Földrajzi környezet

Területe 5,76 km². Környező települések: Pula, Nagyvázsony, Óbudavár, Balatoncsicsó, Szentantalfa, Vigántpetend. Területe teljes egészében a Balaton-felvidék kistájcsoport Balaton-felvidék és kismedencéi kistájba tartozik. Belterülete a községhatár déli végén, szőlőkkel körülvéve, a 334 m magas Mogyorós-hegy déli lejtőjén helyezkedik el.

       Határának észak-déli kiterjedése 4,4, a kelet-nyugati 2,9 km. A belterület központja 260 m tengerszint feletti magasságban található. Legmagasabb pontja az előbb említett Mogyorós-hegy (334 m), míg a legalacsonyabb a Mogyorós-hegy lábánál 223 m.

       Geológiai viszonyai övezetes elrendezésűek. A belterület és közvetlen környékén negyedidőszaki, különböző állagú lejtőüledékek és lösz található. Felette a középidőszaki triász mésztartalmú kőzetek jelentkeznek a Bánkő – Mogyorós-hegy – Dobogó hegy vonulatában. A határ északi felét pannon édesvízi mészkő és tarkagyag üledékek borítják, melybe nagy összefüggő löszfolt ékelődött be.

       Éghajlata mérsékelten hűvös, mérsékelten száraz. Az éves átlagos középhőmérséklet 9,5 – 9,7 ºC, a csapadék éves mennyisége 600-620 mm.

       Felszíni vízfolyásokban rendkívül szegény. Az egyetlen, a Mogyorós-hegy déli oldalában eredő Cserkúti-patak, mely déli irányba haladva hagyja el a település határát.

       Eredeti növényzete a cseres tölgyes erdő volt. A belterület környékén szőlőművelés, a Mogyorós-hegyen legelő- és erdőgazdálkodás folyik. Ettől északra szántóföldi gazdálkodás, távolabb az erdő- és kisebb mértékben a legelőgazdálkodás a jellemző.

       Zsáktelepülés, mely a Nagyvázsony – Zánka közötti közútról közelíthető meg. A legközelebbi vasútállomás Zánka-Köveskál (9 km).

Településtörténet

A település nevének eredete
 

A Szentjakab helységnév előtagja a középkori falu templomának védőszentjét, Szent Jakabot nevezi meg. A fa utótag a birtokos személyraggal ellátott falu, amely idővel fá-ra rövidült.

Szentjakabfa látképe

Szentjakabfa a középkorban
 

Szentjakabfa a Nivegy-völgyben Balatoncsicsó mellett a Bánkő-hegy lábánál települt falu. A legrégibb időben a teljes völgy királyi birtok volt királyi népekkel. Nevét 1306-ban említette először oklevél, mint a Nivegy-völgyben fekvő települést. Ottó király ekkor adta a megkoronáztatásában őt támogató Benedek püspöknek a három udvarnokfalut: Nevegyszentjakabot, Herendet és Tagyon falut udvarnokaival együtt a szolgálatai jutalmául.

Később az adományokat Károly Róbert király visszavette. 1318-ban aztán István püspök szerezte meg a királytól szentendrei birtokaiért cserébe. Ettől kezdve a püspökség megszakítás nélkül birtokolta és sümegi uradalmához kapcsolta. Az 1330-as években már egyháza is szerepelt a pápai tizedjegyzékben.

Török hódoltság alatt
 

1546-ban a betörő oszmán csapatok egy jobbágyot elhurcoltak, majd 1548-ban a falu a törökök martaléka lett, akik a települést felégették. Ettől kezdve a falu két birodalom határvidékén kettős uralom alatt állt, adózott a töröknek és a királyi Magyarország adószedőinek is egészen a 17. század végéig. 1557-ben Török Ferenc pápai várkapitány hurcolt el a faluból kilenc jobbágyot és Pápán tartotta őket fogságba. A lakosság veszély idején a Vázsonyi várba menekült, onnan művelte szántóföldjeit, szőlőit.

Újjáépítés a 18. században
 

A 18. század elején kezd lassú ütemben újranépesedni falu. 1720-an csupán öt család lakta: négy szabados (libertinus), azaz kedvezőbb jogviszonyok között szerződött jobbágy, valamint egy zsellér (inquillinus), aki úrvéri földet bérelt. Az 1715. évi összeírás szerint a következő családok lakták a falut: Varga Lőrinc, Tóth György, Szél János, Dobos András szabados, valamint Király Miklós zsellér.

1738-ban nemes Balla János és Sólyom Mihály kapták meg a területet, hogy új lakókat toborozzanak a területre. Önmagukon kívül még további nyolc családot kellett telepíteniük. A telepesek valamennyien kálvinisták voltak, a magukkal hozott tanító pedig evangélikus volt.

Padányi Bíró Márton püspök 1746-ban szerződést kötött a szentjakabfai lakosokkal. A szerződés lényege az volt, hogy az árendát (bérletet) a püspök egy összegben kérte fizetni, amelynek összege 50 forint volt. Jelentős robotteherrel is nehezítette a lakosság életét: négy ökörrel szállították a bort Badacsonyból Sümegre. Sátoros ünnepek alkalmával pedig ajándékot adtak a földesúrnak: házanként egy kappant, két csirkét, tíz tojást, egy meszely vajat.

Szentjakabfa az I. katonai felmérés térképén 1763.

Németek betelepítése
 

A Nivegy-völgyi püspöki falvakba, így Szentjakabfára sem jöttek közvetlenül a Német-­római Birodalom államaiból telepesek. Elsősorban frank nyelvterületről érkeztek az első bevándorlók Nagyvázsony környékére, 1714-ben a mai Barnagra.

