Földrajzi környezet

 A város területe a hozzácsatolt Diszel határával együtt 63,46 km2.. Környező települések: Nyirád, Zalahaláp, Sáska, Hegyesd, Mindszentkálla, Káptalantóti, Gyulakeszi, Kisapáti, Raposka, Lesencetomaj, Uzsa, Sümeg. A Tapolcai-medence a Dunántúli-dombság nagytáj, Balaton-medence középtájának egy kistája. Határának északnyugati része a Sümeg- Tapolcai-hát, északkeleti része (Hegyesd –Várhegy, Hideg oldal) a Kab-hegy Agártető-csoport, míg a Diszeltől keletre eső határrész a Badacsony–Gulács-csoport része. Utóbbiak közül az első kettő a Déli-Bakony, az utolsó a Balaton-felvidék kistájcsoporthoz tartozik. A medencét a fenti tájak és nyugatról a Keszthelyi-hegység hegyei koszorúzzák.

       Közigazgatási határának kiterjedése észak-déli irányban 11,5, keletről nyugatnak haladva 12,7 km. Belterülete a városról elnevezett medencéből mintegy 30 m-rel kiemelkedő részen foglal helyet. Déli irányban szigetszerűen magasodik ki a Szent György-hegy bazaltkúpja, melynek északnyugati negyede tartozik a város határához. Itt található a település környékének legmagasabb pontja 374 m. (A hegyé Raposka határában van, 415 m). A legalacsonyabb (111 m) és legmagasabb pont különbsége így 263 m.

       A medencét tavi és folyóvízi üledékek borítják. Mélyebb részein a tavi, perifériális felszínein a környező vízfolyások által beszállított üledékek uralkodnak. Az alattuk található pannon üledék a Szent György-hegy palástján bukkan a felszínre. Ennél idősebb kőzetek (korai pannon – miocén, illetve harmadidőszaki mészkövek) a városhatár északi, északkeleti részén találhatók. A pannon üledékekre kiömlő azonos korú bazalt a Szent György-hegy és a Hegyesd-Várhegy felső régiójában figyelhető meg.

       Éghajlata mérsékelten meleg, mérsékelten nedves típusú. Az éves középhőmérséklet 10 ºC, a csapadék éves mennyisége 650–700 mm.

       Medence jellegéből következően gazdag vízhálózattal rendelkezik. Vízgyűjtője a Viszlói- (Kétöles-) patak és a városban eredő Tapolca-patak a Malom-tóval. Az Egervíz érinti határát, de jelentősebb vízfolyást itt nem vesz fel. A medence lecsapolását célzó csatornarendszer több tagja közvetlenül a Balatonba ömlik. Vízrajzi érdekessége a Tapolcai-tavasbarlang, melynek mérsékelten meleg vize (19 ºC) a szarmata mészkőben oldott járatokat.

       A medencealjat az ember megjelenése előtt rétlápok és láperdők mozaikja borította, a peremek a cseres tölgyes zónába tartoztak. A Szent György-hegy északi oldalát egykor gyertyános tölgyesek, csúcsi régióját molyhos tölgyes karszterdők jellemezték. Ezek egy részét a szőlőművelés szorította vissza.

       Területén védett a Tapolcai Tavasbarlang Természetvédelmi Terület, határának déli fele a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része.

       Megközelíthető közúton (Veszprém-Nagyvázsony-Tapolca útvonalon), illetve a 84-es számú közúton (Sopron – Nagycenk – Balatonederics). Vasúti csomópont, az északi Balatonpart vasútja itt ágazik el Sümeg és Keszthely irányába.

Településtörténet

A település nevének eredete 
 

Tapolca neve a szláv „meleg víz” jelentésű Toplica szó megmagyarosított alakja. Tapolca első említése 1182–1184 tájáról való, III. Béla király oklevélben. II. András 1217 körül adományozza Turul ispánnak, akiről később Turultapolcának nevezték el a települést.
 

Régészeti emlékekben őrzött múlt
 

Tapolca város története,- mint a nyugati Balaton-felvidék tradicionális gazdasági, igazgatási és kulturális központja - a távoli múltban gyökerezik. Területe, az 1980-as években folyt régészeti feltárások tanúbizonysága szerint, már az újkőkor időszakában lakott volt.

