányban vezették ezek a plébániai iratokkal együtt Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltárban találhatók. 1828 után két példányban anyakönyveztek. A felekezeti anyakönyvek másodpéldányai (1828–1895) a Zala Megyei Levéltárban kutathatók. Az állami anyakönyvezés bevezetése után (1895) ugyancsak két példányban vezették az anyakönyveket. Pula 1895-től 1950-ig a Taliándörögdi anyakönyvi kerülethez tartozott. 1950. június 1-én a Nagyvázsonyi anyakönyvi kerülethez csatolták. 1951. január 1-től önálló anyakönyvi kerület lett. Az állami anyakönyvi másodpéldányok (1895-1980 a Veszprém Megyei Levéltárban (VeML XXXI. 1.) kutathatók.

Készítette: Reményi Antal, okl. kántor-tanító, nyugdíjas, volt polgármester (irodalom)

Márkusné Vörös Hajnalka, levéltáros, Veszprém Megyei Levéltár (levéltári források)