Szentjakabfa a II. katonai felmérés térképén 1806.

A második csoport 1726­-ban érkezett ugyanide, ők is itt telepedtek le. A szomszédos Vöröstóra 1722-ben érkezett egy másik telepes-paraszt csoport. Ők Adam Höckl vezetésével jöttek Honbachból. Egyrészt ezekből a környező túlnépesedett német falvakból költöztek és telepedtek le a Rajna vidéki frank dialektust beszélő német parasztok többek között Szentjakabfára is. Az ő őshazájuk tehát Karlsruhétól északkeletre kereshető.

Másrészt mivel a Nivegy-völgy falvainak zöme – Tagyon, Szentjakabfa, Csicsó – a veszprémi püspökség birtoka volt, sok német telepes-paraszt érkezett a veszprémi püspökség már túlnépesedett német falvaiból, Városlődről, Kislődről. Valamennyien a római katolikus egyház hívei voltak.

Az 1754-től vezetett csicsói plébánia anyakönyveiben jól nyomon követhető a bevándorlás. 1771-re Szentjakabfa szinte teljesen német faluvá vált. Ezek a szorgalmas, munkabíró, céltudatos német parasztok jól megépített házaikkal, rendezett faluképükkel, családi és társadalmi fegyelmükkel, keresett munkaerővé váltak az egyházi és világi birtokokon. Az 1773-as Lexicon Locorum már német ajkú falunak mondja. Az 1784–87 közötti első országos méretű népszámlálás adatai alapján a falu lakossága 212 lélek volt, a lakóházak száma 30.

1802-ben a veszprémi püspökség elrendelte, hogy minden negyedik vasárnap német ének és prédikáció legyen, munkanapokon pedig minden második napon. Így a 19. század első felében nyugalom honolt a szentjakabfai és csicsói római katolikus plébánia német és magyar hívei között. 1846-tól a prédikáció nyelve mindig magyar volt, de az istentisztelet fele néha németül folyt.

Gazdálkodás, megélhetési lehetőségek
 

Szentjakabfa közös határt képzett a Nivegy-völgyi Balatoncsicsó településsel. A közös határhoz tartozott Bád, Herend, Árokfő, Szentbalázs-puszták, Sásos, Kisszentgyörgy, Gyertyános és Fenyves határrészek is. Ezt a területet Csicsó és Szentjakabfa népe közösen használta.

Szentjakabfa völgyben fekszik, határának csak egy része sík terület. Földje agyagos, ezért a rozs 4, a többi gabona 3 magot hozott. 1750-ben z őszi termés 231, a tavaszi 62 ¼ mérő volt.

Legelője tágas volt, azonban rossz minőségű – amely korlátozta az állattartást – ezért csak 42 lovat, 26 ökröt és 30 tehenet tudtak rajta tartani. A rétek ugyancsak soványak voltak, ezért egy kaszás után 1720-ban fél kocsi szénát számítottak.

A határban allódium, szőlőhegy nem volt, így szőlőt Balatoncsicsó hegyein műveltek.

1802-ben 18 holdat számítottak egy egész telekhez és 4 kaszás rétet. A legelő 43 lónak, 114 ökörnek és 63 tehénnek elegendő. Jövedelmüket szőlőműveléssel egészítették ki. Szőlőik a Csicsó, Bád, Herend és Szentbalázs határrészben voltak. A 19. század közepén más községtől béreltek szőlőterületet, 1895-ben már 24 hold szőlőt jegyeztek fel a községben. A lakosság fő megélhetési forrása a szőlőtermesztés volt.

Állatállományuk 1895-ben 153 szarvasmarha, 13 ló, 211 sertés.

Népességszám alakulása
 

1819-ben végzett nem nemesi összeírás 192 nem nemes lakosát írta össze. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt 270 lakosát említették az egyházi összeírásban. 1869-ben 240, 1890-ben 267 fő volt lakosainak száma.

1910-ben 260 lakosából 16 magyar, 244 német volt. Ebből 258 római katolikus volt.

1930-tól folyamatosan csökkent a település lakosainak száma: 1930-ban 251, 1941-ben 216 (a 216 fős lakosságából 96 (44%) vallotta magát német anyanyelvűnek), 1949-ben 199, 1960-ban 194, 1970-ben 171, 1980-ban 163 fő volt.

Jelenleg 108 fő él a településen.

Szentjakabfa a III. katonai felmérés térképén 1869.

Szentjakabfa a 20. században
 

1920-ban a község lakosságának 77,8%-a élt mezőgazdaságból, Ez az arány a következő fél évszázadban megváltozott és a mezőgazdaság (a szőlőművelés) irányába tolódott el. 1935-ben a püspöki birtok 358 katasztrális hold, a község úrbéreseinek pedig a közös birtoka 227 katasztrális hold. A gazdaságok többsége (62,3%-a) 5 hold alatti volt.

1925-ben szatócsboltja, kocsmája nem volt, négy iparos szolgálta a lakosságot. Egyetlen intézménye egy 6 osztályos felekezeti iskola volt 1 tanítóval.

1945 után törpe vízművet, vegyesboltot, klubkönyvtárat kapott a község. Javult az ellátás, autóbuszjárata 1949 óta van a községnek.

1949-ig a község lakói csak helyben dolgoztak. 1959 óta megindult az ingázás a kővágóörsi tsz-be, a vendéglátóiparba, a Balaton környékére és más munkahelyekre.