A római korban itt egy városiasodó település kezd körvonalazódni mely a kedvező természetföldrajzi tényezők kedvező együttes jelenlétének köszönhető. Központjában az állandó hőmérsékletű, soha be nem fagyó melegvizes tó, a Balaton közelsége s a több irányba nyíló útelágazási jelleg kedvezően hatottak a megtelepedésre és településalapításra. Az ókorban egyes elméletek szerint Caesariana nevű telep a Pannonia provincia fővárosát, Aquincumot az adriai partvidékkel, s azon túl Rómával összekötő főútvonal mentén állt. Ezen kívül innen ágazott el egy-egy mellékútvonal a Balaton, Mogetiana (Tüskevár) és Savaria (Szombathely) felé.

A népvándorláskor évszázadaiban keleti germánok, gótok, hunok és avarok jártak e tájon. A magyar honfoglalók a 900-as évek elején pannóniai szlovén földművelőket leltek itt, mikor a saját szállásterületeikhez csatolták a Balaton­-melléket. Tapolca neve is - meleg víz - e népesség egykori ittlétének nyelvtörténeti emléke.

Tapolca a középkorban 
 

A magyar középkor kezdetén Tapolca királyi birtok. Egy királyi birtokadományozási oklevél említi első ízben III. Béla király uralkodása idején, az 1182–1184 közötti időszakban. Később magánföldesúri birtok, első név szerint ismert ura Turul comes az 1200-as évek elején. 

Anjou Nagy Lajos király aztán a karthauzi szerzetesrendnek adományozza a város feletti földesúri joghatóságot. Tapolcát 1378-ban már mezővárosként emlegetik az egykorú okiratok. Megyegyűlések, nádori tanácskozások, igazságszolgáltatási eljárások színhelye, sókamarai, adóbeszedési központ. A város közepén a tágabb környék legnagyobb és művészeti színvonalával is kiemelkedő plébániatemplom áll, mellette várkastély és gyarapodó, fejlődő városkép jellemzi. Plébániai iskolájából több Nyugat-európai egyetemre is eljutnak tapolcai diákok.

Az ígéretes fejlődést hosszú időre megakasztja a török-magyar végvári harcok másfél évszázada. A tapolcai várkastély 1554-ben bekövetkezett pusztulásáig az észak-balatoni magyar végvárvonal része. A lakosság megszenvedi a gyakorta, ismétlődő török rablóportyákat, ám a település lakottsága kontinuus. Ezidőtől a város földesurai, egészen 1848-ig a veszprémi püspökök. 

A tapolcai várfal maradványa

A 18. századi újjáépítés időszaka
 

A Rákóczi szabadságharc idején, főleg az 1707. évi hadi események kapcsán még jelentős megpróbáltatások érik a várost, de hamarosan beköszönt a békés fejlődés és gyarapodás kora. Különösen látványos városképi és lélekszám-gyarapodási fejlődés mutatkozik a 18. század középső harmadában. Az addig szinte homogén, római katolikus – kisebb részt evangélikus - vallású magyar lakosság mellett megjelennek más etnikumok és nemzetiségek, mint a telepítési politika meg országon belüli migráció társadalomtörténeti tényezői.

Reformkor és az 1848/89-es szabadságharc
 

A reformkor időszakában erősödik a város kistérségi-központi jellege, és a demográfiai fejlődés is nyomon követhető az egyes katonai összeírások, nemesi összeírások és lélekösszeírások fennmaradt levéltári dokumentumaiban. 1848–49-ben Tapolca jelentős áldozatot hoz a forradalom és szabadságharc ügyéért. 378 nemzetőr és 114 honvéd teljesít fegyveres szolgálatot a szabadságharc különböző alakulataiban és hadszínterein.

Világháborúk szorításában 
 

A két világháború közötti időszak egyik jelentős előremozdító tényezője, amikor 1937-ben állandó helyőrség települ Tapolcára. Három katonai repülőteret építenek, amelyekre nehézbombázó, majd vadászrepülő-kiképző csapattestek diszlokálnak. Az 1944. évi légiháború, majd az 1945. tavaszi hadi események jelentős károkat okoznak.