Termelőszövetkezete 1959-ben alakult. Taglétszáma 65 fő volt. Összterülete 669 katasztrális hold, ebből 301 hold szántó. Szarvasmarha állománya 87 darab volt. 1990-ig Szentjakabfán is lezajlott a termelőszövetkezeti egyesülés. Itt szinte kizárólag a TSZ adott munkát, ez viszont folyamatos munkaerő elvándorlást jelentett, esősorban a fiatalság nem találta helyét a községben.

A rendszerváltás (1990) után
 

1990. szeptember 30-án lezajlott az első önkormányzati választás és a megválasztott polgármesterek, képviselőtestületek a tanácsrendszertől merőben eltérő módon kezdték meg működésüket. Az 1987-ig szerepnélküli falvak önállóan alkották meg költségvetésüket.

Az elért eredmények közül a legfontosabbak:

1993-ban aszfaltborítás került a Kenderföldi útra.

1994-ben az I-II. világháborúban elesett szentjakabfai hősökre emlékezve emléktáblát helyeztek el a templom falára.

1997-ben a község területe a Balaton-felvidéki Nemzeti Park felügyelete alá került és védettséget élvez.

1998-ban a Kutaszónál szabadidőparkot, 1999-ben labdarugópályát és játszóteret alakítottak ki.

1999-ben vezették be a településre a földgáz vezetéket.

1999-ben és 2000-ben testvértelepüléseket láttak vendégül: Svájcból Lavin és Tschlin községek lakosságát látták vendégül.

Szentjakabfa látképe napjainkban

Intézményrendszer

Önkormányzat
 

A körjegyzőségek 1886. évi megszervezésétől fogva a szomszédos Szentantalfa a körjegyzőségi központ a mai napig. A II. világháborút követően 1945. május 15-én megalakult a balatoncsicsói községi képviselőtestület és a település 1969-ig a szentantalfai közös községi tanács társközsége volt. 1944. április 1-től 1990-ig a zánkai közös községi tanácshoz tartozott. 1990. szeptember 30-án a szabad választásokat követően Balatoncsicsón is megalakult az önkormányzat.

Német Kisebbségi Önkormányzat
 

A község a Nivegy-völgy egyik kistelepülése, amely 80 hektáros egybefüggő erdőterület mellett, gondozott szőlőhegyek között terül el. Szentjakabfa a Bánkő-hegy lábánál települt falu. A rendszerváltást követően létrejött önkormányzat 1998-ban német kisebbségi települési önkormányzattá alakult, azzal a céllal, hogy felkutassa, őrizze a község hagyományait, közvetítse az utódok számára az elődök példamutató értékeit.

2001-ben Ramsennel testvértelepülési megállapodást kötöttek a Nivegy-völgy falvaival, így Szentjakabfával is, ami lehetővé teszi diákcsereprogramok, közös kulturális rendezvények lebonyolítását.

Iskola, oktatás
 

1795-ben épült meg a település első iskolája, ahol a gyermekeket az iskolamester németül és magyarul egyaránt tanította. 1910-ben az iskolás gyermekek száma elérte a 113 főt, egytantermes, egytanítós iskolában tanultak. 1938-tól a német gyerekek szüleinek kérésére bevezették a kéttannyelvű oktatást, két tanító tanított Balatoncsicsón, egyikük német, másikuk magyar nyelven.

A II. világháború után nem sokkal az istentiszteletek nyelve teljesen magyar lett, az iskolában is megszűnt a német olvasás-írás tanítása.

1993. szeptember l-jén megkezdte működését a Nivegy-völgy Nemzetiségi Általános Iskola 1–8 osztállyal. Az iskolában működik nemzetiségi tánckör, hagyományőrző szakkör és énekkar. Az iskola több mint 5000 kötetes könyvtárában idegen nyelvű részleg is a lakosok rendelkezésére áll, hiszen heti egy alkalommal községi könyvtárként működik.

A szentjakabfai erdei iskola

A szentjakabfai erdei iskola

A Nivegy-völgyi Nemzetiségi Általános Iskola, Balatoncsicsó

Hagyományok

Településkép, utcaszerkezet
 

Szentjakabfa településképének is a helyi sajátosságához tartoznak a közös udvarok. a 18. század közepétől kialakuló közös udvarokon két ház helyezkedik el egymás mögött, s bejáratuk egy irányba néz. A közös udvar „Hausbruder”-nek nevezett lakói valóban rokon családok, testvérek voltak.

Kifejezetten német építkezési mód a falvakat övező pajtasor,amely a telek nagyságától és az építtetők gazdasági kondíciójától függően különböző méretű lehetett, de abban egységes képet mutat, hogy a falu belterületét magas falként védte a betolakodó állatok és emberek ellen.

Jellemző a németek építkezésére a gazdasági épületek nagyobb mérete, igényesebb kivitele, specializáltsága. Az istállók a lakóház folytatásában helyezkednek el, esetleg a pajtához csatlakoznak.

Szentjakabfa települészerkezete

Az istállók közt gyakoriak a csehsüveg vagy porosz-boltozattal fedett igényes épületek. Az ólak többnyire a lakóházzal szemközt sorakoznak, keskenyebb telkeken a lakóház folytatásában. A disznóólak jól megépítettek, sok rekeszesek, olykor 15–18 méter hosszan húzódnak az udvarban.

A paraszti élettel legszorosabb kapcsolata a háznak van, amely keretet ad a benne lakók teljes életének, az élet minden megnyilvánulásának. Ha a ház nem is, de használata, élete már sajátos vonásokat árulhat el. A német falvakban általános gyakorlat volt, hogy első szobát, mint tisztaszobát, csak különleges alkalmakkor használták.

Bútoraikra ugyancsak a hagyományőrzés jellemző. Szentantalfán is látni sarkos elrendezésű szobabelsőt, s máig funkcióban lévő festett és intarziás bútorokat. A keményfából készült intarziás, jellegzetes Balaton-felvidéki német bútorok sokban emlékeztetnek a 18. század végi és 19. századi kisnemesi bútorainkra. Ugyanakkor kedveltek voltak a német falvakban a festett, puhafa bútorok is. Nagyvázsony környékén, így itt is egészen az 1930-as évekig készültek festett fenyőfa bútorok, főként ládák, ágyak.

Manapság a falukép korszerűsödött. A múltban kő és vályog volt az építőanyag. Most a házak korszerűsítése téglával történik. Sok új ház épült, a régi házakat tatarozták.

Régi szentantalfai ház

Szakrális környezet

A népesség vallási hovatartozása

A németek betelepítéséig Szentjakabfa református – kálvinista és evangélikus ­hitvallású volt, mivel a Nivegy-völgy falvainak lakossága is csatlakozott a reformációhoz.

Egy 1751-ben készült összeírás szerint katolikus temploma romokban hevert. 1754-ben a veszprémi római katolikus püspökség Balatoncsicsón római katolikus plébániát szervezett. Az anyakönyvek vezetését az alapítás évében megkezdték. A plébániának temploma nem volt, de egy plébánost, egy káplánt és egy iskolamestert kapott. Az 1757-es lélekösszeírás 193 főt említ, valamennyien katolikusok, 36 család, még zömében magyarok, bár feltűntek német nevek is, főleg nők, akik nyilván házasság útján kerültek Csicsóba.

Szent Vendel római katolikus templom

Az 1763-ban megépült a katolikus templom, védőszentjévé Szent Vendelt jelölték ki, búcsúját október 20-án ünneplik. Az egyhajós, tornyos templom barokk stílusban épült (méretei: 18x7,5 méter), majd a főhomlokzatot klasszicista stílusban átalakították.

Jelenleg a révfülöpi plébánia látja el.

A szentjakabfai templom belső tere

A szentjakabfai templom belső tere

Keresztek

A templom építésével nagyjából egyidejűleg – 1768 körül – épült a falutól keletre a Kálvária-hegyen a kálvária, melynek napjainkban már csak maradványai láthatóak. A 18. századból ma már csak a két lator keresztje maradt meg, a Krisztus-kereszt láthatóan későbbi, valószínűleg 19. századi építmény.

A kálvária keresztjei

A Fő utcában áll a Steierlein János és hitvese, Albert Skolasztika által –1895-ben – állított kőkereszt, amely igényes kidolgozásával a környék egyik legszebb ilyen jellegű keresztje. Készítette Horth Sándor keszthelyi mester.

A templomkertben áll Albert Ferenc és hitvese, Tímár Erzsébet – 1895-ben – állított kőkeresztje. Ugyancsak Horth Sándor keszthelyi mester munkája.

A Kút utca 3. szám alatt – a Czaun-ház előkertjében áll – a Czaun Ferenc és hitvese, Hilbert Mária által – 1822-ben – állított kőkereszt látható. Készítője ismeretlen.

Balatoncsicsói kereszt

Szokások

Egyházi évhez kötődő szokások

Advent

Az előkészület és a remény ideje. A hívek a hajnali sötétben várták a Messiást, mint hajdan a próféták. A kora reggeli áhítatnak ugyanilyen szimbolikus jelentősége volt. Rózsafüzért imádkoztak, és adventi énekeket énekeltek. Az 1950-es évek óta az akkor uralkodó politikai rendszer miatt ez a szép szokás feledésbe merült. Azóta az emberek otthon, még felkelés előtt imádkozzák az adventi rózsafüzért.

Karácsony - Weíhnachten

Az év legszebb, és legmeghittebb ünnepe a karácsony. Az ezzel szorosan összekapcsolódó Christkindl-játék – amin már a dédszüleink is részt vettek – valószínű az óhazából származik.

A karácsonyi Cristkindlizés december 24-én zajlott és 7 lány végezte. Az első két leány pásztornak öltözött. Fehér nadrágot, fehér inget, fekete mellényt és fekete kalapot viseltek. A kalapra papírrózsát tűztek, amit befújtak aranyfüsttel. A papírrózsákat az édesanyák készítették. Két lány egy-egy feldíszített gyertyatartót vitt. Egy lány Szűz Máriának öltözött, kezében díszített pálcát tartott. Egy lány egy oltáriszentség-tartót formázó fakeresztet vitt, egy leány pedig előénekes volt. Az utóbbi öt lányon teljesen fehér ruha volt, vállukon pedig nagyanyjuktól örökölt fehér vállkendőt viseltek. Fejükön aranyfüsttel befújt rozmaringkoszorút hordtak. Elsőként a két pásztor lépett be a házba, röviden elmondták köszöntőjüket. A többi lány ez alatt kint volt és énekelt, majd rövid köszöntő után a többiek is bementek és együtt folytatták a Christkindlizést.

A belépés után a lányok az asztalra tették a két gyertyatartót és az Oltáriszentséget megformáló fakeresztet. A Christkindlizés után a Christkindlik pénzt kaptak. Éjféli mise előtt hazamentek, átöltöztek és úgy mentek templomba. A két gyertyatartót és a fakeresztet az oltárra tették.