Világháborús emlékmű

A bakonyi bauxitbányászat központja 
 

Tapolca új virágkora az 1960-as évek közepén köszön be. A nagyarányú fejlesztés-és felfuttatás alatt álló bakonyi bauxitbányászatnak lesz a központja; mely új arculatot, átstrukturálódott helyi társadalmat, intézményrendszer-­fejlődést, demográfiai gyarapodást hozott. Az utóbbi két évtizedben pedig a szolgáltató szektor, a kereskedelem és az idegenforgalom dominanciája jellemzi Tapolca város mindennapjait.

Tapolca új arculata

A tapolcai kistérség németségének múltjáról

Bár másfél évszázada jelen van a német etnikum a város múltjában, de helyi történetük rekonstruálása az írott források szinte teljes hiánya miatt problémás. Nehezíti az eljárást, hogy igazából Tapolca nem volt kiemelt célterülete a 18. század középső harmada környékünket érintő betelepítési politikájának. Alig néhány kilométeres sugarú körön belül több község is van, ahová jelentős ezidőtájt a német bevándorlás (Hegyesd, Sáska), de Tapolca földesurai, a vonatkozó levéltári források hiánya miatt lehetetlen elemezni. A 18. század második, és 19. század első felében készült különféle célú népesség-összeírások pedig - a zsidóságot, esetenként pedig a cigányságot kivéve - semmiféle ezirányú kapaszkodót nem nyújtanak.

Az 1848-ban készült országgyűlési választói, nemzetőri és honvédségi összeírások, sorozási lajstromok névanyagában figyelemreméltó mennyiségben megfigyelhetők a német eredetű családnevek jelenléte, de csupán ezekből messzemenő következtetéseket levonni nem lehetséges. Mindössze talán annyit kockáztathatunk meg, hogy a döntően magyar anyanyelvű társadalmi közegben, nagyon hamar elmagyarosodott, német eredetű, szórványosan és nem tervszerű telepítés révén Tapolcára került családokról és leszármazottaikról lehet szó. 

Tapolca belvárosa

Azonban kizárólagosan névetimológiai megközelítésben tévútra is juthatnánk, hiszen a 18–19. században folyamatosan és jelentősen gyarapodó tapolcai zsidóság soraiban is elterjedt - gondoljunk itt II. József vonatkozó uralkodói rendeletére - a német, vagy németes hangzású vezetéknevek felvétele, használata. Sőt, érdekes helyi vonatkozásként az is megemlítendő, hogy a tapolcai cigányság régebb óta helyben élő családjai között is volt német eredetű vezetéknév, a 20. század első felének időszakában.

Értékelhető történeti adalékkal ezidáig egyetlennel rendelkezünk. Köztudomású, hogy az 1941. évi népszámláláskor a megkérdezettek nyilatkoztak nemzetiségi hovatartozásukról is. Ebben az évben Tapolcán 1433 lakóházban összesen 7534 főnyi lakosság élt. Közülük 7508-an vallották magukat magyaroknak, 13-an zsidónak, és második legnagyobb létszámú etnikumként, 7-en németnek. További más nemzetiségeknek a jelenléte elenyészőnek mondható: egy-egy szlovák, ruszin és vend lakos színezte a nemzetiségi összképet, akikhez még 3 úgynevezett ismeretlen nemzetiségű lakos társult. Nem a szigorú értelemben vett nemzetiségi hovatartozásból kifolyólag, de 1944–45-ben több városbeli fiatal férfi került katonai szolgálattételre a Wermacht és a Waffen SS egyes csapattesteinek kötelékeibe, melynek későbbi retorziójaként rövidebb hadi fogságot szenvedett amerikai, angol hadifogolytáborokban.

A helyi németség története ezután a hosszú adattalansággal jellemezhető. A háború utáni népességmozgások, országos migráció révén német eredetű, de származásukat nem homogén, zárt tömbként ápoló, és nemzetiségi létüket nem kollektíven felvállaló, kisebbségi önkormányzatiságukat nélkülöző családok számosan telepedtek meg átmenetileg vagy véglegesen Tapolca városában. E téren nevezhető korszakos jelentőségűnek az a tény, hogy a tapolcai német, illetve német eredetű kisebbségnek tíz év óta immár van saját kisebbségi önkormányzata.