Karácsony másnapján nem mehetett el senki otthonról rokonlátogatóba. Ezt a napot a család otthon töltötte.

Újév (január 1.)

A keresztgyerekek elmentek köszönteni a keresztszüleiket. Ha még kicsi volt a gyerek, a keresztszülő zsebkendőbe kötött pénzt, diót, piros almát, cukorkát, mézeskalács bábút kapott ajándékba. Az idősebb gyermekeket viszont megvendégelték. A háziak füstölt kolbásszal és borral kínálták a kedves vendégeket.

Vízkereszt (január 6.)

A három királyok ünnepe, vízszentelés. Ezen a napon volt a templomban a vízszentelés. A szertartás után egy üvegben mindenki vitt haza szenteltvizet, ebből töltötték fel otthon a szenteltvíz-tartót, amely a szobában az ajtó mellett a falon függött. Évközben minden reggel ezzel vetettek keresztet. Nem hiányozhatott a szenteltvíz a haldokló mellől sem, a gonosz lélek távoltartására. A felravatalozott halott mellé üvegpohárban szenteltvizet tettek, benne egy kis csokor búzakalász volt összekötve, a látogatók imádságuk elvégzése után hintették meg a messzire induló halottat. Égi háború idején kereszt alakban szenteltvizet hintettek az ég felé, közben Az Úr angyalát imádkozták és hozzá más könyörgést a német imakönyvből.

Szent Fábián és Szent Sebestyén napja (január 20.)

Szent Fábián és Sebestyén napja a falu fogadott ünnepe volt. Ezen a napon az állatokkal nem végeztek munkát és maguk sem dolgoztak.

Farsang – Fasching

Vízkereszttel veszi kezdetét a farsang, a nagy mulatságok, vidámságok időszaka.

A legtöbb esküvő ekkorra esett, aminek több előnye is volt: az étel nem romlott könnyen, a munkájuktól pedig nyugodtan mulathattak. Az időzítés még azzal is magyarázható, hogy a falusi ember az új pár jövője és az ébredező természet között mágikus kapcsolatot érzett. A lakodalmakat általában hét közben – kedden, szerdán – tartották, így a pénteki hús-tilalom és a vasárnapi misehallgatás nem volt veszélyeztetve.

A leghangosabb és a legvidámabb vigasság a farsang utolsó három napjára esett. Ekkor három napig báloztak a helyi kocsmákban.

Kedden a fiúk házaspároknak öltöztek és a lányos házakba betérve a háziasszonyokkal viccelődtek, tréfákat mondtak. Eközben a fiatal fiúk a nyitott kéményből kolbászt loptak. Volt ház, ahoná a legények nem maskarában, hanem ünnepélyesen kiöltözve mentek, ahol a háziasszonytól tojást és kolbászt kértek. Utána a fiatalság – fiúk, lányok – egy nagyobb helyiségben összegyűltek, a lányok a tojást és a kolbászt megsütötték, a lányok fánkot, a fiúk pedig bort hoztak, s mindezt jóízűen elfogyasztották. A farsangi főétel a fánk és a kocsonya volt.

Kedd este azután eltemették a farsangot. Este 11-kor harangszóval figyelmeztették a mulatozókat, hogy ideje abbahagyni a vigasságot.

Gyertyaszentelő Boldogasszony - Lichtmess (február 2.)

A szentelt gyertyának a születéstől a koporsóig mindig fontos szerepe volt. Égő szentelt gyertyát kapott a kezébe az újszülött gyermekét a templomban bemutató édesanya „Voagehn”, Vorgehen, ami nem azonos a kereszteléssel, mivel ez utóbbi már a gyermek születése után pár nappal megtörtént). Ellentétben a kereszteléssel, amikor az anya még szigorúan az ágyban feküdt, néhány héttel a szülés után maga az anya vitte újszülöttjét a templomba bemutatni. Eddig az időig viszont az anyának nem volt szabad elhagyni otthonát. Első útja újszülött gyermekével a templomba és Istenhez kellett, hogy vezessen. 
Jelen volt a gyertya a gyászmiséken, haldoklónál, ha az utolsó kenetet kapta. Ha a rózsafüzér-társulat tagja halt meg, a koporsót az udvaron (akkor még háztól temettek), égő gyertyával állták körül a „testvérek”. Minden asszonynak volt tekercselt sárga viaszgyertyája, úgynevezett „Wachsstock”. Ezt minden gyászmisére elvitték, és maguk előtt égették (ennek nyomai a fekete égett foltok, melyek még ma is láthatók a templompadokon). Gyógyításra is használták a szentelt gyertyát. Ha a kisgyerek hányt, azt mondták, hogy megerőltette magát („Nappl auskapamt” – meghúzódott a köldökzsinórja) és gyógyírként kenyérhéjra ragasztott gyertyát tettek a köldökére, melyet meggyújtása után üvegpohárral lefedtek. A gyertya – oxigénhiány miatt – hamarosan elaludt, és a bőr a pohár belseje felé dudorodott, ami a néphit szerint a biztos gyógyulás jele volt.

Nagyböjt - Fasten

A nagyböjt hamvazószerdától nagypéntekig tartott. A falu népe komolyan vette az anyaszentegyház azon parancsát, hogy tiltott napokon zajos mulatságot ne tartsanak. Ennek megfelelően sem advent, sem nagyböjt idején esküvő vagy bál nem volt. A böjtöt szigorúan betartották szerdán és pénteken.