Intézményrendszer

Közigazgatás 
 

Tapolca címere

Tapolca mezővárosi rangját 1871. 18. tc. kapcsán vesztette el. Ezt követően közel száz évig nagyközségként működött. A város mai területén 1945. január 1-én Tapolca nagyközség és Diszel kisközség helyezkedett el. 

Tapolca nagyközség a Tapolca-vidéki körjegyzőség székhelye volt, melyet Gyulakeszi, Raposka és Zalahaláp kisközségek alkottak.

1950. október 22-én Diszel és Tapolca községekben önálló tanács és hivatali szervezet kezdte meg működését.

Egy évszázad eltelte után 1966-ban ismét város lett, majd 1977-ben Diszel községet Tapolca várossal egyesítette és Zalahaláp községi közös tanács községeit (Sáska, Zalahaláp) Tapolca város városkörnyéki községeivé nyilvánította.

Tapolca székhelye volt a róla elnevezett Tapolcai Járásnak. 1945. január 1-én a járás területén 2 nagyközség és 33 kisközség, összesen 53 község volt. A kisközségek 13 körjegyzőségbe voltak beosztva.

Iskola
 

Tapolca iskoláját először egy 1550-es plébániajegyzék említi. Azonban feltételezhető, hogy mint más mezővárosokban, úgy itt is az iskola korábban létezett: erről tanúskodnak a külföldi egyetemeken már a 14. századtól tanuló tapolcai ifjak nevei, akik közül - tanultságuk révén - többen jelentős tisztségeket töltöttek be. Az iskola feltehetően a Templomdombon, a plébániatemplom közelében lehetett, minden bizonnyal a mai Városi Múzeum, a 18–19. századi kántortanítói lakás és iskola helyén.

A török kor után, egy 1726-os összeírás említi a tanítót és járandóságait. 1733-ban önálló háza van, valamint tanítólakás szobával, kamrával és konyhával. 1771-ben a tanító háza és az iskola épülete külön épületben volt. Ekkor a tanító latint és számtant tanított. 1777-ben 60 tanuló járt az iskolába. A tanulók nagyobb számára utal, hogy segédtanító is működik. A későbbi időszakban az iskola jelentős szerepet töltött be a helyi lakosság életében.

Az 1868-as népoktatási törvény alapján - különböző időszakokban - polgári iskola, vincellér, mezőgazdasági jellegű továbbképző, zsidó felekezeti iskola, tanonciskola, nőnevelő intézet és óvoda létesült.

Tapolcán a 20. század elején a következő alapfokú ellátást biztosító intézmény működött:

·         Elem fiúiskolája 1872-ben létesült. 1925-ben fiúiskolája 4 tantermes, 5 tanítóval működött.

·         Római katolikus leányiskola

·         Vincellériskola

·         Iparos és kereskedő tanonciskola

·         Állami polgári fiúiskola

·         Gimnáziumát 1951-ben alapították

A tapolcai Iskola Múzeum

Egyesületek:
 

A város kulturális életének első jelentős időszaka a 19. század második fele, amikor számos művelődési, karitatív és sportjellegű egyesület alakult. Helyi sajátosság, hogy az országos ismeretséget Tapolca szülöttei adják, elsősorban Batsányi János költő (1763-1845), Cserhát József költő (1915-1969), Török János mezőgazdász és publicista (1807-1874), Vastagh János tanár (1859-1910), Rendl Gusztáv tanár, iskolaigazgató (1853-1917), valamint az ide kötődött Bertha Bulcsú író (1935-1997). 

Jelentős helyi kultusza van Batsányi feleségének, Baumberg Gabriella költőnőnek (1766-1839) is. A századfordulót követően a helyi kulturális és közéletben jelentős szerepe volt a helyi lapoknak (Tapolcai Lapok, Tapolcai Újság, Tapolca és Vidéke), valamint az 1915-ben indult mozinak, s a polgári jellegű olvasókörnek, a kaszinónak és a vallásos egyesületeknek.