Nemcsak a napi rózsafüzérrel és heti háromnapi böjttel készülődtek a hívek húsvétra, jó idő esetén vasárnap délutánonként a kálvárián végeztek keresztúti ájtatosságot.

A nagyböjti étel az ízletesen elkészített túró volt. A túrót legyúrták, tejfellel összekeverték, sóval, csípős paprikával, köménnyel és apróra vágott hagymával ízesítették. Mellette fogyasztottak még túrós, füstölt pogácsát sült krumplival, kukoricagánicát dióval, kelt kukoricaprószát szilvalekvárral.

Virágvasárnap – Palmsonntag

A misén mindig passiót énekeltek németül, melyet a mindenkori kántor tanított be. A szentelt barkából vittek a temetőbe egy-egy szálat a hozzátartozók sírjára. Barka a lakásban is maradt, hogy megóvja a hajlékot minden rossztól. Szentelt barka került a halott koporsójába is.

Nagypéntek - Karfreitag

Egész nap lehetőség volt a templomban a szentsír látogatására. A falu népe hol egyéni, hol közös imádsággal hódolt a szentsír előtt. Díszítéséhez előzőleg pénzt gyűjtöttek. Kizárólag élő virág és rozmaring szolgált díszítőül. Nagypéntekkel kapcsolatban élt egy olyan hiedelem a faluban, hogy tilos volt tüzet gyújtani.

Éhesen átmentek a szomszédos Balatoncsicsóba és ott meghallgatták a nagypénteki szertartást. Ezután hazatérve elfogyasztották ebédjüket. A nagypénteki ebéd főtt tojásból, babsalátából és aszalékból állt, amit dudogónak hívtak. Vacsorára tejlevest ettek.

Nagyszombat – Karsamstag

Otthon a délelőtt készülődéssel telt húsvét napjára: a kemencében kuglófot sütöttek, és túrós rétest készítettek. A nagyszombati misére ismét a szomszéd faluba mentek, mivel Szentjakabfán nem volt plébános. A nagyszombatot a feltámadási liturgia és a templom körüli körmenet valóban ünnepélyessé tette. Erre az alkalomra a lányok és az asszonyok a legszebb selyem viseletüket vették fel.  

Húsvét - Ostern

Hajnalban, 2–3 órakor a szent asszonyokhoz hasonlóan Krisztuskeresésre indultak a falu lakói a Kálváriához. Úgy ébresztették egymást, hogy halkan megkocogtatták az ablakot. Beszélgetni nem illett, még hazafelé sem. Rendszerint a fájdalmas és a dicsőséges rózsafüzért imádkozták, litániát és más könyörgéseket, és húsvéti énekeket énekeltek. Mivel még sötét volt, lámpást is vittek magukkal.

Reggel – mint újévkor – a keresztgyerekek köszönteni mentek a keresztszüleiket. Az ajándékozás is hasonló volt, mint újévkor.

Délután a falu apraja-nagyja kivonult a domboldalra piros tojást gurítani.

Húsvéthétfő

Húsvéthétfőn a locsolás nem volt divat. Helyette az „Emauske” (Emaus-gehen, emmauszi járás) volt gyakori, amihez bizonyára az aznapi emmauszi tanítványokról szóló evangéliumból merítettek indíttatást. Meglátogatták a rokonokat, jó idő esetén kimentek a szabadba, és gyönyörködtek a sarjadó vetésben.

Májusfát korábban az eladó leányoknak állítottak a fiúk az éj leple alatt, de az elmúlt 5 évben szokássá vált Balatoncsicsón, hogy a játszótér melletti réten is felállítanak egy üvegekkel, színes szalagokkal díszített, magas fenyőt, amit megtisztítanak az alsó ágai tóI, és a fa kérgét is lehántják. Így aztán nem könnyű felmászni rá az egyetlen borosüvegért, ami tele van. Az asszonyok és a gyerekek együtt szurkolnak a férfiaknak, akik a fát felállítják. Május utolsó vasárnapján, a májusfa kitáncolásán is ott van mindenki, a gazdák boraikkal kínálják a résztvevőket.

Fagyosszentek ünnepe – Eismänner

A falu fogadott ünnepe. Szervác, Pongrác és Bonifác napján körmenetben a falu egy-egy keresztjéhez vonultak imádkozni. Száraz időben esőért imádkoztak.

Úrnapja

Az úrnapi körmenetet Szentjakabfán csütörtökön tartották. A családfők zöld gallyakat hoztak az erdőből, s minden utcát feldíszítettek. A négy sátrat az apák készítették erősebb fákból és zöld gallyakból, a sátrakat az édesanyák virágokkal tűzték tele. A sátrak oltáraira régi szentképeket, régi fehér szőttes terítőket és órákat raktak, amelyeknek tetején kereszt és szentkép volt. A lányok a körmenetben virágszirmokat szórtak a pap elé. A kislányok fehér ruhában voltak. A szokásos étel ezen az ünnepnapon a forgácsfánk (Kraffe kihli) volt.

Úrnapi körmenet, Lovas Edit fotója

A kenyér ünnepe (augusztus 29.)

A balatoncsicsói Deutsch-kertben zajlott az ünnepség. A megnyitó legelején kenyeret szegtek, azután a tanító és a plébános tartott beszédet. A gyermekek verssel köszöntötték szüleiket. A családfők estefelé – vállukra kis tarisznyát véve – a közeli borospincéhez mentek. A fiatalok este a falu szélén fogadták édesapjukat, s nótaszóval kísérték őket hazáig.

Szüret

A szüret ma már nem októberben, hanem augusztus végén kezdődik. Összegyűlik a család, a barátok, ismerősök, szomszédok, és egy gazdag reggeli után (ami általában hurka és kolbász, sonka, túró), kimegyünk a szőlőbe, beállunk a sorokba és ollókkal vagy késekkel levágjuk, vödrökbe gyűjtjük a fürtöket. Közben mesélünk, beszélgetünk, viccelődünk, sajnos énekszó már nem csendül fel. Munka közben a házigazdák többször süteménnyel, kaláccsal és borral, fröccsel, üdítőkkel kínálják a szüretelőket. A legtöbb családnál pontban délben feltálalják az ebédet, de vannak akik csak akkor ülnek le enni, amikor már végeztek az aznapi munkával. Ebédre pörköltet, gulyást vagy hideg sülteket készítenek a háziasszonyok.

Búcsú – Szent Vendel napja (október 20.)

A szentjakabfai búcsút Szent Vendel napján, október 20-án tartották. Az állatokat ezen a napon sem fogták be. A búcsú előtt egy-két nappal Városlődről öt-hat tagú fúvós zenekart hoztak a faluba. A zenekar tagjait a legények szállásolták el. A zenekart a falu határáig kocsi hozta, innen már gyalog mentek szállásadóikhoz. A búcsút mindig vasárnap – s nem a tényleges napján – tartották, s előtte való szombaton már éjfélig mulattak.

A búcsú szombatján történet a legényavatás. Az avatandó legények egy 13 literes kishordó bort adtak össze, majd az avatás helyére mentek. Ez általában egy nagyobb pajta volt. Az avatandó legényeket az idősebb legények felköszöntötték, majd mindenkivel koccintaniuk kellett. Így jól leitatták őket, s így kerültek a felavatott legények sorába.

A vasárnap 10 órakor kezdődő búcsúi nagymisén a zenekar játszott. Ezután kezdődött a búcsúi ebéd, a következő menüvel: tyúkleves, malachús káposztával, főtt hús tormával vagy paradicsommártással, pecsenyék; Rieskoch (rizsfelfújt), kuglóf. Este a bálba az egész község elment. Az első táncot a leányok édesapjukkal táncolták, ami legtöbbször keringő Walzer volt. A bálba az iskolás gyerekek nem mehettek el. Éjfélkor vacsoráztak, majd a bál hétfő hajnalig tartott. A búcsú hétfőjén becsinált levest és zsemlegombócot ettek.

Márton nap (november 11.)

Márton napon az iskolások lampionos felvonulásán a falu apraja-nagyja részt vesz, apró lámpásokkal járjuk végig a falut, közben dalokat énekelünk Szent Mártonról németül. Az ehhez a naphoz legközelebb eső szombaton libavacsorán vehetünk részt, és megkóstolhatjuk a környék újborait is. A borkóstolót egy totó követi és nótázás.

Látnivalók

Nivegy völgyet bezáró hegyoldalon három község helyezkedik el: Balatoncsicsó, Szentjakabfa és Óbudavár. 

Szent Vendel római katolikus templom 
 

A Nivegy-völgy újratelepítése után az akkori földtulajdonos veszprémi püspök egyik feladata volt, hogy új templomot építtessen. A munka 1763-ben vette kezdetét és még abban az évben Szent Vendel tiszteletére felszentelték az elkészült templomot.

A szentjakabfai plébániatemplom

Kálvária-domb 
 

A faluból rövid sétával lehet eljutni a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén lévő Kálvária-dombra, ahol a múlt század végén készült szoborcsoport látható.

Műemlék jellegű épületek, pincék
 

Szentjakabfa mindig is a jó borok termőhelye volt.

Szentjakabfai műemlék jellegű pince

Herendi templom romjai
 

A sűrűn lakott Nivegy-völgy elpusztult középkori falvainak elmékét templomaik megmaradt romjai őrzik. A török által elpusztított falu, Herend középkori templomának romjait a Lencse-hegy oldalában találjuk. Óbudavár után, a balatoncsicsói elágazással szemben a földúton kell felmenni a kék jelzésig, s tovább a kéken a Balaton irányába kb. két kilómétert. Nehéz észrevenni a jelöletlen falmaradványt a fák között.

Kutaszói parkerdő
 

Évszázados fáival. Tisztásaival, jó levegőjével kirándulásra csábít. A kihelyezett fából készült padokon megpihenhet az idelátogató.

Források

Irodalom
 

Bél Mátyás: Veszprém vármegye leírása. Veszprém, 1989. A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 6. Szentjakabfa leírása: 105.

Gemsey Sándor: Vegyes néprajzi gyűjtés, kendermunka, építkezés, halászati eszközök. Balatonarács, Szentjakabfa.. 1938. 93. lev. 1 kotta Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattár EA 5381

Ny. Nagy István: Pesty Frigyes kéziratos helynévtára. Történelmi Veszprém megye. Pápa, 2000. Szentjakabfára vonatkozó adatok: 208.

Pálfyné Zsiray Adrienne: A Balaton-felvidék németsége a két világháború között. In: Veszprém Megyei Honismereti Tanulmányok XIX. Veszprém, 2000. 133–144.

Márkusné Vörös Hajnalka: A Veszprém megyei németek történetének levéltári forrásai. In: A magyarországi németek történetének levéltári forrásai 1670–1950. Szerk: Apró Erzsébet–Tóth Ágnes. Institut für deutsche Kultur und Geschichte Südosteuropas an der Ludwig-Maximilians-Universität, Munchen – MTA Etnikai.nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Budapest 2010. 930–1025.