A második világháború után a tanácsrendszerben alapozódott meg a település kulturális arculata: a művelődési házakban jelentős a lakosság részvételére alapozott kulturális élet (tánccsoport, énekkarok, zenekar, más művészeti csoportok, színházi, zenei képzőművészeti rendezvények, állami és városi ünnepségek). Minden év augusztus harmadik hetében tartják meg a Tapolcai Ünnepi Napok elnevezésű programot.

A közös igazgatású Városi Könyvtár és Múzeum, jelentős kulturális intézménye a településnek. A könyvtárban a szakalkalmazottak, közel 200 ezer könyvtári dokumentumot kezelnek. Értékes a helyismereti anyaga és a folyóirat-állománya. Közel 300 periodika található a szabadpolcokon, közöttük külföldiek is. Könyvállományában számos világnyelven találhatók kötetek. Szolgáltatásai: állandó tankönyvbemutató, gyermekkönyvtári részleg, író-olvasótalálkozó, gyermekszakkörök, nyári táborok, nyomda és kötészet, könyvkiadás, a városkörnyéki községi könyvtárak ellátó szolgálata.

1957-től működtetik a Batsányi Emlékbizottságot, és minden év májusában megrendezik a Batsányi-napokat (amelynek már a múlt századtól értékes hagyományai vannak), helyet adnak több társadalmi szervezetnek. Jelentős a helyi könyvkiadás. Kiadóként szerepel a könyvtár, a Városszépítő Egyesület (ennek kiadványsorozata a helytörténeti anyagokat közlő Tapolcai Füzetek), különböző intézmények és szervezetek, valamint magánszemélyek.

Tapolcai Városvédő Egyesület
 

Az egyesület dr. Zsiray Ferenc vezetésével Tapolca hagyományainak ápolását, történetének kutatását, épített és természeti értékeinek megőrzését, mentését, gyarapítását, ezekre vonatkozó dokumentumok gyűjtését tűzte ki célul. Tudományos, de a nagyközönségnek szóló kiadványokban ismertetni a terület és intézményeinek történetét, jeles személyiségeinek életpályáját, s természeti és épített értékeit.

Hagyományok

Településkép, utcaszerkezet
 

Tapolca városképben még megőrzött egy-egy hangulatos településkép a mezővárosi fejlődés időszakából. Igen szép olaszos városkép tárul a látogató elé a Malom-tó környékén, ahol Batsányi János szülőháza is áll valamint a város mai főutcában.

A város településképét az 1949 és 1960 közötti szocialista városfejlesztés alakította át. A Fő utcában lebontották a Balaton-éttermet és több lakóházat. Helyükön felépült a Városi és a Járási Pártbizottság épülete, a Bauxit Igazgatóság épülete, az OTP székház, az Űrhajós-ház.

Új városrész épült a Sümeg felé vezető út mindkét oldalán és a nagyvázsonyi út mellett, ahol hét 12 emeletes „Y” formájú lakóház vált a város szimbólumává.

panoráma kép (használja az egeret, vagy a billentyűzet nyilak gombjait) 
 

Szakrális környezet
 

A népesség vallási hovatartozása

Tapolca a 18. század második felétől többségében magyar népességű város volt, nagyobbrészt katolikusok lakták. Temploma 1280-ban egyike volt a legszebbeknek az egyházmegyében. A 18. században anyaegyház. 1726-ban és 1773-ban filiái: Raposka, Kisapáti és Hegymagas, 1745-ben és 1785-ben Haláp.

Templom
 

Római katolikus (Nagyboldogasszony) templom 

Az eredeti épületet még Turul ispán emeltette a 13. század első felében, ezt ma már jóformán csak a déli oldalán levő román stílusú ablak jelzi. A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt román stílusú templomot a karthauzi szerzetesek kibővítették, egy gótikus szentélyt emeltek hozzá, keresztbordás mennyezetű szentéllyel. A szentély déli külső falán Szent Kristóf freskójának töredéke látható — ezen szent József alakjában Zsigmond királyt örökítette meg a művész.