Márkusné Vörös Hajnalka: Kálváriák a Veszprém megyei német falvakban. In: Háztörténetek. A dunántúli németek kulturális jellemzői. Szerkesztette: Márkusné Vörös Hajnalka – Mészáros Veronika. Veszprém, 2006. 231–244.

Nádházi Lajos: Zánka és környéke: Balatoncsicsó, Balatonszepezd, Monoszló, Óbudavár, Szentantalfa, Szentjakabfa, Tagyon, Zánka irodalmának jegyzéke. (Kézirat) Zánka, 1993. 141 lev. Eötvös Károly Megyei Könyvtár Helytörténeti Gyűjtemény

Péterdi Ottó: A Balaton-felvidék német falvai. (Veszprémfajsz, Hidegkút, Németbarnag, Vöröstó, Szentjakabfa, Örvényes In: Századok, 1935.

Poór Ferenc: Nivegy-völgy szakrális kisemlékei. Veszprémi Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Adattára 12.750-99. (1999).

Takáts Endre: Veszprém vármegye összeírásai 1696, 1715, 1720.Veszprém, 2002. A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 17. Szentjakabfai összeírt lakosok nevei: 64, 117 (1696)

Tál Zoltán: Német nemzetiségi szokások Szentjakabfán. Veszprémi Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Adattára 12.487-92. sz.

Veress d. Csaba: A Nivegy-völgy falvainak története: Balatoncsicsó, Óbudavár, Szentantalfa, Szentjakabfa, Tagyon. Balatoncsicsó: Palásthy BT. 2000. 415 p.

Levéltári források:

Névszerinti összeírást készített Szentjakabfa lakosságáról családonként Padányi Bíró Márton püspök 1757-ben, amely a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltárban kutatható Conscriptiones animarum (VÉL A-14.) 8. kötet 332–335, 341 és 552–553. oldal.

A település kataszteri felmérésinek (1858, 1923, 1942) szöveges anyaga (Parzellen Protocoll) az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal Veszprém megyei anyagában (VeML VI. 103.b.), a hozzátartozó térképek a Magyar Országos Levéltár (MOL S.78–79.) és a Veszprém Megyei Levéltár térképgyűjteményében (VeML XV. 11.b.) elérhető.

Szentjakabfa telekkönyvi iratai a Veszprém Megyei Levéltárban A Balatonfüredi Járásbíróság telekkönyvi irataiban (VeML VII. 2. b) találhatók. A telekkönyvi iratok vezetése (az 1868:54. tc. 19. §-a szerint) a törvényszékek hatáskörébe tartoztak, s a kezelést a telekkönyvi hivatal végezte. E jogszabályi rendelkezések jelentettek kiindulópontot az 1855-ben keletkezett és 1967-ig működő, s a magyar igazságszolgáltatásra épülő telekkönyvezésnek. Így alakult ki a telekkönyv és lett az ingatlanok tulajdonjogának és az ehhez kapcsolódó egyes jogok (például jelzálog, haszonélvezet stb.) tárháza. Szentjakabfa telekkönyvi iratainak vezetése a Balatonfüredi Járásbíróság hatáskörébe tartozott. Itt vezették a telekkönyvi alapiratokat, melyekben adás-vételi szerződések, hagyatéki határozatok, jelzálog kivetések, az 1920-as évek földreformjának végrehajtására vonatkozó iratok találhatók, kiváló hely-, birtoklás- és családtörténeti források.

Szentjakabfa kisközség iratai a Szentantalfai Körjegyzőség anyagában található (V. 400.c) Szentjakabfa polgári kori iratai közül csak töredék (0,01 ifm) került a Veszprém Megyei Levéltárba: általános jövedelemadó kivetési lajstromok (1949-1950) és mezőgazdaság-fejlesztési járadékról kimutatások (1950-1951).

A Balatoncsicsó–Szentjakabfai Községi Tanács irataiban (VeML XXIII. 905) a tanács és VB ülési jegyzőkönyvek és a tanácsi iratok 1950–1968 közötti időszakból kutathatók.

A szentjakabfai Hunyadi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet iratai (XXX. 644.) az 1963–1973 közötti időszakból kerültek a Veszprém Megyei Levéltárba.

A település iskoláinak iratai részben a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltárban, részben a Veszprém Megyei Levéltárbantalálhatók.

Szentjakabfai római katolikus elemi népiskolájának iratai 1922–1946-ig (VeML VIII. 535.), a Szentjakabfaii Állami Általános Iskola iratai1946–1973-ig (VeML XXVI. 379.) kerültek levéltárba.

A balatoncsicsói plébániát Padányi Bíró Márton szervezte meg 1754-ben. Ekkortól anyakönyvezték a szentjakabfai katolikus lakosságot is. A plébánia a Balaton-felvidék 10 falujának híveit gondozta az 1931-es új plébániák alapításáig. 1754-től 1828-ig az anyakönyveket egy példányban vezették ezek a plébániai iratokkal együtt Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltárban találhatók. 1828 után két példányban anyakönyveztek. A felekezeti anyakönyvek másodpéldányai (1828–1895) a Veszprém Megyei Levéltárban kutathatók (VeML IV. 482). Az állami anyakönyvezés bevezetése után (1895) ugyancsak két példányban vezették az anyakönyveket. Az állami anyakönyvi másodpéldányok(1895-1980) szintén a Veszprém Megyei Levéltárban (VeML XXXI.1.) kutathatók.

Készítette: Márkusné Vörös Hajnalka, levéltáros, Veszprém Megyei Levéltár