A török idők alatt megsérült templomot Padányi Bíró Márton veszprémi püspök állíttatta helyre 1756–1757-ben, és egyúttal barokk hajót építtetett hozzá. A 19. század végén, Ley József plébános két oratóriumot építtetett és egy neogótikus oltárt rendelt Innsbruckból. A homlokzatot, amit szent István és szent Imre fülkeszobrai díszítenek, Haraszti Margit restaurátor tárta fel és konzerválta. A templom északi oldalához kapcsolódik az irgalmas nővérek rendháza és óvodája, amit Ranolder János püspök építtetett 1872-ben.

Református templom

A kalotaszegi templomokra emlékeztető templom 1936-ban készült el.

Szentkút

A Kistó nyugati oldalán áll a barokk Szentkút, mely régen a Véndek-hegy forrását díszítette. A forrás elapadt, az épületet 1984-ben itt állították fel újra. Benne látható Udvardy Erzsébet Madonna c. műve.

Keresztek 

A tapolcai Szentháromság szobor a város központjában, a Fő téren látható. Megközelíthető a vasútállomás felől a Vasút, A Dózsa György, majd a Deák Ferenc utcán haladva. A mészkő szoborcsoport egy hatszögletű lépcsős talapzaton áll, stílusa barokk, építtetője Padányi Bíró Márton volt, épült 1757-ben. 1863-ban és 1998-ban fel lett újítva.

Tapolcai Szentháromság-szobor

Látnivalók

Tapolca a Balaton-felvidék nyugati szélén, a Tapolcai-medence közepén helyezkedik el. A várost körülölelik a Tapolcai-medence bazalthegyei. Ahol az egykori Pannon-tenger vizéből lerakódott üledékekre szétfolyt a bazalt, megvédte azokat a szél és víz koptató munkájától. Így alakultak ki a térszín egykori magasságát „tanúsító”, kúp vagy koporsó alakú tanúhegyek. 

Tavasbarlang 
 

1902-ben fedezték fel, hogy Tapolca városa alatt a Balaton felvidék szarmata mészkövében barlangrendszer van, melynek egy részét csónakkal is járható víz borítja, ez ma idegenforgalmi látványosság. 

A szakemberek bizonyították, hogy Tapolca két feltárt barlangja közös rendszert alkot.

A Tavasbarlang teljes hossza 3280 méter, mélysége a bejárattól számítva 16 méter. A mészkő repedéseibe bejutó víz alakította ki. A barlangot kútásás közben fedezték fel,Tóth Pál pékmester telkén (Németh Ferenc és Biró Gyula kőműves-kútásó mesterek). 1912-ben elkészült a villanyvilágítás, és a barlangot megnyitották a látogatók előtt. A barlang a nyirádi bauxitbányászat vízszintsüllyesztése miatt sokáig vízmentes volt, és le is zárták. A bányászat befejezése után a karsztvíz szintje helyreállt, és egy 250 m-es szakaszát (amiből 180 m-t csónakkal kell megtenni) ismét megnyitották. A csónakos körtúrán a víz mélysége 0,4–3 m. Egy-egy csónakba hárman ülhetnek, a jármű 220 kg-ig terhelhető. A csónakázó rész áteresztőképessége 130 látogató óránként. A tavasbarlang nagyobbik része víz alatt van, nem látogatható.

Gyógybarlang 

A kórház alatt elterülő rész a II. Világháború alatt óvóhelyül szolgált. Levegőjének a légzőszervi megbetegedésekre kifejtett hatása azóta köztudott a környék lakosai között. A barlangba 73 lépcsőn juthatunk le. Odabent a hőmérséklet 20°C, a relatív pártartalom több mint 90%. A szakorvosi vélemények, valamint a barlang levegőjének összetételét és annak, az emberi szervezetre gyakorolt hatásait megcélzó vizsgálatok eredményeként 1973-ban a tapolcai barlangrendszer egy részében légúti megbetegedésben szenvedők kezelésére alkalmas területet alakítottak ki, amely 1982-től hivatalos gyógybarlangként üzemel az Egészségügyi Minisztérium engedélyével.

Malom-tó 
 

Az itt található vízfolyást talán már a rómaiak tóvá duzzasztották, hogy vele malmokat hajtsanak, de az biztos, hogy már az Árpád-korban volt itt malom, mely többszöri átépítéssel a XVII. század végén, a XVIII. század elején nyerte el mai formáját. A malmot 1964-ben szállodává és étteremmé alakították át, és Batsányi feleségéről kapta...

Városi Múzeum
 

Közép-Európa egyik legrégibb népiskolájában helytörténeti kiállítást és iskolamúzeumot rendeztek be. A régi iratok szerint az egykori végvár várkastélyának romjaira épült Kántorház már 1726-ban állt. Falai között tanulta a betűvetést Batsányi János (1763-1845), a felvilágosodás nagy költője. A múzeum eredetileg pedagógiatörténeti gyűjtemény volt, majd a várost bemutató régészeti, történeti, néprajzi, ipartörténeti és képzőművészeti anyaggal egészítették ki. Itt láthatók a helyi ásatások leletei, és kőtár is várja a látogatókat. Nyitva május 31-ig hétfő-péntek: 9:00-16:00; nyáron hétfő kivételével 10:00-17:00.

Források

Összeállította:  Hangodi László történész-muzeológus Wass Albert Könyvtár és Múzeum, Tapolca

Irodalom

Bél Mátyás: Veszprém vármegye leírása. Veszprém, 1989. 203–107.

Czuczor Sándor: Tapolca és környéke kronológiája. Tapolca, 1988.

Hangodi László: Tapolca és környéke 1848/49-ben. Tapolca, 1998.

Hutterer, Claus-Jürgen: Das ungarische Mittelgebirge als Sprachraum. Historische Lautgeographie der deutschen Mundarten in Mittelungarn. Mitteldeutsche Studien 24. Halle, 1963. 94., 488., 502. Kartenband 45.

Kertész Károly: Tapolcai életrajzi lexikon Tapolca 2000.

Nagy Jenő:Tapolca településföldrajza. Pécs, 1934.

Ny. Nagy István: Pesty Frigyes kéziratos helynévtára. Pápa, 2000. Tapolcára vonatkozó leírás: 50, 180.

Szabó Ágnes, Z.: Kalendáris szokások a Káli-medencében. 1997.

Tóth József: Tapolca hagyományos utca és dűlőneveinek története.Tapolca 1993.

Tóth József: Tapolca látnivalók. Tapolca 1993.

Wöller István: Vízimalmok a Tapolcán Pápától Marcaltőig. Tapolca, 2010.

25 éves a Tapolcai Városszépítő Egyesület, 1983-2008. Tapolca, 2009.

Levéltári források
 

        Tapolca lakosságáról családonként, névszerinti összeírást készített Padányi Bíró Márton püspök 1745-ben, amely a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltárban (rövidítve VÉL) kutatható Conscriptiones animarum (VÉL A-14.) 8. kötet 11–74. oldal. Tapolcáról egyházlátogatási jegyzőkönyvek készültek 1745-ben, 1778-ban, 1816-ban és 1937-ben, amely szintén itt kutatható (VÉL A-8).

        A város földesurának, a veszprémi püspökségnek gazdasági levéltára már korábban teljesen megsemmisült, csupán egyetlen elenchus, néhány irat és könyv maradt meg, amely a Veszprémi Érseki és Főkáptalani levéltárban található.

        A város adóösszeírásai 1776–1779, 1781, 1784–1786, 1793,1796–1799, 1801–1807, 1809–1810, 1812–1824, 1827–1829, 1833, 1836–1845. évekből maradtak ránk, és a Zala Megyei Levéltárban kutathatók.

         Tapolca mezőváros megmaradt forrásai a Zala Megyei Levéltár őrizetében vannak. Tapolca nagyközség irattöredéke 1920–1950-ig a Veszprém Megyei Levéltárba (későbbiekben VeML) került (VeML V. 406).

        Tapolca telekkönyvi iratai a Veszprém Megyei Levéltárban A Tapolcai Járásbíróság telekkönyvi irataiban (VeML VII. 9. b) találhatók. A telekkönyvi iratok vezetése (az 1868:54. tc. 19. §-a szerint) a törvényszékek hatáskörébe tartoztak, s a kezelést a telekkönyvi hivatal végezte. E jogszabályi rendelkezések jelentettek kiindulópontot az 1855-ben keletkezett és 1967-ig működő, s a magyar igazságszolgáltatásra épülő telekkönyvezésnek. Így alakult ki a telekkönyv és lett az ingatlanok tulajdonjogának és az ehhez kapcsolódó egyes jogok (például jelzálog, haszonélvezet stb.) tárháza. Tapolca telekkönyvi iratainak vezetése a Tapolcai Járásbíróság hatáskörébe tartozott. Itt vezették a telekkönyvi alapiratokat, melyekben adás-vételi szerződések, hagyatéki határozatok, jelzálog kivetések, az 1920-as évek földreformjának végrehajtására vonatkozó iratok találhatók, kiváló hely-, birtoklás- és családtörténeti források.

        A település kataszteri felmérésinek (1858, 1923, 1942) szöveges anyaga (Parzellen Protocoll) az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal Veszprém megyei anyagában (VeML VI. 103.b.), a hozzátartozó térképek a Magyar Országos Levéltár (MOL S.78-79.) és a Veszprém Megyei Levéltár térképgyűjteményében elérhetők.

        A szőlő- és erdőbirtokosságok működésének dokumentumai ugyancsak a Veszprém Megyei Levéltárban kutathatók. Taolca község úrbéres erdejének üzemterve a Veszprém megye erdészeti üzemterveinek levéltári gyűjteményében (VeML XXI. 103). A tapolcai Mogyorós hegyközség iratai (VeML IX. 227) 1801–1911-ig, Tapolcai Volt Úrbéresek Erdőbirtokossági Társulatának iratai 1926–1937-ig (VeML IX. 412), a Tapolcai Birtokosság Legeltetési Társulat iratai (VeML IX. 276) 1931–196-ig kerültek levéltárba.

Tapolcai Községi Tanács irataiban (VeML XXIII. 912) a tanács és VB ülési jegyzőkönyvek és a tanácsi iratok 1950–1966 közötti időszakból kutathatók.

Tapolca Város Tanácsának iratai (VeML XXIII. 601–611) 1966-tól 1990-ig kerültek a Veszprém Megyei Levéltárba.

A tapolcai Vegyesipari és Szolgáltató Szövetkezet iratai (VeML XXX. 71) 1967–1981 közötti időszakból, valamint a Batsányi, majd Szentgyörgyhegy Mezőgazdasági Termelőszövetkezet iratai (VeML XXX. 680) az 1960–1970 és a tapolcai Állattenyésztó állomás (VeML XXIV. 283) 1954–1968 közötti időszak mezőgazdasági termelésének dokumentumait őrzik.

        Tapolca iskoláinak iratai a Veszprém Megyei Levéltárbankutathatók.

·         A tapolcai római katolikus leányiskolájának iratai 1944–1948-ig (VeML VIII. 553.),

·         a tapolcai községi iparos- és kereskedő-tanonciskolájának iratai1893-1948-ig (VeML VIII. 602.),

·         a tapolcai vincellériskolájának iratai 1896–1900-ig (VeML VIII. 616.),

·         a tapolcai állami polgári fiúiskola iratai 1872–1948-ig (VeML VIII. 105.),

·         a tapolcai állami általános leányiskola, majd 1. sz. állami általános iratai 1948–1972-ig (VeML XXVI. 251.)

·         a tapolcai 3. sz. állami általános iskola iratai 1962–1965 (VeML XXVI. 394)

·         a tapolcai kereskedelmi szakmunkásképző intézet iratai 1959–1965 (VeML XXVI. 610) kerültek levéltárba.

        Tapolca katolikus lakosságát helyben, a plébánián 1728-tól anyakönyvezték. 1828-ig az anyakönyveket egy példányban vezették ezek a plébániai iratokkal együtt Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltárban találhatók. 1828 után két példányban anyakönyveztek A felekezeti anyakönyvek másodpéldányai (1828–1895) a Veszprém Megyei Levéltárban kutathatók (VeML IV. 482). Az állami anyakönyvezés bevezetése után (1895) ugyancsak két példányban vezették az anyakönyveket. Az állami anyakönyvi másodpéldányok (1895-1980) szintén a Veszprém Megyei Levéltárban (VeML XXXI.1.) kutathatók.

Összeállította:

Márkusné Vörös Hajnalka levéltáros (Veszprém Megyei Levéltár)